Őszülő emlékek: idős asszonyok meséltek az elmúltakról

A világunk folyamatosan változik, mindig más kerül előtérbe, a régmúlt legbecsesebb értékei elhalványodnak, míg a jelenkor vívmányai átveszik a hatalmat. Azonban egy nem változik: idősek mindig voltak és lesznek is, akiket szeretni és tisztelni kell. Olyan történéseket éltek át korunk matuzsálemei, valamint olyasforma látásmódot képviselnek, amelyeket hiba volna nem ismerni, illetve követni századunk gyermekeinek. Éppen ezért az idősek világnapja alkalmából felkerestük a Balmazújvárosi Nefelejcs Idősek Otthona néhány szépkorú lakóját, akik betekintést engedtek „őszülő” emlékeikbe, miközben görbe tükröt állítottak a társadalomnak.

Visszatekintve

Korunk időseiben egy világ lakozik, annyi kincs, amit gyermekként és mai felnőttként el sem tudunk képzelni. Sokszor úgy véljük: mit tudhatnak ők a világunkról? Nos, sokkal közelebbről ismernek minket, mint azt valaha is gondoltuk. Persze ilyenkor feltehetjük a kérdést: akkor miért nem dörgölnek az orrunk alá semmit? – azért, mert szeretnek!

Beszélgetésünk folyamán Ludnai Istvánné (Margitka néni), Nagy Margit, valamint Szlávik Margit egyetértettek abban, hogy a 21. század már nem az ő világuk, legalábbis nem lennének képesek úgy megélni, ahogyan a jelenkor fiataljai. Szeretnek visszatekinteni a múltba, és nem csak az emlékek miatt, mindhárman közelebb vannak már a századik esztendőhöz, mint az ötvenhez, mégis úgy érzik: az életet élni kell!

Az idős asszonyoknak nemcsak a nevük azonos, a múltban számos megpróbáltatáson estek át, de persze a boldog pillanatok sem maradtak el életükből. Voltaképpen nem az öregedéstől féltek, inkább a magánytól és az elmú­lástól. Ludnai Istvánné soha nem tartott a korosodástól, egyet szeretett volna, hogy addig éljen, mint édesanyja, aki nyolcvan boldog évet tudhatott magáénak. Az idős hölgy kívánsága teljesült, hiszen a nyolcvannegyedik életévét töltötte be legutóbb, így már csak egyet kér Istentől: békességben élni.

Békességben élni

Nagy Margitka néni hasonlóan vélekedett, mint az előtte szóló, aki gyermekkorát soha nem fogja elfelejteni. Darassán nevelkedett, Tiszacsegén koptatta az iskolapadot, és a szíve már akkor jóságos volt.

„Az öregedés gyönyörű, hiszen azt jelenti, hogy számtalan csodát megélhettünk, minden egyes évvel többek vagyunk, és itt nem a ráncokra gondolok, hanem az átéltekre.”

– Mindig szerettem idősek között lenni, már gyermekként is tiszteltem, óvtam a „ráncos kezeket”, amelyek az én időmben csak adtak, és soha el nem vettek semmit. Tanyavilágban éltem szeretett családom körében, gyönyörű gyermekkorom volt, minden embernek hasonlót kívánok. Iskolás éveimet Tiszacsegén töltöttem; szerették volna, ha faluban „szívom magamba a tudást”, és nem a tanyán maradok, ahol egyébként imádtam lenni, azt a nyugalmat és békességet semmi más nem tudja megadni. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom: imádtam, és még mindig örülök az életnek! Annak ellenére is, hogy saját családom nem lett, de ettől függetlenül a gyermekeket mindig a szívemhez közel éreztem. Kisiskolásként a tízóraimat osztottam szét a társaim között, felnőttként pedig a bátyáim gyermekeinek voltam a második édesanyjuk, barátjuk, majd később nagymamájuk, amit a mai napig megköszönnek – mondta.

– Soha nem éreztem egyedül magam, hál’ istennek, a magány elkerült, hiszen mindig voltak körülöttem szerető lelkek, akik támogattak és tiszteltek. Az életben a család és a zene volt a legnagyobb társam, mellettük mindig megtaláltam a helyem. Persze voltak rosszabb idők is, amelyeket sokszor jobb volna elfelejteni, viszont nem bánok semmit. Az évek elrepültek, szinte észre sem vettem, azonban minden perc nyomot hagyott a szívemben – fűzte hozzá.

Családalapítás

Szlávik Margit ma már nyugalmat érez, viszont elmondása szerint nagyon félt az öregedéstől. Világéletében körbevették a gyermekei, unokái, majd egyszer csak, szinte egy szempillantás alatt magára maradt árvának hitt lelke. – Szeretek „visszanyúlni” a múltba, mert nagyon sok szép emlékkel találkozhatok: esküvőm, gyermekeim születése, édesanyám szeretete. Nem könnyű egy olyan dologról beszélni, amit hátrahagytunk, mégis könnyedséget érzek. Megszoktam, hogy a szeretteimet magam körül tudhatom, nagyon nehezen engedtem el a lányaimat a családi háztól, amikor pedig egyedül maradtam, úgy éreztem, magamra hagytak, holott ma már tudom, hogy ez egyáltalán nincs így. Élték a saját életüket, saját családot alapítottak, egyszerűen nehezen dolgoztam fel az élet rendjét. A legszebb emlékeim is a lányaimhoz kötődnek; persze a születésük volt a legboldogabb pillanat, továbbá az, amikor oltár előtt láthattam őket: büszke voltam és vagyok mindhármukra – hangsúlyozta.

„Nem a mi világunk…”

Sokat halljuk az idősektől: „Bezzeg a mi időnkben, bárcsak ma lehetnék fiatal!” Éppen ezért érdekelt a három Margit válasza a következő kérdésre: lennének napjainkban fiatalok úgy, hogy a jelenlegi életüket múltjukkal együtt elfújná a szél, soha nem emlékeznének rá?

A válasz egyöntetű, mindannyian elengedik a jelenkort, a múlthoz, valamint az emlékeikhez ragaszkodnak, és azt is kifejtették, hogy miért: „Ez a világ már nem a mi világunk, teljesen más minden, ami nem biztos, hogy rosszabb, de számunkra a múltbéli kor volt az élhetőbb. Hiába mondják sokan az ellentettjét, ki merem jelenteni, hogy a mi időnkben is voltak lehetőségek: aki dolgozni akart, az tudott, aki szórakozni vágyott, arra is volt alkalma. Úgy gondolom, régen sokkal összetartóbbak voltak az emberek, a családok, generációk laktak egy házban, és nem volt ennyi probléma. Sajnos a 21. században rohanó világot élünk, a technika, a fejlődés majdhogynem elfeledteti velünk a valódi értékeket, amelyeket nem szabadna elengedni, hiszen egyszer élünk: szeretnünk kell!” – mondta Ludnai Istvánné.

Az asszonyok végezetül a nagymamák figyelmét szeretnénk felhívni a szerepükre. Úgy vélik, hogy egy kis unoka szíve a gőzölgő, friss kalácsokkal, süteményekkel lágyítható. Felejtsük el a játékokat, a boltokban vásárolt süteményeket, süssünk otthon, szeretetben és békességben együtt, hiszen vannak pillanatok, amelyek soha nem hozhatók vissza.

Nagy Emese

Borítókép: Nagyon szeretnek visszatekinteni a múltba, hiszen akkor újraélik a régi élményeket (balról jobbra): Szlávik Margit (77 éves), Nagy Margit (90 éves) és Ludnai Istvánné (84 éves)