Krimi

2024.07.14. 06:51

Karddal, pisztollyal, golyóálló mellényben járta az utcákat egy férfi

Először az erkélyen vonyított, majd néhány lövést is leadott.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Krisztina Kajtar

A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki felfegyverkezve, golyóálló mellényben járta Budaörs utcáit - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az elkövető 2023. december 4-én budaörsi lakóhelyén kábítószert fogyasztott, majd "kiment lakásának erkélyére, ahol vonyítani kezdett, és egy gáz- és riasztó fegyverrel több lövést is leadott".

Ezután felvett egy golyóálló mellényt, magához vett egy kardot és a már használt fegyvert, majd gyalogosan elindult a budaörsi utcákon.

A férfit a budaörsi rendőrök megpróbálták ellenőrzés alá vonni, de a felszólításukra zavartan reagált és a fegyvere irányába nyúlt, ekkor a rendőr figyelmeztető lövést adott le, majd gázspray és testi kényszer alkalmazásával elfogta a férfit.

A Budaörsi Járási Ügyészség az ügyben fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat - áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!