NB I

2024.04.13. 16:54

Tíz emberrel nyert Pakson a Fehérvár (videó)

Az egy félidőn át tíz emberrel futballozó Fehérvár 2-1-re győzött szombaton a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának „ezüstrangadóján”. A második Paks sorozatban negyedszer kapott ki és öt kör óta nyeretlen, így egy pontra csökkent az előnye a négy bajnoki találkozó óta veretlen és harmadik helyen álló Fehérvárral szemben.

MW

Forrás: Fehérvár FC Facebook-oldala

Jobban kezdett a Paks, amely gyakran foglalkoztatta a vendégek kapusát, de csak egyszer állította igazi próbatétel elé Tóthot, aki akkor bravúrral védett. Többet támadtak a zöld-fehérek, a fehérváriak pedig azt próbálták kihasználni, hogy labdaszerzésük után lassabban rendeződött vissza az ellenfél. Tóth újabb nagy védése után az első igazán veszélyes vendég kontra majdnem gólt eredményezett, de Karamoko ziccerben a keresztlécet találta el. 

Két perccel később második kiugratásából már nem hibázott a francia csatár, így a Fehérvár szerzett vezetést a rangadón. A Paks lendületét látványosan megtörte, hogy hátrányba került, ezért a játékrész második fele jóval eseménytelenebbül telt a szünetig.

A második félidőből alig néhány másodperc telt el, amikor Csongvai piros lapot kapott, mert fejbe rúgta Kinyiket. A kiállítás az emberelőnybe kerülő Paksot zavarta meg, ugyanis sok labdát vesztett a középpályán, ezekből pedig veszélyes ellentámadásokat vezetett a Fehérvár, sőt, a remekül futballozó Karamoko másodszor is bevette Szappanos kapuját. Bognár György vezetőedző a 60. percben kettős cserével próbálta felrázni a paksiakat, akik fokozatosan azért mezőnyfölénybe kerültek, de Tóthnak csak egyszer kellett nagyot védenie a következő negyedórában. 

A hazaiak a hajrában sem tudtak újítani, a középre ívelések teljesen hatástalanok voltak, mégis sikerült váratlanul szépíteniük Balogh húszméteres bombagóljával, azonban a hátralévő időben Tóth védéseinek köszönhetően a Fehérvár létszámhátrányban is megőrizte minimális előnyét a lefújásig.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

Paksi FC-Fehérvár FC 1-2 (0-1)
Paks, 3511 néző, v.: Bogár

gólszerzők: Balogh B. (84.), illetve Karamoko (23., 54.)

piros lap: Csongvai (46.)

Paksi FC: Szappanos - Szélpál (Kovács K., 32.), Kinyik, Szabó J. - Vas (Lenzsér, 76.), Papp, Windecker, Mezei (Balogh B., 60.), Silye (Haraszti, 60.) - Könyves, Szabó B. (Böde, a szünetben)

Fehérvár FC: Tóth B. - Fiola, Serafimov, Gergényi - Bese, Csongvai, Christensen (Katona M., 71.) Sigér (Tóth T., 93.), Schön - Karamoko (Gradisar, 71.), Stefanelli (Spandler, 54.)

Debrecenben sem szakadt meg a Kecskemét rossz sorozata (videó)

Az előző szezon ezüst- és bronzérmesének találkozóján a vendég Kecskemét 1-0-ra kikapott a Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A vendégek immár négy forduló óta nyeretlenek, míg a Loki jelenleg a negyedik helyen áll.

20240310_1005_KAR
Dzsudzsák Balázs egy korábbi mérkőzésen
Fotó: Árvai Károly / Forrás: Nemzeti Sport

Az első félidő nagyobb részében a Kecskemét térfelén folyt a játék, óriási volt a Debrecen labdabirtoklási fölénye. Helyzetekben ugyanakkor ez nem nyilvánult meg, Dzsudzsák fejesén kívül a hazaiak sokáig nem tornáztatták meg a vendégek NB I-es újonc kapusát, Kersák Rolandot. A KTE kontrákkal próbálkozott, labdaszerzés után többször is sikerült gyorsan az ellenfél kapuja elé érnie, de igazán veszélyes lehetősége nem volt. A 38. percben Karakó 11-est ítélt Bódi buktatásáért, a sértett már oda is állt a labda mögé, végül azonban VAR-vizsgálat után a játékvezető visszavonta a büntetőt. A játékrész hosszabbításában Dzsudzsák megpattanó lövését védte bravúrral Kersák.

