Öttusa

2024.07.14. 18:28

Aranyérmes a magyar vegyes váltó

Az Erdős Rita, Koleszár Mihály vegyes váltó a magyarok ötödik érmét szerezte az Eb-n.

MW

Erdős Rita és Koleszár Mihály a vegyes váltók versenyének eredményhirdetésén

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Vasárnap délelőtt kilenc duó kezdte meg a küzdelmet a BOK Csarnokban. A körvívásban a magyarok 14 győzelemmel és 18 vereséggel a hetedik helyen végeztek - Erdős 5/11-gyel, Koleszár 9/7-tel zárt -, és harmincpontos hátrányt szedtek össze az élen álló ukránokkal és csehekkel szemben.

A lovaglásra már a délután közepén került sor a Puskás Aréna szoborparkjában. A vívás után kilencedik helyezett lengyelek visszaléptek Natalia Dominiak térdfájdalmai miatt, ezért a magyarok kezdték a lovaglást. Erdős Rita lova a négyes akadálynál kitört, másodjára viszont már összejött az ugratás, majd Koleszár a 7-es akadályt húzta le, ehhez jött még 14 másodperc időtúllépés, ami 269 pontot eredményezett a kiinduló 300-ból. Előzőleg, a bemelegítésnél Erdős leesett a lováról, megsérült, de végül tudta vállalni a verseny folytatását.

A lovaspálya mellett emelt páston a hazai páros a finneket és a svájciakat legyőzte, majd a litvánoktól kikapott, így a két sikerrel plusz négy pontot szerzett a bónuszvívásban.

Ezt követően a 2x100 métert a legjobb idővel, 1:58.56 perces eredménnyel teljesítették a magyarok a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok melletti uszodában, de így is csak a nyolcadik helyről vághattak neki a kombinált számnak, melyben a váltótagoknak egyenként 3x600 métert kellett futniuk két lövészettel megszakítva. A bronzérmes pozíciótól 33, az éllovas olaszoktól 36 másodperc volt a lemaradás. Erdős a 3-6., majd a 2-5. pozícióba zárkózott fel, a váltásnál pedig már harmadik volt a svájciak és az olaszok mögött. Koleszár pillanatok alatt ledolgozta hátrányát, aztán az olasz és a felzárkózó litván ellenfelével futott, az utolsó lövészetből pedig elsőként "robbant ki", a megtelt főlelátó elé érve két karjával integetve buzdította a közönséget még nagyobb biztatásra, majd hatalmas tempóban futva, tekintélyes előnnyel ért célba, az olaszok és a litvánok előtt. A kombinált számot 11:56.66 perccel megnyerték a magyarok, a második legjobb ukránoknál is 36 másodperccel voltak jobbak.

KOLESZÁR Mihály; ERDÕS Rita
A győztes Erdős Rita és Koleszár Mihály a vegyes váltók versenye után a budapesti öttusa Európa-bajnokságon
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Nyilatkozataikban mindketten dicsérték a közönséget, és hálásak voltak a biztatásért.

"Megjártuk a poklot és most felértünk a csúcsra" - jelentette ki Erdős Rita, majd úgy folytatta, ez mindenképpen egy jó lezárása volt az idénynek. Szerinte a bónuszvívás volt a fordulópont a versenyükben.

Misi tartotta bennem a lelket végig. Bevallom, megfordult a fejemben, hogy visszalépek, de hála a szövetség stábjának, mindent megtettek azért, hogy el tudjak indulni

 - utalt a sérülésére.

Koleszár beszélt arról, hogy valószínűleg nem sokszor lesz alkalma ilyen látványosan kérni a közönség segítségét, de ez most "fantasztikus érzés" volt.

"Nehéz napunk volt, mégis próbáltunk végig mosolygósan nekiállni. Nyolcadik helyről indultunk, de úgy akarta a jóisten, hogy ezt most itt megnyerjük. Hát mi csak tettük a dolgunkat. Nekem ez az Európa-bajnokság betoppanás volt a felnőttek közé, mert bronz, ezüst és most arany a vége, három érem, jó kezdés" - fogalmazott Koleszár.

Már a vívás befejezése után mondtam Ritának: harminc másodperc az arany? az semmi! Hát nem volt semmi, mert hatalmas küzdés volt, de megcsináltuk. Annak ellenére, hogy Rita megsérült.

 - tette hozzá.

A vegyes váltó a magyarok ötödik érmét szerezte az Eb-n. Hétfőn második lett férfi váltóban Koleszár és Bereczki Richárd, illetve harmadik női váltóban az olimpiára készülő Guzi Blanka Eszes Noémival, szombaton ugyancsak harmadikként fejezte be versenyét a női válogatott Erdős, Simon Sarolta, Réti Kamilla összeállításban és a Koleszár, Bereczki, Tamás József alkotta férfi együttes.

Eredmények:
vegyes váltó, Európa-bajnok:
 Magyarország (Erdős Rita, Koleszár Mihály) 1372 pont
2. Olaszország (Francesca Tognetti, Daniele Colosanti) 1360
3. Litvánia (Elzbie Adomaityte, Titas Puronas) 1358

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában