Anya-lánya kapcsolat: fontos figyelni a határok megtartására

– Gyermekként leképezzük szüleink viselkedését, serdülőként már megkérdőjelezzük elképzeléseiket, és szembeszegülünk azokkal. Felnőtt korunkra, ideális esetben, képesek vagyunk őket reálisan látni gyengeségeikkel és erősségeikkel együtt, és a tőlük tanultakat átemelni saját életvitelünkbe, kiszűrve azokat a viselkedéseket, értékeket, amelyekkel nem tudunk vagy nem szeretnénk azonosulni. Ebben a folyamatban a lánygyermek az anyától tapasztalja meg elsőként és legmeghatározóbban, hogyan lehet női, illetve anyai minőségben működni – mondta a Naplónak Kun Anett pszichológus.

De vajon mennyire vékony a jég egy ideális anya-lánya kapcsolat és a túl sok vagy kevés között? A szakember úgy véli, fontos a határok tartása: a szülőnek és a gyermeknek más felelőssége és más kiváltsága van.

– Egészséges, ha a családi szerepek, az ezzel járó határok egyértelműek, elfogadottak és következetesek. Az is lényeges: a szülő alkalmazkodjon ahhoz, hogy a gyermek újabb életszakaszokba lép, és közösen újrakalibrálják a szabályokat. Emellett fontos, hogy a szülők egyensúlyt találjanak a korlátokban: ne hagyjanak mindent a gyermek döntésére, de legyen tere saját véleményének, akaratának – tette hozzá.

Anya és barátnő is

Sokszor tűnik irigylésre méltónak, ha egy édesanya és a lánya viszonya szoros, azonban a szerepek elmosódása problémákat szülhet. Egy baráti kapcsolat például egyenrangú olyan értelemben, hogy mindkét félt ugyanazok a lehetőségek, elvárások érintik. A szülő és a gyermek egy szintre kerülésekor azonban előbbi bizonyos felelősségi köreit elhagyja. Ez eleinte – vallja a pszichológus – kecseg­tető lehet a gyermeknek, de hosszú távon sok a hátrány.

Az ilyen kapcsolat korlátozza függetlenedését: saját, akár az anyáétól eltérő elképzeléseket nehezen alakíthat ki, egyedül félhet döntéseket hozni. Magányossá válhat, hisz nem tanulja meg, hogyan alakítson ki szoros kapcsolatokat családon kívül, kortársakkal.

A párkapcsolatra is blokkoló hatással lehet: az anya olyan mértékben folyhat bele lánya életébe, hogy szinte harmadik féllé válik. Gyakran terhelődhet a gyermek az anya olyan történeteivel, érzéseivel is, amelyekkel életkorából fakadóan sem kellene, hogy foglalkozzon, ezek pedig stresszt, megfelelési kényszert szülhetnek benne. Hatására saját szükségleteit háttérbe szoríthatja, mert úgy érzi, neki kell megoldania anyja problémáit. Tehát olyan szerepbe kényszerül, amit a szülőnek kell ellátnia, vagyis parentifikálódik. Az ilyen fiatalokra jellemző, hogy nem tudják saját életüket élni, vágyaikat visszaszorítják, és nehezen válnak le érzelmileg a szülőről.

Megoldás, sérülésmentesen

Általában a fiatal lányok, mikor kezdik megtapasztalni a túl szoros kapcsolat hátulütőit, megpróbálnak változtatni, ami gyakran konfliktust szül: minél erősebb volt a barátnői keret, annál viharosabb lehet a távolodás, és gyakran csak felnőttként történik meg.

„Előfordulhat, hogy a tinédzser gyermek, bár élvezi az anyai engedékenység előnyeit, tudattalanul hiányolja a biztonságot nyújtó kereteket, amiket az anyai határszabás adna, így egyre kirívóbb cselekedeteket hajt végre, hogy kiváltsa szüleiből a korlátok felállítását. Az anya-lánya kapcsolat kiegyensúlyozásához a szülőnek tudatosítania kell magában, hogy milyen felelősségei vannak”

– mondta a szakember.

Hozzátette, az új igények általi határok felállítása, a távolodás azt az ijesztő érzést keltheti az anyában és a lányban is, hogy elveszti a másik felet. Ha a fiatal már felnőtt, az elköltözésből születő távolság is segíthet a leválásban. Ezek kivitelezése nem könnyű folyamat, de egy pszichológus támogatása segítséget tud nyújtani benne.

LD