Szigetország, az élet különleges formáival

Jóllehet afrikainak számít, sok tekintetben különbözik a földrész országaitól. A szigetországban járt nemrég Becsi Etelka, aki szerint a hely olyan, mint Noé bárkája: számos, csak itt található állat- és növényvilágot gyűjtött össze, de sajnos a fakitermelés és a környezetszennyezés miatt folyamatosan elveszíti „utasait”.

– Egészen más, sajátos világ alakult ki e szigetvilágban, köszönhetően a 11 ezer növényfajnak, mely csak itt található meg. Beláttunk a kis falvak életébe: találkoztunk folyóparton mosó asszonyokkal, fürdőző fiatalokkal, s még nagyon sok, számomra különleges életkép részese lehettem – tudhattuk meg az élménybeszámolóból.

Egyedülálló élővilág a „Noé bárkáján”

Madagaszkáron a természet, a vadvilág felfedezése a tengerparti nyaralással jól kombinálható.

Az emberek nem tipikusan afrikai feketék, inkább malájnak, indonéziainak néznek ki, és van ezek ötvöződése is, nagyon változatos arcvonásokkal. Madagaszkár olyan, mint Noé bárkája, számos csak itt található állat- és növényvilágot gyűjtött össze, de sajnos a fakitermelésnek és a környezetszennyezések köszönhetően folyamatosan elveszíti „utasait”. Egészen más, sajátos világ alakult ki e szigetvilágban, köszönhetően a 11 ezer növényfajnak, mely csak itt tapasztalható.

Segítőkész helyiek

A „Makiföldre” eljutni nem is olyan egyszerű. Budapestről induló repülővel először Törökországba, majd egy másik géppel Mauritiusra mentünk. A gép újra magasra szállt, hogy úti céljában Antana­narivóban, Madagaszkár fővárosában egypár óra múlva landolhasson. Hajnali sorban állás következett, hogy az országba bejussunk, majd pecsét az útlevélbe. A vízumdíj befizetése után újabb sorban állás, és a csomagok összeszedése sem volt egy egyszerű „mutatvány”. Madagaszkár felfedezésének egyik jelentősebb akadálya, hogy az utak tele vannak kátyúkkal, amiket állandóan kerülgetni kell. Utunk során láthattuk a legkisebb kaméleont, a hatalmas baobabfákat, körülöttünk ugráló makikat, gyönyörű óceánpartokat és az elképzelhetetlen szegénységet. Ennek ellenére a helyiek nagyon barátságosak, segítőkészek, a táj csodálatos, a makikkal való találkozás pedig felejthetetlenné teszi az utazást. A szobámban egy élethű plüss­maki jelenleg is „figyel” engem.

Gyűrűsfarkúak

Reggeli után elindultunk kelet felé, hogy közelről fedezzük fel Madagaszkár egyedülálló természeti világát, és meggyőződjünk arról, hogy joggal hívják a szigetet a „nyolcadik kontinensnek”. Útközben megálltunk egy hüllőfarmon, ahol kaméleonok, iguanák, gekkók, krokodilok sütkéreztek. Délután meglátogattunk egy magánrezervátumot, ahol testközelből találkoztunk Madagaszkár emblematikus makijaival. Minden maki jelentős szerepet tölt be a rendszerben, 65 millió évvel ezelőtt érkeztek 100 ismert makifajt létrehozva. Jelenleg az eldugott őserdőkben élnek, minden faját a kihalás veszélye fenyegeti. A hajnali órákban az indrid köszönti a napot a sziget keleti részén, a megmaradt vadon területén. A lemur könnyed eleganciával ugrál ágról ágra, akár tíz méter távolságra is. Nagyon nehezen tudtuk lencsevégre kapni. Mire elhelyezkedtünk, és a fotókészüléket irányba helyeztük, már egy másik ágról nézett felénk. A sűrű aljnövényzetben gázolva kerestük az újabb fotózási lehetőséget. A csoportunknak a gyűrűsfarkú maki volt a kedvence, mindenki őket akarta fotózni. Könnyedén ugrálnak a fák között, de egy-két jó falat reményében a földre is lejönnek. A bambuszmakiknak külön nemzeti parkot hoztak létre, ők kizárólag bambuszt fogyasztanak.

