Kőkemény munka, igaz szerelem

Napjainkban számtalan mozgásformát kipróbálunk, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbbet. Gyermekkorban akarva-akaratlanul közelebb kerülünk a labdajátékokhoz, a szertornához, különböző elterjedtebb sportokhoz, azonban a rúdtáncot magunk kell „felkeresnünk” – ahogyan Herman Csaba is tette nyolc éve, aki az első óra óta nem tud szabadulni szenvedélyétől. A harmincöt éves debreceni rúdtáncoktató a mozgásforma rejtelmeibe adott betekintést a Naplónak, és persze bebizonyosodott: nem minden az, aminek látszik.

– Huszonhét éves lehettem, amikor elmentem az első rúdsportórára, eleinte heti egyszer, majd később szinte minden egyes nap edzettem, végül a hobbim a munkámmá vált, mégis a mai napig a hobbimnak tekintem. Olyan munkát végeztem, ami mellett muszáj volt valamit sportolnom; konditerembe nem szerettem volna eljárni, az számomra túl monoton, a zenét és a táncot pedig imádom, így kötöttem ki a rúdsport mellett. Viszonylag hamar jött a lehetőség, hogy oktathatok, köszönhetően annak, hogy egyre elterjedtebb lett a mozgásforma Debrecenben és környékén, így több tanítóra volt szükség.

„Igaz, nagyban egy nők által uralt sportról van szó, nők járnak inkább az edzésekre, ettől függetlenül hamar elfogadtak, és szeretnek is az órámra járni”

– kezdte.

Felépített edzések

A rúdtánc egy teljes testet megmozgató sport; laikusként azt látjuk, hogy egyesek könnyedén mutatják be produkciójukat a táncrúdon, holott akár egy-egy elemben évek munkája is lakozhat. – Sokan úgy képzelik el, valaki megérkezik az első órára, és már „forog is a rúdon”, nos, ez egyáltalán nincs így. Aki eljön egy rúdtáncpróbára, az nem a rúdon, hanem a földön fogja kezdeni: nyújtások, erősítő gyakorlatok. Első körben fel kell készíteni a testet arra, hogy a későbbiekben a rúdon is megálljuk a helyünket, és ne sérüljünk meg, hiszen ez nem veszélytelen sport. Elengedhetetlen a hajlékonyság és persze az erőnlét, de minden kiforrja magát „útközben”, hiszen a felépített edzések alatt egyre terhelhetőbbé válunk, a feladatok egyre nehezednek, és eljön az a szint, amikor már nem elég heti 1-2 óra, kőkeményen kell dolgozni. Hamar kiderül, kinek nem való a rúdtánc, hiszen olyan sport, amelybe beleszeretünk vagy nem, mert igenis „vért kell izzadni”, lehorzsolódik a bőr, és egy idő után a szorítás is nehezen megy, de ennek ez a szépsége – mondta.

– Vannak kimondottan erősítő edzéseink, de az a jó ebben a sportban, nem arra figyelünk, hogyan fogunk kinézni, milyen csinosak, vonzók leszünk, az valójában „csak” a melléktermék, mert sokkal többet ad egy formás alaknál. Szoktunk tartani lábnapot, mivel a rúdtánc inkább a felsőtestet formálja, gyönyörű lesz tőle a hátizom, hasizom, bicepsz stb., de a lábakra gyúrni kell, hogy teljes legyen az összkép – fűzte hozzá.

Férfiak is űzik

Sokan női sportnak tekintik a rúdtáncot, viszont a férfiak sokkal hamarabb erősödnek, épülnek az izmaik, így gyorsabban elérik a magasabb szinteket. – Budapesten sokkal népszerűbb a rúdtánc az erősebb nem körében is, nyitottabbak az emberek, szeretik magukat kipróbálni extrémebb, idegenebb területeken.

„A rúdtánc körül nagyon sok a tévképzet: a sportmelltartó és a rövidnadrág valóban hozzátartozik az órán látottakhoz, hiszen a nők sportszettje, de ha valaki benéz egy órára, nem az a látvány fogadja, hogy a hölgyek »falatnyi« ruhadarabokban vonaglanak a rúd körül, hanem az, hogy kőkeményen küzdenek, miközben nehezebbnél nehezebb elemeket sajátítanak el”

– mondta.

Herman Csaba a tanítványai előtt is hangoztatja: ha valaki azért jár rúdtáncra, hogy a közösségi oldalaira feltölthesse kedvenc fotóját, amely egy jól elkapott pillanatot ábrázol, akkor abba kell hagyni a rúdtáncot, semmi értelme. – Ne azért járjunk el edzeni, hogy másoknak „mutogassuk magunkat”, hanem azért, mert valóban megkapjuk azt a pluszt, amiért elkezdtük. Amit csinálok, az nem sport, több annál, hiszen nem azért dolgozom, hogy szép legyek, hanem azért, hogy szép dolgot csináljak – tette hozzá.

Nagy Emese