Magyar néptáncokat is tanulhatunk otthon a netről

A táncok tanítását a legkiválóbb gyermekegyüttesek tagjai, a Szarvasi Gyermek Szólótánc fesztivál díjazottjai mutatják be.

A Táncolj velünk! című gyermek néptáncoktató filmsorozat 1998 és 2008 között készült a nemzeti könyvtárban.

Az ismeretterjesztő széria a Martin György Néptáncszövetség és az Örökség Népművészeti Egyesület kezdeményezésére indult, összeállítását pedig az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárában működő Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány végezte.

A filmekben jelentős hangsúly kerül a viseletek bemutatására is, valamint megismerhetővé válik egy-egy tájegység alapvető történeti-néprajzi háttere is.

A táncokat a MTA BTK Zenetudományi Intézet Néptánckutató Archívuma filmjeivel illusztráljuk, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár YouTube-csatornáján teszik közzé 2020. március 27-től kezdődően péntekenként.

A sorozat szerkesztő-forgatókönyvírója dr. Diószegi László, történész, Harangozó-díjas koreográfus, rendezője Szécsényi Anikó, az OSZK munkatársa.

A filmsorozat kiválóan használható minden közösségben gyermektánc oktatására; használatával nem csupán a képzett táncpedagógusok, hanem a néptáncot alapszinten ismerő oktatók is kitűnő eredményt érhetnek el.

A sorozat első két részében a Sárközbe kalauzoljuk nézőinket, aminek köszönhetően a Cinegés, valamint a Lassú és friss csárdás lépéseit tanulhatják meg.

A cinege a tájegység egyik nevezetes tánca, amelyet másképpen háromugrósnak is hívnak és jellemzően a mulatság befejező táncának számított.

Gyakran szólóban járták, de közkedvelt volt a párban, vagy körben táncolt változata is, illetve az erre a vidékre jellemző, csillagalakban való összefogódzkodás.

A sárközi-dunamenti vidék sokszínű tánchagyományának legközkedveltebb típusa a lassú és friss csárdás. A lassú itt sem tartalmaz sok motívumot, néhány fogásmód azonban a tánc régiességére utal. A friss viszont figurákban olyan gazdag, hogy a szatmári és az erdélyi friss csárdás változatok mellett a legszebb táncaink közé soroljuk.

A sárközi falvak tánckultúrája páratlanul gazdag.

Megtalálható itt a verbunk, amelyet kötetlen formában a táncrend elején jártak, a csárdás, amely a legutóbbi időkig a Sárköz legközkedveltebb tánctípusa volt, de szívesen táncolták az ugróst és a karikázót is.

Sárköznek, ahogy arra a vidék elnevezése is utal, a Sárvíz folyó és a Duna között elterülő mély fekvésű, egykoron sáros, mocsaras területét nevezzük. A 19. század elején, a Duna szabályozását követően az addig lápos, vizes Sárköz egy csapásra gazdag rétek, legelők és jó minőségű szántóföldek vidékévé vált. Ez elősegítette a lakosság gyors gazdagodását és polgárosodását, amit Sárköz messze földön híres, páratlanul sokszínű népművészete is tükröz.

Az építészet, a tánckultúra és a ruházat egyaránt kivételes gazdagságról tanúskodik. A sárközi viselet Magyarország minden öltözete közül a legdíszesebb, a legpompásabb.

A lányokat Franciaországból, Lyonból hozatott selyembe és Saint Étienne-ben vásárolt díszekbe öltöztették, és 10-12 teljes garnitúra ünneplő öltözettel adták férjhez. Ritkaság, hogy a Sárközben nemcsak a nők, hanem a férfiak is nagy gondot fordítottak viseletükre. Feljegyzések szerint volt olyan férfi – a decsi Bogár András –, aki egy-egy nevezetes napon ötször is átöltözött.

Borítókép: sárközi népviselet