Ország-világ

2020.12.01. 19:52

Trokán Péter elmondta gyógyulásának történetét. Két hétig volt kórházban a 74 éves színész

Trokán Péternél a Szent László kórház fertőzőosztályán mutatták ki a vírust, és ott is gyógyították meg.

Budapest, 2015. szeptember 23. Trokán Péter színész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Forrás: MTVA Fotó

Fotó: Zih Zsolt

Két hétig kezelték a László kórház infektológiai osztályán Trokán Pétert. Úgy tudni, a színész egy főpróbán kaphatta el a koronavírust, majd több gyorstesztet is végeztek rajta, ám mind negatív lett – írja a Ripost.

Két hétig kezelték a László kórház infektológiai osztályán Trokán Pétert.

Úgy tudni, a színész egy főpróbán kaphatta el a koronavírust, majd több gyorstesztet is végeztek rajta, ám mind negatív lett.

Egyre rosszabbul érezte magát, így a háziorvosa beutalta a László kórház fertőzőosztályára, ahol hamar kiderült: a tüdejét támadta meg a vírus. Intenzív osztályra nem került, helyette oxigénnel segítették a légzését és kezelték a tüdőgyulladást.

Fotó: Bors

„Nagyon magas szintű orvosi munka folyik a Szent László kórházban, emberfeletti teljesítményt nyújtanak az orvosok és az ápoló személyzet. Szinte megállás nélkül dolgoznak, mégis empatikusak, nyugodtak, kedvesek a betegekkel„ – mondta a már gyógyult színész az Indexnek, majd tovább hálálkodott az elismerésre méltó munkáért, amit tapasztalt. „Meg szeretném köszönni a gyógyító munkát, szakértelmet, kitartást és kedvességet, amit a Szent László kórház infektológiai osztályán tapasztaltam.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában