Bulvár-celeb

2024.08.15. 04:05

Kórházba került Tóth Vera

Az énekesnő nagyon nehéz időszakon van túl, most szólalt meg erről először.

MW

Forrás: Bors

„Ez a nyár más, mint a többi. Tudom, kicsit polgárpukkasztóan sokat posztolok az élet napos oldaláról. Sok megjegyzést kapok emiatt. De lássátok meg a másik oldalt is: A sok pihenésnek, elvonulásnak oka van. Csak ugye az élet árnyoldalait nem mindig mutatja szívesen az ember, mert fél, hogy sebezhetőbb, támadhatóbb lesz és valljuk be, jellemző a társadalomra, hogy néha extra kegyetlenül bánik a másikkal” – kezdte posztját Tóth Vera, amit az Origo idéz.

Mint kiderült, másfél éve él fura rosszullétekkel, egy tavaszi éjszakán pedig a sürgősségin értékelte át addigi életét. „Túlhajtottam, felborítottam a testem körforgását, szétstresszeltem magam, hülyén táplálkoztam, belecsúsztam abba, hogy csak a teljesítményem által lehetek valaki. Totál mélyponton voltam”

– írta az első Megasztár győztese.

A tévék sem nagyon keresték. „Gondoltam, kezdik lehúzni a rolót. Ez persze csak a fejemben élő démonok hangja volt,

de addig járattam csúcsra ezeket a gondolatokat, amíg a testem nem jelezte, hogy gebasz van. Néha az autópályán kellett félreállnom, 150-es pulzussal, szédüléssel, néha fel sem tudtam kelni, annyira rosszul voltam. Régóta szeretnék anya lenni, és évek óta nem jön össze” – írta.

Van ebben az egészben egy jó adag Covid-bizonytalanság, post-Covid-sztorik, a brutális küzdés az elemekkel. A jó, és termékeny éveim mentek el arra, hogy egyenesbe hozzuk magunkat, a vállalkozásainkat, a karrierünket. Ezzel a nehéz puttonnyal a hátamon, komoly egészségügyi problémákat kreáltam magamnak… Ne gyilkold magad, mint én

– folytatta.

„Majd írok róla részletesen, nemsokára. Szúrtak, diagnosztizáltak, és szigorú és fegyelmezett életmódváltásra kényszerítettek, komoly stresszmenedzsmenttel. Ezért született meg a döntés, hogy minimalizáljuk a munkát erre a nyárra. Nagyon más dimenziók nyíltak meg és lám, lehet így is élni!

Állati sok lemondás van benne, nehéz, kényelmetlen út, szigorú, kilengésmentes napok, de nem bánom, büszke vagyok magamra, hogy eddig sikerült tartani. Sajnos még nincs vége, de hihetetlen fejlődésen estem át… Azt hiszem, most nőttem fel igazán, és remélem, majd más is merít erőt belőle.

„Interjút nem adok ezzel kapcsolatban. Majd később” – ígérte Tóth Vera.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!