Bulvár-celeb

2024.08.27. 22:20

Több gyerek legnagyobb álmát váltja valóra Curtis

Curtis egész évben jótékonykodik, rengeteg rászoruló gyereknek segít.

MW

Fotó: Bors

16 gyerek álmát váltja valóra Curtis. A zenész 16 olyan gyereket visz el a Balatonra, akik még sosem látták a magyar tengert.

Curtistól régóta köztudott, hogy egész évben segíti a rászorulókat barátaival együtt. Többször előfordult, hogy focimeccsre vett jegyeket gyerekeknek, iskolakezdés előtt pedig tanszercsomagok mellett új cipőket is küldött az ország legszegényebb falvaiba.

Curtis nyár végén sem tétlenkedett, mint a Bors cikkéből kiderült, barátjával, Óvádi Lászlóval, az Újpest FC futsal csapatának sportigazgatójával 16 gyereket és szüleiket vitték le a Balatonra. A megható akcióhoz több cég is csatlakozott.

Az volt a terv, hogy néhány olyan családot tudjunk vendégül látni, akiknek a Balaton csak álom, de még az is, hogy valahol együtt lehessenek pár napot. Az első évben sem voltunk már kevesen, de ez az év minden eddiginél erősebbé sikerült! Természetesen mindezt KÖZÖSEN hoztuk össze veletek, azokkal akik felajánlottak, azokkal akik licitáltak és velünk, akik anyagilag támogatják ezeket a napokat. Szóval, kedden 25 (!) fővel jöhet a Balaton! 16 gyermek testvérekkel, szüleikkel

– írta a hivatalos Facebook-oldalán Óvádi László.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!