Megváltoztatni a másikat, mindenáron: társfüggőségen innen és túl

Sokan azt gondolják, a társfüggőség ugyanazt jelenti, mint a kapcsolatfüggőség, azonban teljesen eltérőek. Knapek Éva klinikai szakpszichológust kérdeztük a témában, aki többek között rávilágított, hogy a nőknél mennyire jellemző az imént említett függőség, illetve milyen jelek utalhatnak a betegségre.

– A társfüggőség vagy más néven kodependencia mint jelenség megnevezése az alkoholfüggőség területéről származik. Először az alkoholproblémával küzdők házastársait értették kodependenseken. A társfüggő vagy kodependens személy saját szenvedélye az, hogy leszoktassa a másikat történetileg először is az alkoholról, de ma már tudjuk, hogy nem csak alkoholproblémával küzdők mellett lehetnek társfüggők. Lehetnek munkafüggők, különböző kémiaiszer-függők, egyéb, életvezetésükben kevésbé ügyesek és rászorulók mellett is olyan személyek, akik kényszeresen és túlzottan felelősséget vállalnak a másikért, akár a saját szükségleteiket figyelmen kívül hagyva.

„Úgy is mondhatjuk, ez a megváltoztatni akarás szenvedélye, s ezzel alkoholtól függetlenül sok-sok pár küzd”

– osztotta meg gondolatait elöljáróban a Naplóval.

A feszültség csökkenése

– Nincsenek pontos adataink arra vonatkozóan, hogy mennyi a társfüggő vagy kodependens. Például az alkoholproblémával élők számát is csak becsülni tudjuk (például az alkoholos májcirrózisban elhunytak száma alapján), s az ő arányukat nép­egészségügyi szempontból jelentős problémának tartjuk. Vélhetően majdnem mindegyik mellett él egy társfüggő/kodependens személy is, így a társfüggőség mértéke legalább ekkora méreteket ölthet. Az említett probléma a nőket jobban érinti, de léteznek társfüggő férfiak is, ezt fontos megjegyezni – hangsúlyozta.

A szakember elárulta, milyen jelekből vehetjük észre, hogy társfüggőségben szenvedünk, továbbá azt is, miben hasonlít, tér el a kapcsolatfüggőségtől. – Abból, hogy túl sok időnket és energiánkat emészti fel az, hogy valakit meg akarunk változtatni: bár ne lenne ilyen, mennyivel jobb lenne neki, ha olyan lenne. Nem értem, miért nem hallgat rám, én csak jót szeretnék neki stb. Ha ez sok időt elvesz, és azt érezzük, nem tudunk magunkra eléggé koncentrálni, az jelzés­értékű. Egyes elképzelések szerint a társfüggőség egy viselkedéses addikció, amivel kapcsolatban érzi a személy a késztetést, hogy a másik megoldatlanságaival foglalkozzon (miért nem szokik le a dohányzásról, miért nem sportol eleget?), ennek a feszültségnek a hatására, hogy megnyugodjon, adott esetben kéretlenül tanácsokat adhat a másik személynek, ami pillanatnyilag a feszültség csökkenésével jár. Ez jutalmazó, de a késztetés előbb-utóbb újra megjelenik. Ez az a kör, amiben a társfüggőség hasonlít a többi függőségre. Itt persze nincsen egy kívülről bevitt szer, hacsak nem a másik fél viselkedésében a megjavítandó problémákat nem fogjuk fel „szerként” – ismertette végezetül.

Káros hatások

A külföldi szakirodalom is leírja, hogy a társfüggőség nagyon káros hatással van a betegekre. Nem tudja építeni a karrierjét, akár adott esetben a házimunkát sem tudja ellátni amiatt, mert kényszeresen a másikon gondolkozik.

– Együtt maradni egy olyan partnerrel, aki esetleg a játékkal kapcsolatos erős késztetése miatt eljátssza a fizetést, veszélyes lehet a megélhetésre nézve is. Fontos itt kiemelni, hogy akinek súlyos alkohol- vagy egyéb függőségben szenved a férje, azokban az esetekben ez az aggódás és lefagyás kifejezetten érthető és természetes, de mégis káros magára az egyénre nézve, mert magáról teljesen megfeledkezik, figyelmen kívül hagyja saját érzelmi, fizikai szükségleteit. Ezzel akár azt is megkockáztatva, hogy nem megy el időben orvoshoz és így tovább. Mint ahogy azt is meg kell jegyezni: az, hogy néha gondolkodunk azon, hogyan segíthetnénk a másiknak megváltozni, még nem tesz minket társfüggővé – ismertette lapunkkal Knapek Éva. Azt is elmondta, a nők tekintetében ki lehet az a személy, aki miatt a függőség előfordulhat: – A gyermek és a partner a leggyakoribb, de a munkámban azt látom, hogy sokszor a munkatársaikat is meg szeretnék menteni azok, akiknek ezzel a másoktól átvállalt felelősség témával „dolguk van” – fogalmazott.

Felelősségvállalás

– Azt látom, hogy néhány hónap munka hatására nagymértékben tudnak csökkenni a társfüggőségre jellemző tendenciák, ha a személy olyan szakemberhez kerül, aki érti ezt a jelenséget, és tud segíteni abban, hogy a felelősségi körök és a határok a helyükre kerüljenek. Itt kezdődöm én, itt végződsz te, mindenki csak magáért vállaljon felelősséget, ne menjünk át egymás térfelére. Felnőttek esetében különösen igaz ez, a kiskorú gyermekért természetesen felel a szülő. Ilyen esetben egyébként nehezebb is észrevenni a társfüggő tendenciákat – hangsúlyozta a szakember.

Knapek Éva úgy véli,

ha végre tud a személy magára fókuszálni, a saját érzelmi és fizikai szükségletei előtérbe kerülnek, s nem ad kéretlen tanácsokat más felnőtteknek, nem vállalja át a felelősséget a másik ember megoldatlanságáért – vagyis ha meg tudja különböztetni azt, hogy mi az ő és mi a másik „dolga” –, akkor jó eséllyel kimászott ebből. Ehhez tudatosság kell, és néha persze természetes a visszacsúszás, visszaesés, de érdemes tovább folytatni ezt az utat.

Nagy Emese