Baobabfa

Az autóbuszunkat repülőre cserélve, két óra alatt Madagaszkár déli részére repültünk, hogy megismerjük az ott élő növény- és állatvilágot. Megérkezésünk után a csomagjaink a kisbusz tetején, mi pedig a buszban kaptunk helyet. Az Indiai-óceán partján fekvő festői kis halászfaluba, Ifatiba érkeztünk, ahol átjárt bennünket a madagaszkári „mora-mora” (lassan-lassan) életstílus. Másnap, különleges, máshol nem található fákkal „ismerkedtünk meg” az Ifaty tüskés erdőben. Megfigyelhettük a szárazsághoz alkalmazkodott növényzetet: a majomkenyérfákat, melyek rendkívül vastag törzsükkel a növényvilág leglátványosabb természeti jelenségei közé tartoznak. A majomkenyérfa, melyet a helyiek baobabnak hívnak a 4-5 éves kort is megélhetik. Több mint 30 fokos melegben körbesétáltuk a park területét, közben különleges élőlények cikáztak a levegőben. Számtalan gerinces állat él Madagaszkáron, ami sehol máshol nem található. A kaméleonok 3 centisek, de akár egyméteresre is megnőhetnek. A dzsungelek aljnövényzetét kedvelik. A fizikai állapotuk és hangulatuk alapján változtatják a színüket, a táplálékot hosszú nyelvük segítségével szerzik.

Életképek

A korábbi repülős utunkat, a több mint 1000 kilométert visszafele „araszolva” busszal tettük meg. Első állomásunk a nap városa Tuléar. Itt meglátogattuk a kagylópiacot, ahol kagylóból készült különleges dísztárgyakból válogathattunk. Utunk során egy fotó kedvéért megálltunk a Baktérítő-emlékműnél. A napsütötte szavannák után autóbuszunkból Isalo sziklás tájait láthattuk. A naplementét az „Isalo ablaka” hatalmas sziklaképződményéről néztük meg, ahonnan megcsodáltuk, hogyan változik át a sziklás táj színe az esti fényben. Másnap túracipőt húztunk, és túrázni indultunk az Isalo Nemzeti Parkban, ahol hatalmas csupasz sziklák versenyeznek a legmagasabb csúcs címért. A sziklák tetejére vezető szűk ösvényen egyensúlyozva haladtunk a legmagasabb kilátópontig. Megmártóztunk a sziklák között megbúvó természetes tóban, illetve egy szűken kanyargó kanyonba is leereszkedtünk, amely mélyén hideg vizű patak folyik. Másnap reggeli után elhagytuk a sziklás tájat, a fás szavannákat, amelyek átadják helyüket a szürke sziklák tövében megbúvó kicsiny rejtélyes falvak zárt közösségeinek, majd lassan feltűnnek az első rizsföldek és szorgalmas rizstermesztő lakosai.

Beláttunk a kis falvak életébe: a folyóparton mosó asszonyokat, a fürdőző fiatalokat és nagyon sok számomra különleges életképet tapasztalhattam. Ennyi élmény feldolgozása hosszú időbe telik, az itt látottak a fővárosban is folytatódtak. Elállt a lélegzetünk a rengeteg ember láttán, a szennyezett levegő miatt, és nem utolsósorban, mert tényleg csodálatos város. Minden sarkon koldusok hada várja, hogy kinyíljon az autóbusz ajtaja, és kiszálljanak a fehér emberek, akik kis aprósággal kedveskednek. Városnézésre indultunk a dimbes-dombos fővárosban. Először a piaci forgataggal, a különleges gyümölcsökkel ismerkedtünk. Meglátogattuk a Benyovszky utcát, majd felkerestük a várostól nem messze fekvő XVII. században épült, a 2001 óta az UNESCO világörökség részét képező Ambohimanga királyi palotát, amely a madagaszkári királyok egykori székhelye volt. Búcsúzóul a palotából látható verőfényes napsütésben úszó fővárost csodálhattuk.

Becsi Etelka