A szünet után kissé visszaesett az iram, és az is változást jelentett, hogy átvette az irányítást a Kecskemét. Megyerinek többször is nagyot kellett védenie, de aztán váratlanul a DVSC jutott gólszerzési lehetőséghez, miután Belényesi fejbe rúgta ellenfelét, a bíró pedig VAR-vizsgálatot követően büntetőt ítélt. A 11-est Dzsudzsák értékesítette magabiztosan. A hajrában, így a hétperces hosszabbításban is megpróbáltak egyenlíteni a vendégek - a ráadásban Lukács nagy helyzetben hibázott -, de végül a házigazdák sikeresen őrizték előnyüket. Sőt, a végén Kocsis még kihagyott egy ziccert is.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

Debreceni VSC-Kecskeméti TE 1-0 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5244 néző, v.: Karakó

gólszerző: Dzsudzsák (68., 11-esből)

Debreceni VSC: Megyeri - Baranyai, Dreskovic, Lagator, Ferenczi - Dzsudzsák (Romancsuk, 85.), Ojediran (Manrique, 65.), Szuhodvoszki (Loncar, 63.) - Vajda (Szécsi, 76.), Bárány, Bódi (Kocsis, 64.)

Kecskeméti TE: Kersák - Nagy O. (Szabó A., a szünetben), Belényesi, Katona L. - Szűcs, Meszhi (Derekas, 70.), Zsótér (Nikitscher, 70.), Zeke (Leoni, 82.) - Pálinkás (Banó-Szabó, 59.), Lukács, Horváth K.

A bennmaradásért küzdő Kisvárda simán verte az Újpestet

A Kisvárda 4-1-re nyert otthon az Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati nyitányán. A bennmaradásért küzdő, 11. helyezett hazai csapat ezzel tíz pontra csökkentette hátrányát az előtte álló fővárosi együttessel szemben úgy, hogy már csak öt forduló van hátra. A Kisvárda a bajnokságban négy nyeretlenül megvívott mérkőzés után győzött, és a december 16-i összecsapásuk után megint négy gólt szerzett az Újpest ellen.

Fotó: Moricz Csaba / Forrás: Facebook / Kisvárda FC

Huszonhat fokos melegben, zavartalan napsütésben kezdődött a mérkőzés, melyen hamar vezetést szerzett a Kisvárda: a nyolcadik percben Makowski remek indításával Navratil lépett ki és a kifutó Banai fölött átemelte a labdát. Jóval kezdeményezőbb volt ellenfelénél a hazai csapat, ezt újabb helyzet és kapura lövés jelezte, majd megszületett a második gól is: Koburi labdaeladása után Mesanovic passzolt higgadtan a vendégek kapujába. 

A Kisvárda letámadásával meggyűlt a baja az Újpestnek, melynek védelme többször bizonytalankodott, támadást pedig alig tudott végigvinni a fővárosi együttes. A 28. percben azonban Ambrose remek kiugratást kapott a félpályáról Geigertől, majd a 16-oson belül Kovács Marcell eléje vetődve elkaszálta őt. A tizenegyest Ljujic a jobb alsó sarokba lőtte. Nem sokáig örülhetett azonban az Újpest, hamarosan újabb hazai gól született szabadrúgás utáni fejesből. A vendég együttesnek a 11-est eredményező elfutáson kívül nem volt érdemi támadása, illetve a büntető volt az egyetlen kaput eltaláló kísérlete.

Mészöly Géza a második félidőre két cserével igyekezett belenyúlni a mérkőzés alakulásába, de nem járt sikerrel, csakhamar Makowski növelte a hazaiak előnyét egy bombagóllal. Újabb kettős csere következett a vendégeknél a 63. percben, de az egyik friss beállót, Ganeát tíz perccel később térdsérülés miatt hordágyon vitték le a pályáról. Továbbra is sok helyzete volt a Kisvárdának, amely megérdemelten aratott fölényes győzelmet.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

Kisvárda Master Good–Újpest FC 4–1 (3–1)

Kisvárda, Várkerti Stadion, v.: Pintér

gólszerzők: Navratil (8.), Mesanovic (17.), Matic (39.), Makowski (54.), illetve Ljujic (30., 11-esből)

Kisvárda: Kovács M. - Cipetic (Stefan, 71.), Lippai, Jovicic, Körmendi - Melnyik (Osztrovka, 82.), Matic - Navratil (Ilievski, 89.), Makowski (Ötvös, 70.), Sapic (Camaj, 70.) - Mesanovic

Újpest: Banai - Pauljevic, Huszti, Anculasz (Csoboth, a szünetben), Koburi, Geiger - Radosevic (Kiss T., 63.), Mack (Tajti, a szünetben), Ljujic - Ambrose (Ganea, 63., Onovo 73.), Mörschel

Stankovic nem lesz ott az FTC kispadján a ZTE elleni meccsen

Fiát kórházban ápolják, ezért kihagyja a Zalaegerszeg elleni vasárnapi, idegenbeli bajnoki mérkőzést a Ferencváros futballcsapatának vezetőedzője, Dejan Stankovic.

„Milánóban vagyok a fiammal, ő ugyanis kórházba került három nappal ezelőtt” - mondta a zöld-fehérek közösségi oldalán közzétett videóban a szerb szakember. - „Rendkívül fontos meccset kell megvívnia, együtt kell megvívnunk. Remélem, a következő három-négy napban megkapjuk a vizsgálati eredményeket és megkezdheti a rehabilitációt. Ebben a helyzetben a család az első.”

A tabellán jelentős előnnyel első, címvédő FTC 16.30 órától lép pályára a ZTE otthonában.

   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában