A felkészülésünk jelenlegi állapotához mérten maximálisan elégedett vagyok a csapattal. Ha nem lesznek ennyire leterhelve a játékosok, nyilván még sokkal jobb lesz a dobó-százalékunk, de a kitűzött taktikai elemeket jól oldották meg a fiúk már most is.
A szlovák élvonal előző szezonban utolsó helyezett csapata, vagyis a Kassa ellen vívott edzőmeccset szombaton délután a DEKE. Ellenfelünkről tudni érdemes, hogy bár kieső pozícióban végzett az elmúlt idényben, nem kellett a második vonalba lépnie, mivel senki se esett ki a bajnokságukból, valamint plusz érdekesség, hogy a szlovákok és mi is nélkülöztük ezen a találkozón egy-egy centerünket – mindketten amerikaiak
(a DEKE-nél ugyebár a kisebb sérüléssel bajlódó, de nézőként a csarnokba kilátogató Joe-ról van szó).
Eredmény |
91-68 (16-22, 24-16, 22-21, 29-9) DEKE: Gaynor 11, Kutasi 12/6, Tóth G. 10/6, Takács D. 13/3, Szabó T. 13. Cserék: Seyi 15, Kovács I. 4, Erdei, Kaluha, Varró 12/6, Ambrusz, Balogh A. 1. Vezetőedző: Walke Károly. |
A dobott és a kapott pontok terén is azt kaptam, amit vártam. Külön elégedett vagyok Seyi teljesítményével – bár messzemenő következtetéseket még nem kell levonni a mai produkciójából -, valamint azzal, ahogyan őt fogadták a srácok, de másokra sem lehetett panasz.
A kezdeti bizonytalankodások után a második negyedtől kezdve egyre jobban játszottak a mieink, és a végére tetemes különbség alakult ki a két gárda között.
Ha negyedekre akarjuk lebontani a meccset, az elsőben leginkább TakácsDani jeleskedett pontgyártásban (7 pont), a másodikban Szabó Tibi (9), a harmadikban Seyi (8), a negyedikben pedig Varró Levi (9). Mint a fentiekből is kiderül, visszatért Seyi is a DEKE-hez – és egyelőre arra vár, hogy a vezetőség döntsön felőle. Mindenesetre a nigériai center meglepően jól mozgott támadásban, és védekezésben is voltak hasznos megmozdulásai.
Amerikai irányítónk, Chris Gaynor sem okozott csalódást, ám tény, hogy még hozzá kell szoknia a többiekhez, többször ugyanis benne maradt egy-egy kosár vagy gólpassz.
Kutasi Gergely azonban azt hozta, amit a felkészülés közepén, fáradt izmokkal (ez a többiekre is igaz) elvárhattunk tőle. Ha kellett, jól forgatta a társakat, volt pár kiváló bejátszása a palánk alá, és emellett szórt 12 pontot is. Szabó Tibi is megfelelően küzdött, lepattanókat szedett, és a meccs egyes periódusaiban dobta a közeli duplákat, csakúgy, mint Takács Dani, aki hasonlóan jól teljesített.
Varró Levente ideje az utolsó felvonásban érkezett el, egy tripla kivételével ekkor szerezte minden kosarát. Tóth Gabi (a meccs után elmondta, hogy tipikus idény eleji találkozó volt, amely azonban nagyjából azt hozta, amire számíthattunk, de lesz ez még sokkal jobb is) még nem mindig találta a korábbi dobó-formáját, ettől függetlenül, veszélyes volt távolról és a védekezést is igyekezett irányítani.
Ha már a védekezés szóba került, Kovács Imi, Kutasi és Varró több labdát is szerzett a saját palánkunk alatt, még dobás előtt, és ezekből elég sokszor tudtunk indulni, vagyis a támadásaink ritmusa sem volt rossz, amikor úgy adódott fel tudta pörgetni a játékot a DEKE.
A felsoroltakon kívül is odatették magukat a srácok, csúsztak-másztak, akartak, holott nyolcan még tegnap este Jászberényben játszottak bajnokit, így egészében véve jó kis nyitányt láthattunk.
A Kassa egyébként a két hét múlva esedékes hazai rendezésű négyes tornán is itt lesz, de erről rövidesen bővebben is beszámolunk, menetrenddel, egyebekkel kiegészítve.

