Újévi Nyitány

2024.07.17. 13:06

Jövőre is közös koncerttel kezdi az évet a Magyar Rádió Zenekara, a Zeneakadémia és az MTVA

Hatodik alkalommal várja a klasszikus zene kedvelőit 2025. január 1-jén az Újévi Nyitány, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Zeneakadémia és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös hangversenye.

MW

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának újévi hangversenye Káli Gábor vezényletével a Zeneakadémián 2024. január 1-jén. Balról Szauer Bianka hárfaművész

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában felidézte, hogy 

a 2020 óta megrendezett újévi hangverseny az elmúlt években óriási siker volt a közönség körében és immár hagyománnyá vált.

Mint fogalmazott, az Újévi Nyitány több mint egy koncert, egy ünnep, amit a Duna csatorna és a Bartók Rádió is élőben közvetít.   

Elmondta, hogy 

a Zeneakadémián megrendezendő újévi hangverseny gerincét elsősorban magyar szerzők művei adják, többek között Liszt Ferenc, Doppler Ferenc és Lehár Ferenc művei szólalnak meg, de a magyar kompozíciók mellett Mozart, Brahms és Bizet művek is elhangzanak.   

A műsort a Zeneakadémia növendékeiként tanuló szólisták színesítik: a jövő évi hangversenyen Tarcsay Éva oboán, Székely Anna Lilla hegedűn, Dénes András harsonán játszik majd, aki a hangversenyen Nino Rota olasz zeneszerző háromtételes harsonaversenyének egyik tételét adja elő.   

Felidézte, hogy az Újévi Nyitányt a korábbi években olyan nemzetközileg is elismert karmesterek irányításával hallhatta a közönség, mint Vásáry Tamás, Kovács János, Medveczky Ádám, Oliver von Dohnányi, vagy Káli Gábor. Devich Márton elmondta, hogy a jövő évi koncert karmestere a Liszt-díjjal kitüntetett Héja Domonkos lesz.   

Kitért arra is, hogy jelenleg a hangverseny előkészületei zajlanak és december végén a Zeneakadémiával egyeztetve kezdődnek meg a próbák.   

A koncertre jegyeket vásárolni a radiomusic.hu oldalon és a jegymester.hu webáruházban lehet.   

Devich Márton arról is beszámolt, hogy az MRME a Bródy Sándor utcai székhelyéről a Jókai utcába költözik, ahol szeptember 30-án nyílik meg a Dohnányi Ernő Zenei Központ, az együttes új otthona.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!