2023.10.28. 06:30
Mutatjuk, hány napig kell otthon maradni, ha elkapta a koronavírust
Egy amerikai felmérésben 7 –18 év közötti gyermekeknél vizsgálták azt, hogy hány napig fertőznek.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: goodluz
Az ötödik napra a gyermekek többsége már nem fertőz, ugyanakkor egy felmérésben részt vevők közel húsz százaléka még az ötödik napon is, csaknem négy százalékuk pedig még a tizedik napon is fertőző volt – derült ki egy amerikai kutatásból, amelynek részleteiről a JAMA Pediatrics folyóirat alapján írt a Magyar Nemzet.
A kutatást a koronavírus és az ahhoz kapcsolódó karantén időszak miatt kezdték meg, hiszen jelentősen akadályozza az oktatás menetét az, hogy egy gyermek hosszabb-rövidebb időre kiesik az iskolapadból és emellett nem tudni, hány napig is fertőz egy gyermek.
A vizsgálat során tíz nap alatt összesen 76 olyan 7–18 év közötti gyermektől és serdülőtől származó orrtamponmintát elemeztek, akiknek a Covid–19-tesztje pozitív, és a vírus omikron variánsát kapták el.
A kutatásban részt vevők több mint fele, 68,4 százaléka volt beoltva, ám kiderült, a gyermek oltási státusa nem befolyásolja, hány napig fertőznek a fiatalok.
Az oltott fiatalok körében a fertőzőképesség időtartama hasonló azokéhoz, akik emlékeztető oltást kaptak és akik nem voltak beoltva
– részletezték.
A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!
Bulvár-celeb
- Itt van Miss USA, igazi egzotikus szépség az új királynő
- Gregor Bernadettet nem is ezen a néven anyakönyvezték, így hívták valójában
- Pünkösdi boltzár: két napig nem lehet majd vásárolni
- Ez igen! Bombaformába hozta magát Király Viktor
- Meglopták Medveczky Ilonát, több milliós a kár