NI Hungary Kft.

2019.11.26. 10:34

Mozgáskorlátozott diákok továbbtanulását és digitális írástudásának fejlesztését támogatja az NI

Az NI által fejlesztett és 2011-ben Innovációs Díjat nyert ún. NI myDAQ „minilaboratóriumokat” és egyéb, korszerű számítástechnikai eszközöket kapott a budapesti Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (röviden Mozgásjavító EGYMI).

Az országos hatáskörű EGYMI mintegy 2 millió forint értékű adománynak köszönhetően hatékonyabb módon tudja oktatni és a továbbtanulásra felkészíteni a mozgáskorlátozott diákokat. A fiatalok a National Instruments debreceni leányvállalatánál az eszközök átvételekor a gyártósort is megtekintették.

Az NI Hungary Kft. kiemelt célkitűzése a társadalmi esélyegyenlőség megteremtése az oktatásban is, ezért örömmel támogatta az EGYMI diákjait – hangsúlyozta november 25-én a cég debreceni központjában Dr. Ábrahám László. Az ügyvezető hozzátette: ezeknek a világszínvonalú eszközöknek a használatával az esélyegyenlőség is megvalósulhat, miután a mozgásukban korlátozott diákok is hatékonyan, élményalapúan tudják a természettudományos ismereteket elsajátítani.

Az NI myDAQ ugyanis egy modulárisan bővíthető, rendkívül megbízható számítógép, amelyben több mérési lehetőség például funkciógenerátor, oszcilloszkóp és digitális multiméter is megtalálható. A szakember reményét fejezte, hogy az EGYMI diákjai ezzel a high-tech tudással felvértezve könnyebben tudnak felvételizni és a megfelelő végzettség megszerzését követően elhelyezkedni.

Barsy Anna, matematika-fizika-számítástechnika szakos mestertanár negyedik éve tanít az EGYMI-ben. A pedagógus szerint óriási motivációt és sikerélményt ad a fiataloknak az okos eszközök alkalmazása az oktatásban. Megfigyelte, hogy a digitális eszközök használatával például fizika órán egy kísérlet elvégzésekor a mozgáskorlátozott diákoknál sikerült kompenzálni azokat a hiányosságokat, amiket a gyengébb reflexképesség miatt eddig nem tudtak elérni. A sajátos nevelési igény miatt a myDAQ lehetőséget ad arra, hogy kis osztálylétszámban, 7-12 fő számára személyre szabják a tanulási környezetet. Barsy Anna hozzátette: „egy olyan kihívásokban és örömteli élményekben gazdag útra léptünk a gyerekekkel, ahol legalább annyit tanulok én tőlük, mint ők tőlem.”

A most kapott informatikai eszközöket első körben fizika órán szeretnék hasznosítani, de más tantárgyak esetén is keresik a kapcsolódási pontokat – mondta a mozgáskorlátozott gyerekek életkörülményeinek javítására létrehozott Zsótér Pál Alapítvány kuratóriumának elnöke. Szily Krisztina kiemelte, hogy a 26 éve működő alapítvány minden olyan lehetőséget megragad, amellyel az itt tanulók rehabilitációját, életkezdését segíti. A fővárosi intézmény jelenleg 200 gyermekkel foglalkozik, a gimnázium tanulóinak létszáma 48 fő.

Már a gyárlátogatás során is jól eső érzés volt megtapasztalni, hogy mennyire érdeklődőek és motiváltak voltak a gyerekek – mutatott rá Reményi Gábor, az NI Hungary Kft. szakképzésért felelős programmenedzsere. Kérdéseik pedig megmutatták, hogy milyen felkészültek és nyitottak az ipar 4.0 világára. – hangsúlyozta a szakember.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!