Árpád-házi históriák

2024.08.12. 20:35

Hetedik alkalommal tart színjátszó tábort a Rákóczi Szövetség Székesfehérváron

Hetedik alkalommal rendezik meg a Rákóczi Szövetség nyári színjátszó táborát Székesfehérváron augusztus 10. és 20. között, a város önkormányzatával és a Vörösmarty Színházzal együttműködve.

MW

A csoportképen a Rákóczi Szövetség színjátszó táborának résztvevői, jobb szélen Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója (j2) és Cser-Palkovics András polgármester (j)

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A határon túlról érkezett húsz fiatal közreműködésével az Árpád-házi királyok élettörténetét összefoglaló előadást állítanak színpadra Lőrincz Zsuzsa rendezésében, a bemutató augusztus 20-án lesz a város főterén.

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere, aki hétfőn a városházán fogadta a vendégeket, kiemelte: a vasárnap kezdődött és augusztus 20-án záruló Királyi Napok programsorozat egyik fontos eleme lesz az Árpád-házi históriák című előadás, amelyet a fiatalok hivatásos színészekkel közösen adnak elő.

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója kiemelte: az évről évre megrendezett tábor résztvevői a korábbi esztendőkben egy-egy Árpád-házi király életét felvillantó előadást vittek színre, az idei alkotás pedig összefoglaló képet ad a királyok tetteiről, élettörténetéről.

Felidézte: fiatal korában a legkevésbé a matematikát és a történelmet szerette, később jött rá arra, hogy a számok és a nevek mögött történetek vannak, a történelem pedig meghatározza a jelenünket. Kiemelte: egy ember nem alakíthatja a saját történetét a múlt ismerete nélkül.

A fiatalok, akik színházi kulisszatitkokat is megismerhetnek, Erdélyből, a Partiumból és a Felvidékről érkeztek a táborba.  

A Rákóczi Szövetség augusztus 12. és 16. között megrendezi az idei nyár hetedik Kárpát-medencei vitorlástáborát is Orfűn. A részt vevő diákok a partiumi és a vajdasági szórványból érkeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!