Bíróság

2023.11.16. 11:35

Megszületett a jogerős ítélet Árpa Attila drogügyében

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős másodfokú ítéletével bűnösnek mondott ki társtettesként kábítószer-kereskedelem bűntettében egy ismert médiaszemélyiséget és két művésztársát – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Fotó: Markovics Gábor

A közlemény szerint a Fővárosi Főügyészség 2021 nyarán emelt vádat egy német állampolgárságú, de a magyar művészérában huzamosabb ideje jelen lévő középkorú férfival és társaival szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.

A Fővárosi Törvényszék 2023 februárjában kihirdetett elsőfokú ítéletével a kokainnal és ecstasyval üzletelő dílert jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 5 év fegyházra ítélte.

Három – művészeti tevékenységet végző – bűntársa közül kettőt kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek, és őket 1,5 millió, illetve 840 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, harmadik társukat pedig kábítószer-birtoklás vétsége miatt megrovásban részesítette.

Kifejtették, hogy a színész-producer terhelt 2018 óta szervezett összejöveteleket lakásán, a rendezvényekre vendégeivel – így bűntársaival is – kokaint szerzett be az azzal kereskedő társuktól, majd a „kábítószert művészi együttgondolkodásuk előmozdítására közösen elfogyasztották”.

Az ügyészség szerint hasonlóan jártak el az elkövető művésztársai 2019. március 22-én is, amikor a kokain megvásárlását követően rendőri ellenőrzés alá vonták járművüket, és tőlük a rendező-forgatókönyvíró társuk lakására szervezett újabb összejövetelre szánt, mintegy három gramm kokaint lefoglalták.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a művészvilágba bejáratos kábítószer-terjesztővel szemben súlyosabb szabadságvesztés és mellékbüntetés kiszabásáért, míg három művész bűntársával szemben forgalomba hozatallal, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapításáért és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.

Az ügydöntő határozattal szemben a díler védője a büntetés enyhítésére, míg a médiaszemélyiség társának védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, harmadlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla az egykori „Nagy Ő”-t végül 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 

míg két társát 1 év 6 hónap, illetve 1 év börtön fokozatú, az egyik esetében 2 évi időtartamra, a másikat pedig 1 év próbaidő tartamra felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és rendelkezett az előzetes bírói mentesítésükről.

A másodfokú bíróság az ügyben kábítószer-kereskedőként elítélt elsőrendű terhelt elsőfokú ítéletét helyben hagyta – áll a közleményben.

A Bors az ítélet után elérte Árpa Attilát, aki így nyilatkozott:

„Öt év után lezárták az ügyet, nem lesz priuszom, engem ennyi érdekel. A többi nem. A pénzbüntetést pedig elengedték.”

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!