Meghaladta korát a debreceni mérnök szemlélete

Szomorú, de a történelemben gyakran megesett, és még napjainkban is túl sokszor fordul elő az, hogy egy költő, művész vagy feltaláló csak halála után válik igazán elismertté. Farkas Gusztávné attól tart, hogy elhunyt férje nemhogy nem válik ismertté, de hatalmas szellemi öröksége is sírba vész majd az ő halálával. Na de ki is volt Farkas Gusztáv?

A korát jócskán meghaladó szellemiségű gépészmérnök Tiszakóródon született 1930 augusztusában. Eszével már igencsak hamar kimagaslott kortársai közül, a mérnöki egyetemet ösztöndíjasként Moszkvában kezdte, azonban időközben megbetegedett édesanyja, így Budapesten fejezte be. Nem múltak el azonban nyomtalanul a kinn töltött évek, ugyanis felsőfokú angol, orosz és német nyelvvizsgával gazdagodott.

Az ország viharos történelme sem kerülte el az ifjú párt, ugyanis Gusztávot pont az 1956-os forradalom idején hívták be katonának, és éppen akkoriban nézte végig a tatai harckocsisok első sorából a történteket, mikor a fia született.

Leszerelését követően nagy tudása ellenére is csak nehezen talált munkát, végül előbb egy nyíregyházi mezőgépgyárban, majd 1961-ben egy debreceni csapágygyárban kezdett el dolgozni, ekkor költözött át vele családja is. – A férjem haláláig tisztességes ember maradt, noha sok megpróbáltatás érte az évek folyamán. A rendszerváltozás előtt például mindenáron besúgónak próbálták beszervezni. Erre ő nemet mondott, mire a korábban nemzetközi kapcsolatok főosztályvezetőjeként dolgozó uramat visszafokozták, és a nyelvvizsgapótlékait is elvették – emlékezett vissza az özvegy.

Pofonokat kapott az élettől

A sok csapás ellenére Farkas Gusztáv szabadidejében is folyamatosan munkálkodott. Korát megelőzve már az 1980-as években felismerte, hogy fenntarthatóbbá kell tenni a mindennapi életünket, kezdve azt az energiatakarékosság előtérbe helyezésével. – Egyszer csak kezébe vette a dolgot, elkezdett kísérletezgetni itthon, szinte mindig bütykölt valamit. Gyerekkorából is sok ihletet merített, az általa tervezett vályogtéglagyártó présgéphez például a tiszakóródi vályogvető területről gyűjtötte össze emlékeit. Én is a mai napig látom magam előtt ahogy a cigánysor mellett tapossák a vályogot – merengett Farkas Gusztávné.

A mérnök nagy lehetőséget látott a vályogból készült házak fejlesztésében. – A vályogház télen meleg, nyáron hűvös, ezáltal tökéletes építőeszköz. Sokakat az a tévhit riasztja el tőle, miszerint a falai könnyen vizesednek, ezáltal nem olyan tartósak. Ez azért csalóka, mert a régi házakat alap nélkül építették, így azok könnyedén felszívták a nedvességet.

„Ekkor jött az az ötlete a férjemnek, hogy megfelelő alapozású vályogházak építése esetén sokat lehetne spórolni a fűtéssel, ezzel pedig megspórolhatnánk a hungarocell és az ásványgyapot nagyüzemű előállítását, amelyekkel a panel- és téglaházakat szigetelik.”

Annak reményében, hogy a potenciált mások is felismerik, tervezett egy vályogtéglagyártó présgépet – fogalmazott.

Özvegye nem adja fel

Nem ez volt azonban az első találmánya 1965-ben egy energiatakarékos automata mosógépet tervezett beépített centrifugával és szárítóval. – Ez akkoriban még nagyon ritkaságszámba ment, így egy nemzetközi kiállításon próbáltuk értékesíteni az ötletet. Egy nyugati ország rendelt is belőle tízezer darabot, de a szomszédunk révén megneszelte a dolgot egy befolyásos főmérnök, aki mindenáron egyenlő társ akart lenni a találmányban, amibe a férjem viszont nem ment bele, hisz egyvalaki segített csak neki, egy egyszerű lakatos. Viszont mivel a főmérnök is makacs volt, addig-addig mesterkedett, míg ellehetetlenült az üzlet – emlékezett vissza Farkas Gusztávné. Bár szabadalmait számos nemzetközi díjjal is jutalmazták, 2017-ben bekövetkezett haláláig nem élhette meg Farkas Gusztáv, hogy hazájában elismerjék.

A sok-sok díj és a szabadalmakról szóló dokumentáció most özvegye vitrinében pihen, aki nem adja fel a reményt, hogy férje megkaphassa szülőfaluja dísz­polgári címét, és azon munkálkodik, hogy minél több embernek ismerősen csengjen neve.

Debreczeni-Kondás Eszter