Bulvár-celeb

2024.06.25. 09:36

Egy éve halt meg a legendás magyar versenyző, így néz ki most a sírja

Szvoboda Bence a versenypályán szenvedett végzetes balesetet, Balatonberényben temették el. A motorosok szívszorító szokással emlékeznek meg róla a temetőnél.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Mathias Darmell

Egy évvel ezelőtt, egy csehországi versenyen szenvedett halálos balesetet Szvoboda Bence. A sportoló felborult a motorjával, a mögötte haladó versenyzőnek pedig nem volt ideje megállni, ezért áthajtott Bence testén. A többszörös magyar és cseh bajnok életéért napokig küzdöttek a prágai kórházban, ám a sportoló szervezete feladta a küzdelmet – írja a Bors.

Bencét Balatonberényben temették el. Ott töltötte ifjúkora java részét. A búcsúztatóm a település temetője zsúfolásig megtelt a családtagok mellett sporttársakkal és rajongókkal. A sírba tétel közben a versenyző kedvenc motorja felbőgött.

A tragédia óta eltelt időszakban Bence sírköve is elkészült. A nyughelyet a sportoló portréja mellett koszorú, mécsesek és virágok díszítik. Egy külön táblán felsorolták a versenyző legkiemelkedőbb eredményeit is.

A temetés után egy évvel már áll Szvoboda Bence síremléke
Fotó: Bors

– Jaj, ha tudnák, milyen édes fiú volt ez a Bence! Egy igazi vagány, mégis kedves és tisztelettudó gyerek – mondta lapunknak egy idősebb asszony, aki éppen a férje sírját látogatta meg.

Sokan járnak Bence sírjához. Olyan emberek is fejet hajtanak az emléke előtt, akik csak a hírekből ismerték. Én már kisfiú korában is tudtam, hogy ki ő. Nagyon rendes emberek a szülei, Bencét is jól nevelték

– tette hozzá.

– Bence a falunk egyik leghíresebb lakosa volt. Sokat tett a településünkért. Egy igazi lokálpatriótát ismertünk meg benne – szögezte le egy másik ismerős, aki szerint a motorostársadalom tagjai bizonyosan a szívükben őrzik a sportoló emlékét.

Sok motoros dudál, ha elhajt a temető előtt. Ezzel köszöntik a sírban nyugvó sportembert.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!