2024.03.02. 05:00
Vádat emeltek a női ruhában időseket átverő férfi és társa ellen
Nőnek álcázta magát, úgy lopott el milliókat idős emberektől egy budapesti férfi. Egy valódi nő volt a társa, együtt férkőztek áldoozataik bizalmába.
Nőnek öltözve férkőzött idős emberek bizalmába
Forrás: Illusztráció / Shutterstock
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség mindkét gyanúsított ellen vádat emelt, az ügynek öt sértettje van - írja az MTI a Fővárosi Főügyészség közleménye alapján.
A vádlottak 2023 januárja és márciusa között Budapest II. kerületében az utcán szólítottak le többnyire időskorú embereket.
A nőnek álcázott férfi és a nő ismerősi viszonyt színlelve bejutott a sértettek lakásába, majd a figyelmüket elterelve készpénzt, ékszereket és órákat vittek el, összesen csaknem 2,5 millió forint értékben.
Az álruhában tevékenykedő férfit mint visszaesőt, illetve a társát üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolják. A rendőrök lefoglalták az elkövetéskor használt női parókát, női táskát, valamint az eltulajdonított ékszereket és karórákat - olvasható a közleményben.
Krimi
- Családi tragédia: anyát és kislányát találták holtan Kapuváron
- Életveszélyes mutatvány: falat másztak a belvárosban a fiatalok Miskolcon (videó)
- Rekordmennyiségű: 32 tonna kábítószer-alapanyagot égettek el a magyar rendőrök
- 89 évesen is veszélyes lehet a kegyetlen amstetteni rém
- Dohányboltból sikkasztott, majd kirabolt egy másik dohányboltot egy magyar férfi