Nyílt pályázat

2023.10.11. 23:14

Hatszázmillió forinttal támogatja jövőre a fesztiválok szervezését az NKA

Az idei fesztiváltámogatások majdnem duplájára, hatszázmillió forintos keretösszegre pályázhatnak a fesztiválok jövőre a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kulturális Fesztiválok Kollégiumánál.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A felhívás szerint a jövő évi kulturális fesztiválok támogatásra hatszázmillió forint áll rendelkezésre, míg idén csupán 330 millió forintos keretösszeg állt a pályázók rendelkezésére. 

A pályázatok benyújtásának határideje november 9. éjfél

 – áll az NKA szerdai közleményében.

A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma pályázati célja az olyan magas színvonalú, művészeti értéket létrehozó és bemutató, többnapos, 2024. január 1. és 2024. december 31. között megrendezendő kulturális fesztiválok támogatása, amelyek önálló koncepcióval és egyedi arculattal rendelkeznek, rendszeres időközönként és ismétlődően valósulnak meg, valamint legalább három egymást követő napon tartanak.

Az NKA nyílt pályázata olyan fesztiválok támogatását részesíti előnyben, amelyek többek között gazdagítják a nemzeti műveltséget, fiatal tehetségeket is bemutatnak, az ország egy-egy települése kultúrájának megismertetéséhez is hozzájárulnak, valamint tükrözik az NKA szellemiségét.

A megemelt keretösszeg lehetővé tette, hogy növeljék az igényelhető támogatási összeget is, azaz pályázatonként 15 millió forint helyett 20 millió forintra lehet pályázni. A döntési lista várhatóan decemberig megjelenik, amellyel a kollégium a szervezés kiszámíthatóságát és gördülékenységét szeretné segíteni.

Az előző évek tapasztalatai alapján módosították többek közt az elvárt önrész nagyságát, az önrész számításának alapját, és a saját bevétellel szemben támasztott elvárásokat is, ezért a kollégium figyelmezteti a pályázókat, hogy figyelmesen olvassák el a felhívást, mert hiánypótlásra, javításra csak korlátozottan nyílik lehetőség.

A kiírás az NKA honlapján érhető el.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!