HAON Sziréna

2018.06.07. 13:29

A villamos, vagy a busz vezetője hibázott?

Debrecen - Szakértők szerint a sofőr kormánymozdulatainak köszönhető, hogy nem borult fel az autóbusz.

Debrecen - Szakértők szerint a sofőr kormánymozdulatainak köszönhető, hogy nem borult fel az autóbusz.

Egyelőre csak feltételezések, sejtések vannak arról, hogy ki hibázott a szerda kora este Debrecen belvárosában, a Kossuth utca, a Széchenyi utca és a Piac utca kereszteződésében történt villamos-autóbusz baleset során. A hivatalos vizsgálatok várhatóan egy hónapon belül vezetnek majd eredményre.

Kerekek nyoma az aszfaltban

Miklós István, a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) forgalmi igazgatója lapunknak elmondta: egyelőre annyi biztos, hogy kicsivel fél 6 előtt, a Kossuth tér felől a Nagyállomás felé haladó 1-es villamos és a Széchenyi utcán a Kossuth utca felé közlekedő 25-ös autóbusz ütközött össze, melynek nyomán tizenhárman sérültek meg, ketten súlyosan. (Mindkét jármű nagyjából félig volt tele. A buszon sérültek meg többen és komolyabban.) A villamos kisiklott, leugrott a sínekről, a fém kerekek alaposan belemarták magukat az aszfaltba. (A nyomot még csütörtökön is jól lehetett látni.) A vezető előtti szélvédő hálósra tört, beszakadt. A jármű jobb eleje ránézésre nagyon összetört. A szóló buszon ehhez képest viszonylag kisebbnek látszik a sérülés, a bal oldali hátsó lemez roncsolódott, az ottani ablakok kitörtek.

Hamarabb indult, későn érkezett?

Arra a kérdésünkre, hogy a villamos hamarabb indult-e el a megállóból, mint ahogy megkapta a szabad jelzést, illetve az autóbusz a sárga, vagy az éppen pirosra váltott lámpán haladt-e át az ütközés előtt, a DKV illetékese azt válaszolta, hogy ezt külső és belső szakértők egyaránt vizsgálják. – Azt el kell ismerni, hogy vagy az egyik, vagy a másik járművezető hibázott – jelentette ki.

A baleset során a villamos vezetője könnyű sérülést, bordazúzódást szenvedett, a buszvezetőnek nem esett baja. A villamos vezetője 2002 óta dolgozik a DKV-nál, vagyis igencsak rutinos. A buszvezető több mint egy éve áll a közlekedési cég alkalmazásában, előtte kamionos volt. A baleset után megfújatták velük az alkoholszondát. Rosszullétre egyikük sem panaszkodott. A kötelező pihenőidőt mindketten letöltötték és a baleset pillanatában nagyjából a műszakjuk közepén tartottak.

Megelőzte a felborulást

– A hatósági szakértők szerint az autóbusz vezetője különös lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, mert ha vezetéstechnikailag nem így reagálja le a helyzetet, akkor nagyobb tragédia is történhetett volna… Olyan kormánymozdulatokat végzett, amikkel elkerülte a busz felborulását – fogalmazott Miklós István.

Arról is beszélt a forgalmi igazgató, hogy az eddigi vizsgálatok alapján sem a villamos, sem a busz nem lépte túl a sebességhatárt. A villamos éppen csak elindult a megállóból, – pár métert tett meg – ennyi idő alatt nem gyorsulhatott fel nagyon.

Mivel látszólag a villamos padlólemeze is eldeformálódott, azt is megkérdeztük, hogy totálkárosra tört-e a régi kék KCSV. Miklós István szerint ezt most még nehéz megmondani, meg kell majd bontani. Az biztos, hogy mindkét járműben jelentős, több milliós kár keletkezett.

- Orosz Csaba -


[related-post post_id="3885012"]

[related-post post_id="3884963"]

[related-post post_id="3884909"]

[related-post post_id="3884455"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!