Mesterjátszma: mozi csavaros agyúaknak

A Mesterjátszma nemcsak azért különleges alkotás, mert komolyan elgondolkodtatja a nézőket, de technikai megvalósításában is minőségi munka. Hiányzik belőle az a sok csetlés-botlás, ügyetlenség, amatőrség, aminek alapján sokszor felismerjük a magyar vagy kelet-európai filmeket.

Ez csak részben a mi érdemünk. Magyarországon a filmgyártáshoz ma már olyan technikai és szakmai és anyagi háttér áll rendelkezésre, hogy a világ legnagyobbjai is szívesen dolgoznak nálunk. Kiváló stúdiók működnek itt. Ezek legnagyobbika az Origo Filmstúdió, ahol mi készíthettük az első magyar filmet. Amikor forgattunk, a szomszédos büfékocsira ki volt írva, hogy ez itt Mel Gibson teája, a végén pedig Emma Thompson forgatott mellettünk. Miközben mi dolgoztunk, a szomszédban a Dűnére készültek föl. 

Szóval, a világ legnagyobb produkciói forognak Magyarországon. 

De azért hozzá kell tennem: mivel eredetileg tévéfilmnek szántuk, kisebb költségvetéssel dolgoztunk, mint a szokásos mozifilmek. Ezért folyamatosan a legkreatívabb megoldásokat kellett a stábnak alkalmazni.

A vonat mozgását – ami hitelessé teszi a jeneteket – Amerikában valószínűleg számítógép vezérelte hidraulika biztosítja. Itt négy kollégánk mozgatta a díszletet. Az első nap bizonytalanok voltunk, mennyire kell remegnie a vonatnak. A kis visszanézőn nem lehetett kivenni, ezért fölvittük egy moziterembe a jelenetet és a nagyvásznon már bizony látszott, hogy hmm... ha ennyire imbolyog a díszlet, tengeribeteg lesz a néző. Úgyhogy másnap vissza kellett venni a rángatásból...

Sokan nem jártasak a filmkészítésben. Pontosan mi a dolga a producernek?

Mindig, minden rendszerben a producer a film felelőse, minden döntést neki kell meghoznia, vagy jóváhagynia. A többi egyéni képességek, motiváció dolga is: az alapfeladat az, hogy a gyártás feltételeit megteremtsék, de vannak, akik kreatív elképzeléseiket is beleteszik a filmbe. Ez néha szerencsés, néha tragikus, de nehéz visszautasítani az ilyen igyekezetet, mert

Ha nem megfelelően dolgozik a stáb, felborul a rend, leáll a rendszer. Itt mindennek stimmelnie kell. Egy sikertelen nap ugyanannyiba kerül, mint egy sikeres. Ezért tökéletes logisztika kell: mi mikor, hogyan kerül kamera elé, minek, kinek kell ott lennie. Több száz ember mozog egy filmben. Ezt szervezni mérnöki precizitást igényel, ráadásul mindezt a kreatív elemekkel is össze kell hangolni, hiszen mégiscsak filmet készítünk és nem téglát gyártunk. Nekem első pillanattól kezdve a legszemélyesebb ügyem volt ez a film, és igyekeztem társammal, Szabó Mátéval olyan kereteket teremteni, amibe minden résztvevő bele tudja tenni a maga szellemi erejét. 

Nekem úgy tűnik, sikeres volt ez az igyekezet, de azért érdekelne, hogyan állt össze a különleges alkotás? 

A filmkészítésnek van néhány nagyon fontos szereplője: az író, a rendező, a színészek, és persze az operatőr. Én rendkívül fontosnak tartom, hogy az alapot az író teremti meg. Ha rossz a forgatókönyv, hiába szenved a legnagyobb rendező vagy operatőr, nem tud csodát tenni. 

Nálunk Fonyódi Tibor írta meg a történetet, aki igazi zseniként dolgozta át az alapnovellát. Másik zseni Tóth Barna, a rendezőnk és persze Másik Szőke András, aki operatőrként élete legnagyobb filmjét csinálta. Barna most felkérésre dolgozott, s kezdetben távol volt attól, hogy mások álmaival foglalkozzon, de a koncepció és a forgatókönyv teljesen magával ragadta. Kis cetlikre írta a gondolatait, s volt olyan pillanat, hogy a lakásban nem lehetett járni, mert 185 cédula volt a padlón szétterítve. Hetek alatt szűkítette, szűkítette ezt a listát, míg nyolc feljegyzése nem maradt. Ez lett a vonat nyolc kocsija...

Szóval, végül a saját vízióit jelenítette meg. És ennek megfelelően sokat változott a forgatókönyv is. Például a szerelmi szál Barna leleménye.

Amikor elmondta, mindannyian éreztük, tudtuk, hogy ez az igazság. Nincs min vitatkozni. Eredetileg lett volna a vonaton egy lázadás, de ahogy alakult a film, kiderült, hogy nem kell. Félreviszi a történetet. Sokat köszönhetünk Barna éles szellemének! Hasonlóan involvált lett Másik Szőke András, aki utólag azt mondta, először érezte úgy, hogy ki tudja használni a teljes tudását. Szerkesztette a forgatókönyvet, már ebben a fázisban kameraállásokon, fényeken, szögeken gondolkozott. Hozzátette a saját eszmeiségét.  

És persze a színészek is lenyűgöző alakítást hoztak. Én 

Szirtes Ági kis szerepet játszik ugyan, de lenyűgöző erővel. De mindenki így közelítette meg a dolgot. Mátéval ekkor már jobbára arra kellett vigyáznunk, hogy a sok zseni közös munkájához minden rendelkezésre álljon.

Nekem ugyan nagyon tetszett ez a film, de beszélgettem olyanokkal, akik nem szerették. Az alkotás már egy hónapja megy a mozikban, s gondolom, szép számmal érkeznek a kritikák, megjegyzések. A visszajelzések igazolták az alkotói elképzeléseket?  

Maximálisan! Sokáig azt gondoltuk, hogy ezt a filmet nem kell moziban játszani, elég lesz televízióban bemutatni, mert ott fogja megtalálni azt az igényes, elgondolkodásra hajlamos közönséget, amelyiknek majd mond valamit a mi víziónk

Ehhez képest már a gyártás során kiderült, hogy a fiatalok imádják a filmet. Több olyan műhelyt is bevontunk a munkába, amelyik fiatalokkal foglalkozik, és rendkívül sok értékes gondolatot kaptunk tőlük. Úgy tűnik, a fiatalok értik a filmet, sőt talán jobban értik azt a filmnyelvet, amit használunk. Nekik nem okoz gondot az idősíkok váltogatása, a valóság és a képzelet párhuzamos bemutatása, az emberi tartalmak sokféleségének konfliktusa. 

Így végül arra jutottunk, hogy ha a fiataloknak mond valamit, akkor mégis érdemes lesz moziba vinni a filmet. És valóban: azóta is tőlük jönnek az igazán izgalmas felvetések. Olyanokra kérdeznek rá, hogy akkor most a valóságot látjuk vagy valami mást? A kincsek, amiket keresnek az ávósok, végül is a lelkünkben vannak, vagy valahol másutt? Annyira érzékenyen és okosan állnak a világhoz, hogy csak ámulok és bámulok.

És ezekért az egymás közti beszélgetésekért különösen hálás vagyok. Így talán valami önmagán túlihoz is hozzásegíti a nézőit ez a film.