Streamelni vagy nem streamelni, ez itt a kérdés

A járványhelyzet miatt elrendelt korlátozások komplett társadalmakat állítottak eddig ismeretlen kihívások elé: hirtelen emberek tömegeinek kellett valahogyan lekötnie magát a négy fal között. Önmaga szórakoztatását ki így, ki úgy próbálta meg megoldani, az viszont látszik, hogy a streaming aratott a bezártság hetei alatt. A Conviva onlinevideó-elemzéssel foglalkozó vállalat májusban publikált jelentése szerint – melyet a Marketing & Média Online is szemlézett – 2020 első negyedévében világszinten 57 százalékkal ugrott meg a streamelt videók nézettségi ideje, a legnagyobb streamingszolgáltatóként számon tartott Netflix pedig 15,8 millió új előfizetőt szedett össze ezen időszakban – az általuk előzetesen becsült 7 millió több mint kétszeresét. Fontos hangsúlyozni, hogy a Conviva-kimutatás számai nem csak az ún. video-on-demand-platformokra vonatkoznak, hanem mindenre, amit ma streaming alatt értünk: többek között a YouTube, a Twitch, a Facebook Gaming és a Zoom-konferenciák is égették a sávszélességet a karanténban.

Valóban ennyire átalakulóban vannak a tartalomfogyasztási szokásaink? Mit léphet erre a hagyományos televíziózás? És hogyan hat ez az egész a sorozatfogyasztásra? A témát dr. Kálai Sándorral, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékének docensével jártuk körül.

Balansz a lelke mindennek

A szakember elmondta, az, hogy reális veszélyt jelent-e a streaming a hagyományos televíziózásra, összetett kérdés.

„A válasz részben az, hogy igen, részben pedig nem. A médiatörténet arra taníthat minket, hogy ha egy médium változik, vagy kihívásokkal szembesül, mindig tud adaptálódni az éppen aktuális környezethez”

– hangsúlyozta Kálai Sándor, majd hozzátette: valamilyen egyensúly van most is, és másmilyen egyensúly lesz majd a későbbiekben, ez azonban kultúránként, társadalmanként változik. – Azt lehet tudni, hogy Magyarországon sokkal többen néznek lineáris televíziót, mint ugyanazon csatorna internetes platformját. Azt is feltételezhetjük, hogy bizonyos műfajoknak kedvez a streamingplatform: sorozatokat egyszerűbb itt nézni. Ebből a szempontból érdekes az a megoldás, amit az RTL Klub a karantén idejére választott: egyes sorozatokat a lineáris tévé is reklámoz, de az epizódok per pillanat csak streamingen láthatók – mondta el Kálai Sándor, hozzáfűzve, generációs kérdés is, mennyire van jó barátságban az ember streaminggel.

És valóban, a mérleg nyelve ebben az esetben mintha technológiai változásokat gyorsabban lekövető, azokhoz gördülékenyebben adaptálódó fiatalabb korosztály javára billenne.

Ezt húzza alá például a következő, beszédes statisztikai adat is: a Nielsen tavaly november végén, ezer amerikai állampolgár megkérdezésével készített felmérése szerint a 18-34-es korosztály 47 százalékának van három vagy annál több streamingelőfizetése, míg ez az arány az 50 és 64 év közöttieknél 17, 65 év felett pedig mindössze 14 százalék. A Business of Apps statisztikai érdekességekkel és egyéb kilengésekkel foglalkozó áprilisi összeállítása szerint a 16 és 34 év közötti amerikaiak 59 százaléka tartja „elengedhetetlennek” a Netflix platformját, a 35 év felettieknek viszont már csupán a 35 százaléka vélekedik hasonlóképpen.

Új kihívások

Az egyetemi docens annak kapcsán, hogy okozhat-e visszafordíthatatlan eltolódást a streamingplatformok javára a járványhelyzet Magyarországon, megjegyezte, szerinte lesz változás, valószínűleg hazánkban is, ám egyúttal rámutat: olyan kulturális-társadalmi szokások is működnek, melyek nem biztos, hogy egyik napról a másikra módosulnak.

A fentiek függvényében adódik a kérdés: vajon lépéskényszerben van-e a televízió? Szükség lehet arra, hogy valahogyan újjászülessen? Kellene-e változtatni esetleg a műsorstruktúrán, tartalomkínálaton?

Kálai Sándor szerint ha megtörténik a hagyományos-digitális szétválás, és mondjuk bizonyos műsorok lineárisan lesznek elérhetőek, más műsorok streamingen, akkor a megújulási lehetőség tulajdonképpen abban van, hogy hogyan használjuk a kettőt együtt.

– Azt, hogy meg kell-e újulni, hogyan kell megújulni, milyen lehetőségei vannak a megújulásnak, szerintem az is befolyásolja, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati televízióról van szó. Vannak európai kvóták arra nézve, hogy nemzeti vagy európai tartalmakat kell a televíziónak közvetíteni, ez is kényszerítő tényező, akár műfajok szempontjából is – húzza alá a szakértő, aki a magyarországi hagyományos televíziózás példájánál maradva arra is rámutatott, hogy a markáns megújulással a nézők egy részének elvesztése is kockára kerül, mert nem biztos, hogy tudják követni a változást.

