2020.09.06. 15:13
Az ADHD nemcsak a gyermekkort, hanem a felnőttkort is megkeserítheti
Az ADHD-ról vagy figyelemhiányos/hiperaktivitás zavarról egyre gyakrabban hallani, olvasni a hírekben.
Fotó: Illusztráció / Shutterstock
Sok szülő aggódással keresi gyerekein a betegség tüneteit. Az internet világában természetesen számos információt lehet találni az ADHD-ról, azonban érdemes szakember segítségével tájékozódni.
„Kisiskolás korban (7–10 év) jelentkező gyermekkori, de felnőttkorban is előforduló probléma, ezért fontos, a gyermekkorban jelentkező tünetek kezelése”
– válaszolta a Napló érdeklődésére Oláh Róza, a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Gyermekpszichiátriai Osztály gyermekpszichiáter főorvosa. Hozzátette, gyermekkorban 6 és 12 százalék, felnőttkorban 2 és 5 százalék közé tehető az előfordulása.
– A tudományos vizsgálatok meghatározott agyi struktúrák, az ingerületátvivő anyagok (a dopamin, szerotonin) egyensúlyának, működésének zavarát erősítették meg – mondta a szakember, azzal együtt, hogy a vizsgálatok a családkutatások, az örökletes tényezők szerepét is megerősítették. A hiperaktív gyermekek családjában ugyanis halmozottan megjelennek a tünetek. Oláh Róza megjegyezte, a környezeti hatásokat sem lehet kizárni a betegség létrejöttében, ilyen például az anya dohányzása vagy alkoholfogyasztása a terhesség alatt. Kisiskoláskorban a nemeket tekintve a fiúk aránya 6:1 a lányokhoz képest, ez fiatal felnőttkorban 2:1.
„A fiúknál a hiperaktivitás, míg lányoknál a figyelemzavar a domináló tünet, ezért a lányok tünetei nem olyan felhívó jellegűek a környezet számára, nehezebben kerülnek szakemberek látókörébe.”
A tünetek 3 fő csoportba sorolhatók: figyelemzavar, hiperaktivitás, impulzivitás. A figyelemzavar azt jelenti, hogy a gyerek nem tud tartósan figyelni a munkájára, pontatlanul dolgozik, nem követi végig az utasításokat, és külső ingerek is elterelik a figyelmét. A hiperaktivitás esetében nem tud csendben játszani, állandóan izeg-mozog, feláll, miközben dolgozik, de akár ülő helyzetben is állandóan mozognak a végtagjai. Az impulzivitásnál a gyerek tolakodóan viselkedik, mások szavába vág, nem várja végig a hozzá intézett kérdést, hanem azonnal válaszol. Emellett indulatos és türelmetlen. – Ezek a tünetek külön-külön is jelentkezhetnek, de többnyire kombináltan mindhárom jelen van egy gyermeknél – fűzte hozzá a pszichiáter. A tünetek következményesen okozhatnak teljesítményzavart, tanulási zavart, illetve korlátozhatják a kommunikációt, ebből kifolyólag a gyerek szociális viselkedését. A közösségben így peremhelyzetbe kerül, társai nem fogadják el.
Ismerjék meg a problémát
A betegség kezelését illetően a szakember hangsúlyozta, hogy a gyermekkorban megjelenő ADHD-s esetek 40 százaléka felnőttkorban is okozhat problémát, ezért fontos a szakemberek által gondosan megválasztott protokoll alkalmazása. A kezelésben gyermekpszichológus, gyermekpszichiáter, valamint gyógypedagógus is részt vesz.
„A legfontosabb a szülők felkészítése a gyermek kezelésében való részvételre, ismerjék meg a gyermekük problémáját, és azt, hogy milyen módon tudnak segíteni neki.”
A pszichoterápia kognitív viselkedésterápiás eszközökkel, illetve csoportterápiában történik. A szakember elmondta, gyógyszeres terápiát 6–12 éves kor között alkalmaznak. A gyógyszerek mérsékelik a hiperaktivitást, illetve a figyelemkoncentráció javítását szolgálják, és megteremtik a viselkedésterápia hatékonyságának feltételét.
Önértékelési gondok
Oláh Róza prognózisában kifejtette, hogy az ADHD-val küzdő gyerekek az alaptünetek miatt az iskolában rosszul teljesítenek. – A sikertelenség miatt önértékelési problémákkal küzdenek, csökken a tanulás iránti motivációjuk is – tette hozzá. A viselkedésük okán népszerűtlenek, és mindig a konfliktusok közepében vannak. Mivel peremhelyzetbe kerülnek, könnyen tudnak értéktelen normákat képviselő, szabályszegő deviáns csoportokhoz sodródni. Felnőttkorban az alacsony iskolai végzettségük miatt nem találnak munkát vagy gyakran változtatnak munkahelyet. – A pozitív prognózis a jó szülő-gyermek kapcsolaton múlik, ha a szülők a szakemberek irányítását elfogadva nevelik és segítik gyermeküket – válaszolt a gyermekpszichiáter.
Gaál Csaba