Hagyományos, csuda jó főételek

2020.05.02. 18:32

A 81 éves „konyhatündér” szerint főzni csak szeretettel lehet

Balla Ferencné Etelka néni kisvárosa, Hajdúszoboszló egyik legközkedveltebb lakosa lett, aki nem ismeri, még az is hallott ízletes konyhájáról.

Fotó: Zsobrák Nóra-archív, illusztráció / Shutterstock

Unokája, Sándor által jutott el az emberekig, hogy milyen finoman is főz „Balla mama”. Az fiatalember saját social csatornáin kezdett el gyermekkoráról, mamája régi ételeiről, süteményeiről posztolgatna. Az idő elteltével a követők számára már nem volt elég néhány kép, egyre többen kérték, hogy Etelka saját süti workshopokat tartson, és ez így is történt. Sajnos, a mostani helyzetben nincs arra lehetőség, hogy megízleljük „Balla mama” specialitásait, azonban a Napló olvasóinak kedveskedik néhány olyan recepttel, melyek az otthon maradás alatt könnyen elkészíthetőek.

„A hagyományos ételekért rajongok, a magyar ételeknek nincs párja, éppen ezért, ha egy igazán finom főételt akarunk a családi asztalra tenni, akkor házi tanyasi csirkével dolgozzunk. Olyan finom babéros levest és csirkepaprikást tudunk készíteni egy csirkéből, hogy csuda!”

– kiáltott fel, majd a babéros leves elkészítésébe avatott be.

Rántást készítünk

– Egy igazi hagyományos leves, a babéros leves, amit nyáron készítek el a legtöbbet. A csirkeaprólékokat feltesszük annyi vízben főni, hogy az ellepje a húsokat, majd fűszerezünk: egy kis só, bors, és persze az elmaradhatatlan babérlevél. Ha megfő a hús, akkor egy világos rántást készítek hozzá, majd hozzáadok egy kis tejfölt, valamint ecetet (ízlés szerint). Kifejezetten jól áll a csirkepaprikáshoz, aki szereti a savanyú levest, az imádni fogja – fűzte hozzá.

– Az az igazi csirkepaprikás, amelyiknek gazdag zaftja van, ehhez pedig nem kell más, mint zsiradékon megpirítani egy vagy inkább két fej vöröshagymát, meghinteni pirospaprikával, majd hozzáadni a húst, és lefedni. Ha bolti csirkéből készítjük, akkor nem kell önteni hozzá vizet, mert a hús elég vizet ereszt, azonban a házi csirkéhez szokás hozzáadni. Lassú tűzön kell főzni a paprikást, rotyogjon csak, csak nagyon néha szükséges megkavarni, azt is csak óvatosan – mondta.

Változatos köretek

Etelka néni mindig más garnírungot készít a pörköltek mellé, szereti a változatosságot. Szerinte sok fiatal nem is ismeri a pirított grízt, mint köretet, pedig az egyik legfinomabb. – Olyan egyszerű, mint a pofon! Egy kis zsírban meg kell pirítani a grízt, majd felereszteni vízzel, hozzáadjuk a sót, majd megfőzzük, és kész is – tette hozzá „Balla mama”, aki úgy véli, hogy sokan azért nem kezdenek bele a főzésbe, mert félnek, pedig: „nem bánt az senkit” – tette hozzá nevetve.

Desszertnek a zebra süteményt ajánlja Etelka néni, aminek a tésztájához egyszerűen a hozzávalókat eldolgozzuk, majd miután kétfelé vettük, az egyik adagot még kakaóval összegyúrjuk, majd a tésztákat tetszés szerint elhelyezzük egy tepsibe (mint egy kalácsot), és megsütjük.

NE

Hozzávalók

Babéros leves

csirkeaprólék

babérlevél

só, bors

2 kanál liszt (rántáshoz)

3 kanál tejföl

ecet

Csirkepaprikás

csirkehús (szárny, comb, csirkemell)

1-2 fej vöröshagyma

só, bors

pirospaprika

Zebra sütemény

3 db tojássárgája

30 dkg porcukor

12 dkg zsír

1,2 dl víz

30 dkg liszt

1 db sütőpor

tojásfehérje (kemény hab)

kakaópor

 

Borítókép: Balla Ferencné Etelka néni úgy véli, egy finom csirkepaprikásnál nem is választhatnánk magyarnak valóbb főételt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában