Sakkolimpia

2024.09.14. 12:09

Carlsen kaotikus napja győztes bemutatkozással ért véget (videó)

Magnus Carlsen igencsak kalandos körülmények között jutott el addig, hogy először asztalhoz üljön a budapesti sakkolimpián, de a norvég világranglista-vezető a pénteki harmadik fordulóban így is győzelemmel mutatkozott be a BOK Csarnokban.

MW

Magnus Carlsen sakkversenyen játszik Varsóban, Lengyelországban, 2024. május 8-án

Forrás: NurPhoto via AFP

Fotó: ANDRZEJ IWANCZUK

Magnus Carlsen, a 33 éves nagymester az első két körben a gyengébb ellenfelekkel szemben pihenőt kapott, de ez megbosszulta magát, mert a hatodik helyen kiemelt norvég csapat nélküle meglepetésre csak 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön az ötvenedikként rangsorolt Kanadával.

Valószínűleg a helyismeret hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy Carlsen tíz percet késett pénteken, miután a szakadó eső ellenére biciklivel érkezett a csarnokhoz, ahol nem tudta, hol kell bemennie, így végül a médiabejáraton vitték be.

"Egy kis káosz volt. Más szállodában vagyok, mint a többiek, ezért fel kellett volna venniük, de felhívtak, hogy borzalmas a forgalom, és csak a háromórás kezdés előtt öt perccel érnének oda. Ekkor úgy gondoltam, hogy nem tudok időben odaérni autóval, ezért úgy döntöttem, hogy kerékpárral gyorsabb lehet" - elevenítette fel a történteket Carlsen a nemzetközi szövetség hírlevelében.

A világbajnoki címéről tíz év után tavaly önként lemondó sztár játékán egyáltalán nem látszottak meg a kalandos utazás miatti nehézségek, ugyanis sötéttel fokozatosan hármas gyalogelőnyre tett szert, majd a negyvenedik lépésben mattolta a kolumbiai nagymestert, Roberto Garcia Pantoját. A norvég csapat így 3,5-0,5-es győzelemmel javított.

A nyílt és a női szekcióban egyaránt 16 csapat van, amely a maximális hat pontot gyűjtötte. A férfiaknál köztük van a kilencedikként kiemelt magyar A válogatott, amely a sok meglepetésnek köszönhetően még szombaton is esélytelenebbnek tartott riválissal találkozik, bár a következő ellenfél, a rangsorban 28. olasz együttes a torna eddigi legnagyobb szenzációját keltve pénteken 3-1-re felülmúlta az ötödikként rangsorolt holland négyest.

A 45. sakkolimpia szombaton 15 órától a negyedik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap kedden lesz.

Hallgassa meg a 45. sakkolimpia hivatalos dalát:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában