A lovasíjászat volt az élete, de egy bukás mindent felülírt

Gyermekként nem félünk szinte semmitől; az állatokat kifejezetten szeretjük, talán egy „tüzet okádó sárkányra” is képesek lennénk rámosolyogni, azonban az évek elteltével ez megváltozik. Kodolányi Réka régen nagyon félt a lovaktól, álmában sem gondolta volna, hogy valaha is felül egyre, viszont a félelme hamar elszállt, amikor lóháton ülve megismerhette az igazi szabadságot, és azzal együtt a világot.

– Gyermekként atletizáltam, eszem ágában nem volt a hátasokkal foglalkozni, persze csodáltam őket, felnéztem rájuk, de ennél nem több. Majd egyszer jött egy megmagyarázhatatlan érzés, tizenhét éves lehettem, amikor elhatároztam: megtanulok lovagolni. Nagyon büszke voltam magamra, hogy legyűrtem a félelmem, és egyre többet akartam kihozni magamból, nem volt elég a hobbilovaglás. Sportszerűen elkezdtem foglalkozni a paripákkal, majd belevetettem magam a lovasíjászatba, ami voltaképpen a szerelmemmé vált, azonban jött egy nagy „bukás”, ami mindent megváltoztatott bennem – kezdte a fiatal nő.

Az utolsó belovaglás

Egy sérülés talán a legtöbb sportoló rémálma, és nem feltétlenül a testi épség miatt, egy sérülés jelentheti azt is, hogy egy időre, vagy netán örökre el kell köszönni egy igaz szenvedélytől.

Rékának a lovaglás az élete volt, nemcsak legyőzte a félelmét, hanem új élményekkel, mondhatni új élettel ajándékozta meg magát azzal, hogy elkezdett foglalkozni a paripásokkal. Igaz a gyengébbik nem képviselője, azonban nem rettent meg semmitől, egy hirtelen döntés fenekestül felforgatta az életét.

– Áhítva néztek a barátaim, a családtagjaim, amikor betörtem egy-egy lovat, az ő csodálatuk pedig rengeteg energiát adott, ezért akartam egyre feljebb törni szakmán belül. Azonban egyik alkalommal valami félrement, szerettem volna egy csikót belovagolni, az elején minden rendben is ment, szépen tartotta a lépést, kezdtünk egymásra hangolódni, így gondoltam, jöhet a következő szint, az ügetés.

„Sajnos a hátas másképpen gondolkodott, két lábra állt, megmakacsolta magát, majd ledobott magáról, és végül rám esett. Abban a pillanatban nem tudtam másra gondolni csak a fájdalomra, viszont nem hittem, hogy súlyos lehet a sérülésem, azonban az orvosi vizsgálat után kiderült, eltörött két helyen a medencecsontom, hónapokig lábadoztam.”

Nagyon megijedtem, hetekig szorongtam, nem akartam félni a lovaktól, de mégsem mertem bevállalni a nagy „visszatérést”. Abbahagytam a lovasíjászatot és a táborok szervezését, viszont a lovak iránti szeretetem megmaradt – fűzte hozzá.

„Varázserő”

A fiatal nő úgy véli, hogy legbelül mindannyian szeretjük a hátasokat, egyszerűen a nagyságuktól tartunk kicsit, de tudjuk, hogy rendkívül nemes jószágok. Réka nem tudja megmagyarázni, de szerinte a lovaknak van valamiféle varázserejük, vonzzák magukhoz az embereket, olyan nyugalmat tudnak árasztani, amire más élőlények nem lennének képesek.

Nagy Emese