Labdarúgás

2021.07.25. 07:30

Igazi nagyágyúkkal csapnak össze a lokisták Frosinone városában

Baráth Péterék izgatottan várják az igazi és a kálvinista Róma együttesei közötti összecsapást.

DVSC-Tiszakécske felkészülési mérkőzés

Fotó: Napló-archív

A Debreceni VSC labdarúgói lassan a felkészülési időszakuk végéhez érnek, vasárnap este 19 órától azonban még vár rájuk egy komoly megmérettetés Frosinone városában, az AS Roma ellen. A piros-fehérek olyan sztárfutballisták ellen játszhatnak majd, mint Edin Dzeko, Pedro, Rui Patrício vagy a két friss Eb-győztes Lorenzo Pellegrini és Bryan Cristante. A kontinenstorna egyik legjobbja, Leonardo Spinazzola súlyos sérüléséből lábadozik, ezért ő biztosan nem lép pályára a Loki ellen.

A találkozót megelőzően – még az olaszországi út előtt – a Hajdú-bihari Napló Baráth Pétert, a DVSC középpályását kérdezte az eddigi felkészülésről és természetesen az AS Roma elleni várakozásairól is. – Számítottunk rá, hogy az első hetek nehezek lesznek, de tudtuk, hogy ez most a munka ideje. Úgy gondolom, hogy a csapat össze van szokva, nagyon jól kijövünk egymással, és a hangulatra sem lehet panasz. Emiatt az edzéseken szépen dolgozunk, szerencsére az edzőktől is pozitív visszajelzéseket kapunk. Szerintem jól haladunk, a felkészülési meccseken az eredményeink jók voltak, nyilván még becsúsztak hibák, és a játék képe nem mindig úgy nézett ki, ahogy szerettük volna, de alakul – értékelt a fiatal futballista.

Jöhetnek a Farkasok

Bő két hete lehetett kiszúrni az AS Roma honlapján a felkészülési ellenfelek között egy bizonyos Debrecent a programban. A szurkolók természetesen egyből a Lokira gondoltak, rövidesen maga a klub is megerősítette, hogy tárgyalásban állnak a Farkasokkal. Egy héttel később aztán hivatalossá is vált az egyezség: vasárnap este a DVSC a Rómától 90 km-re délkeletre fekvő Frosinone városában felkészülési meccset játszik a José Mourinho által irányított olasz sztárcsapat ellen.

„Amikor még csak szóba került ez az egész, már akkor is nagyon izgatottak voltunk, hiszen tudtuk, hogy ez hatalmas kihívás egy fantasztikus ellenféllel szemben.”

– José Mourinhót nagyon kedvelem, legfőképp még anno a Real Madridnál követtem a munkásságát, de az elmúlt időszakban a Tottenhamnél is figyeltem. Nagyon jó szakembernek tartom őt, de most nem rá kell figyelnünk, nekünk az a legfontosabb, hogy egy jó felkészülési mérkőzést játszunk – mondta a vasutasok saját nevelésű játékosa.

Mindenben segítenek

Az elmúlt néhány hétben több labdarúgó is csatlakozott a Lokihoz, akik jó benyomást tettek a debreceni középpályásra. – Nekem és szerintem a többieknek is pozitív véleményünk van az újonnan érkezőkről. Amiben csak tudunk, mindenben próbálunk nekik segíteni, nagyon befogadó velük az egész csapat, ami szerintem megkönnyíti a beilleszkedésüket – fogalmazott Baráth Péter a friss igazolásokkal kapcsolatban.

Az AS Roma–Debreceni VSC felkészülési mérkőzést vasárnap este 19 órától a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti majd.

Bakos Attila

Kapcsolódó cikkek:

https://haon.hu/sport/helyi-sport/dzsudzsak-nagy-szo-hogy-egy-ilyen-meccs-megadatik-a-csapat-eleteben-5485370/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/brazil-vedot-szerzodtetett-a-dvsc-5482457/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/tavozok-es-erkezok-a-lokinal-friss-helyzetjelentest-adott-a-klub-5481695/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/a-teveben-kovethetjuk-a-dvsc-as-roma-elleni-osszecsapasat-5479022/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!