Ritmus, tempó, a befogadó hatalma

Ahogy arra már Kálai Sándor is kitért, a sorozatfogyasztást is leegyszerűsíthetik a streamingplatformok: a hagyományos televíziózással ellentétben itt száz százalékban a nézőn múlik, milyen iramban tekinti meg kedvenc szériáit. Gyakorlatilag az ipar kezdete óta nem zúdult még ennyi tartalom a közönségre, mint ebben az időszakban, a túlkínálat pedig egyedi, kétlépcsős befogadói magatartást is megkíván, egyrészt a szelektálás, másrészt a fogyasztás terén.

Már bőven a streaming előretörése előtt beépült a sorozatrajongói szubkultúrákba az ún. „binge watching” fogalma, melyre magyarul talán a „darálás” a legmegfelelőbb kifejezés, azaz folyamatosan, lényegében szünet nélkül fogyasztani egy-egy sorozat epizódjait, komplett évadokat, akár szériákat lepörgetve így néhány nap alatt.

A hagyományos televíziózás szellősebb modelljével szemben a streamingplatformok jobbára évadonként öntik a nézőre szériáikat. Ez fogyasztói oldalról nézve magával hoz néhány olyan szempontot, melyekről két-három évtizeddel ezelőtt, a tévé fénykorában kevesen gondolták volna, hogy egyszer majd számításba kell venni.

Az egyik ilyen aspektus a rajongói szubkultúrák potenciális fragmentálódása: megvan a veszélye annak, hogy az egyénenként és életvitelenként eltérő fogyasztási ütem miatt ki hamarabb, ki később kapcsolódik be az egy-egy részről folytatott diskurzusba, legyen szó akár egy munkahelyi kávészünetről vagy egy internetes fórum megfelelő topikjáról. A „buzz” ugyan megmarad, csak a görbéje laposodik el, hogy egy divatos szerkezettel éljünk.

Kálai Sándor szerint alapvetően az a kérdés, ki milyen ritmusban fogyasztja ezeket a sorozatokat. Az HBO-t, és a hozzáköthető kettős logika példáját hozta fel: az előfizetést annak idején úgy lehetett megkötni, hogy a néző a csatornákra fizetett elő, és kvázi megkapta hozzá ajándékba a GO-t. Pár év alatt ez az egész megfordult, és mára a csatornák nélkül is beszerezhető a szolgáltatás.

„A médiumok konvergenciája azt mutatja, hogy egyre nagyobb hatalma van a befogadónak a saját ritmus kialakításában. Efelé tendál a mozi, az internet, a televíziózás”

– fűzi hozzá a szakember, külön is kiemelve a filmszínházba járás egykori ritualisztikusságát.

– Akkor lehetett megnézni egy filmet, ha az ember kiválasztott egy időpontot, egy napot, elment, megvásárolta a jegyet, beült, tehát kvázi a médium programozta a befogadás idejét és módját. Ez egyre kevésbé van így, és ez már egy jó ideje tartó folyamat. Szerintem az emberek akár egyéni, akár csoport- vagy szubkulturális szinten is tudnak adaptálódni. A binge-jelenség nem új jelenség, a rajongók úgyis aznap meg fogják nézni az összes epizódot, ha akarják – vélekedik Kálai Sándor.

A sorozatnézés minőségét egy másik fontos tényező is befolyásolhatja: teljesen másfajta hatásmechanizmusok működnek például a darálásnál és a szellősebb, akár heti epizódfogyasztásnál. Előbbinél teljes részek, évadok folyhatnak egybe, de az utóbbinál is találni buktatókat. Mint arra Kálai Sándor rámutat, könnyen lehet, hogy egy egyszeri ledarálás okozhat felszínességet, el lehet siklani bizonyos részletek felett, viszont heti egy epizódnál lehet, hogy éppen az a baj, hogy a befogadó elfelejt bizonyos részeket az előző epizódból egy hét alatt, és nem biztos, hogy ugyanúgy tudja követni.

– De az, hogy hozzáférhető streamingplatformon egy teljes évad, lehetővé teszi az akár másnapi, harmadnapi vagy egy héttel, egy hónappal későbbi, figyelmesebb újranézést. Nagyon sokféle befogadási mód és ritmus működhet, ezekhez szerintem hozzá fogunk szokni. Ez részben a figyelem kérdése is, de a figyelem mindig változik az aktuális helyzeteknek, médiumoknak, kihívásoknak a függvényében – húzza alá az egyetemi docens.

Raffer Attila

Ennyi időt visz el

A Forbes télen hiánypótló cikkben szedte össze, mennyi ideig tart binge-dzselni a Netflix legnépszerűbb sorozatait, az összesített végeredmény pedig gyönyörűen illusztrálja, milyen intervallumokban kell gondolkodnia egy mai rajongónak. A legnézettebb Stranger Things 25 részének elfogyasztása 21 óra 49 perces program, a '80-as évek hangulatvilágára építő horrorsorozatot a 13 Reasons Why (1 nap, 12 óra és 51 perc 39 epizódra) és az Orange Is the New Black (3 nap, 18 óra és 21 perc 91 részre) követi a második és a harmadik helyen. Az első ötbe a Lucifer (2 nap, 1 óra és 57 perc 67 részre), valamint a The Ranch (1 nap, 11 óra és 54 perc 70 részre) fért még be.