Kézzel fogható segítség

2024.08.14. 08:01

Népszerű az otthonfelújítási program: már több mint 8000 energetikai tanúsítványt állítottak ki

A kormány folyamatosan vizsgálja, hogyan teheti még egyszerűbbé a pályázati folyamatot – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A kormány demográfiai célja világos: segíteni kell, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, ennek érdekében meg kell védeni a családokat, a lakhatás és az energiaellátás biztonságát.

A 108 milliárd forint keretösszegű otthonfelújítási program a családi házak energiahatékonyságának javítását szolgálja. A program keretében elérhető kamatmentes kölcsön és vissza nem térítendő támogatás kézzel fogható segítséget nyújt a magyar családok számára, amit a program elindítása óta tapasztalható pozitív visszajelzések és eredmények is mutatnak

– írták.

Az NGM és a Bankszövetség érintett bankjainak részvételével augusztus 12-én került sor az Otthonfelújítási Program első hat hetének értékelésére, a fejlesztési lehetőségek áttekintésére. A július 1-jén indult program eddigi eredményeinek ismertetése, és a felmerült kérdések megvitatása során az NGM-et Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár képviselte. A megbeszélésen részt vettek továbbá a Magyar Fejlesztési Bank, az OTP Bank, az MBH Bank és a Gránit Bank képviselői is. A felek kiemelték, az Otthonfelújítási Program már a rövid indulási időszak során is jelentős eredményeket ért el.

Fábián Gergely a közlemény szerint elmondta:

már több mint 8000 energetikai tanúsítványt állítottak ki, míg az MFB közvetítő hálózatában eddig közel 15 ezer érdeklődő folytatott egyeztetést otthona felújításáról.

A bankok megosztották tapasztalataikat, különösen a pályázatok magas hiánypótlási arányával, az otthonokba bejelentett vállalkozásokkal és a kivitelezőket érintő kihívásokkal kapcsolatban. Az államtitkár hangsúlyozta, a program adminisztrációjának egyszerűsítése kiemelt cél a jövőben, hisz a pályázati feltételek átláthatóbbá válásával még több család számára válhat elérhetővé a támogatás. Az ÉMI minősítés fontos gazdaságpolitikai és környezetvédelmi cél, melynek egyensúlyba kell kerülnie a hatékonyabb szerződéskötési folyamatokkal, hogy a bankfiókokban ne a részletes ellenőrzések vegyék el az időt. A közüzemi számlák benyújtását illetően is sor kerülhet hatékonyságnövelő intézkedésekre, melynek lehetséges vizsgálatát a bankok kezdeményezték.

Fábián Gergely köszönetét fejezte ki a Bankszövetség tagjainak az együttműködésért, és hangsúlyozta, a kormány elkötelezett amellett, hogy a magyar családokat támogassa otthonaik energetikai korszerűsítésében.

Az Otthonfelújítási Program fontos lépés a lakosság életkörülményeinek javítása terén, hogy mindenki számára elérhetővé váljon egy biztonságosabb, kényelmesebb és energiahatékonyabb otthon.

A program hatékonyságának fenntartása és növelése érdekében a résztvevők elkötelezettek a rendszeres egyeztetések fenntartása mellett a jövőben is – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában