Rengeteget tett a hajdúböszörményi nevelésért Erdős Imréné

Majdnem öt évtizeden keresztül volt óvónő, majd óvodavezető Erdős Imréné Marika a Déli Lucernás városrész óvodájában. Az elmúlt 47 év alatt rengeteg fejlődésen ment keresztül az ottani nevelési intézmény, amelyben jelentős szerepe volt a most már nyugalmazott pedagógusnak. – Ötgyermekes családból származom, tanyán töltöttem a gyerekkorom nagy részét. Édesapám ott élt, aki meghatározó személy volt az életemben – idézi fel. Az apja mellett a két nagyapja is jelentős hatással volt rá.

Mint fogalmazott: megtanulta tőlük, hogy lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség.

Az általános iskolát 1964-ben végezte. Hajdúböszörmény akkoriban mezőgazdasági város volt, így a tovább nem tanulók közül legtöbben az iskola elvégzése után a földekre mentek dolgozni. – Az akkori leányiskolába jártam és az osztályfőnököm, valamint a leendő nevelőtanárom megkeresték édesapámat, hogy engedjen el engem gimnáziumba – mesélte.

A gimnázium után történelem-orosz szakon tervezte a folytatást, azonban oda nem nyert felvételt, így az akkor helyben induló óvónőképzőbe jelentkezett, majd 1973-ban kezdett el dolgozni a déli lucernási óvodában. – Volt akkoriban egy óvodabővítés ott. Ez volt a város legszegényebb része, rengeteg negatív dolgokat lehetett hallani az ottani cigányságról: meg akarnak majd verni, kést állítanak hátamba és ehhez hasonlók. Azonban ezeknek pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Eltelt tíz év, és 1983-ban eszembe sem jutott onnan váltani. Pedig nagyon rossz körülmények voltak az óvodában – mondta.

Mint kifejtette: az épület társadalmi munkában épült, egy teremből állt, ami a csoportszoba volt és egy folyosóból, ahol a gyerekeket át tudták öltöztetni a szülők. A vécé az udvaron állt, és sokáig csak egy szomszédos házból tudták a vizet is hordani. – Az élelmet is a dajkák hozták a Hajdúkerület utcáról. Az olyan 3 kilométernyi út volt nekik naponta, kerékpárral. Esőben, hóban és sárban. Örültünk, ha fél kettőkor tudtunk ebédelni. Ugye olyankor a kisebb gyerekek már el-el álmosodnak – tette hozzá.

A rendszerváltás után kezdődött el fejlődni az intézmény.

A gyerekek létszáma megnövekedett addigra, lett víz és vécé is az épületben. – Ekkor elkezdtem magamat is és a kollégákat is továbbképeztetni. A szociálpedagógiával kezdtünk, mert azt az óvóképzőben nem tanították. Ezután jött a fejlesztőpedagógus, családpedagógus, aztán pedagógia szakos tanár és még gyógypedagógusunk is volt akkor – sorolta. Óvodavezetőként, pedagógusként súlyos problémákkal szembesült a ’90-es évek elején. A termelőszövetkezetek megszűnésével rengetegen váltak munkanélkülivé, sokan nem tudták nemhogy az óvodai étkezést fizetni gyerekeiknek, de néha még otthon sem jutott minden nap étel az asztalra.

– Ez egy nagy lelki teher volt egyébként, nem csak nekem, az óvónőknek is, mert akkor olyan dolgokkal szembesültünk, amivel tehetetlenek voltunk. Egyedül az ebédpénz volt, amit meg tudtunk oldani, erre kaptunk akkor 300 ezer forintot – mondta. Ezután pályázatokból igyekeztek az óvodát fejleszteni, a gyerekeknek programokat szervezni. Mint fogalmazott: leginkább azoknak a gyerekeknek volt szüksége, hogy elmehessen kirándulni, akiknek a szülei ezt nem engedhették meg maguknak.

– Ezek a pályázatok szakmailag sokat jelentettek számunkra.

„Úgy gondolom, hogy a gyermeket először nem a saját korosztályához, hanem önmagához kell felzárkóztatni, ott legyen sikerélménye.”

A pályázatokból többek között ehhez tudtunk beszerezni fejlesztőeszközöket – emelte ki. Néhány éven belül el tudtak indítani egy alsótagozatos iskolát is francia mintára. Erdősné Marika elmondta, ennek lényege, hogy nem fejeződött be az óvodai fejlesztés sem az iskolai környezetben. Később egy ovisuli csoportot is alakítani tudtak szintén pályázati forrásból.

– Ezt a még egy évig óvodában maradó gyerekeknek hoztuk létre. Számukra nem az volt a lényeg, hogy megismételjék a nagycsoportot. Itt kapták meg azt az egyéni fejlesztést, amire szükségük volt, de fontosnak tartottuk azokat a készségeket is fejleszteni, amiben a gyermek kiemelkedett. Ennek az eredményei később meg is látszódtak – emelte ki a nyugalmazott intézményvezető.

Jelentős munkát fektetett az ottani roma családok gyermekeinek integrálásába. Több pedagógusával együtt elvégezte például a romológia szakot is. – Ez a négy egyetemi év rengeteg új szakmai tudást adott nekünk arra, hogyan oldjunk meg helyben társadalmi, kulturális problémákat, különbségeket. Mikor 2013-ban a KLIK átvette az iskolát, akkor lett egy üres termünk, abból csináltunk egy úgynevezett roma szobát, amelyet a hagyományaikhoz kapcsolódóan rendeztünk be. Itt a nem roma szülők, gyerekek is megismerkedhettek az autentikus roma kultúrával – mondta. Később a Debreceni Egyetemmel együttműködésben roma óvodapedagógus hallgatók is gyakorlatukat teljesítették az intézményben.

Mindezek mellett számtalan pályázat, kezdeményezés szolgálta azt, hogy a Déli Lucernás roma és nem roma gyerekei a megfelelő minőségű szakmai nevelést kapják. – Jó dolognak tartom a digitális fejlődést, de ennek nem mindig van pozitív hozadéka. Az óvodában volt nekünk is számítógép, amin meg tudtunk mutatni a gyerekeknek olyan állatokat, amiket például élőben nem sűrűn látnak.

„De a mesenézés helyett jobban preferálom azt, ha az óvodapedagógus vagy a szülő mesél.”

Ez gazdagítja igazán a gyermek fantáziáját – fejtette ki a mai digitális trendekkel kapcsolatosan.

Erdős Imréné tavaly júliusban ment nyugdíjba, de a jól megérdemelt pihenés közepette sem szakad el a hivatásától és a szívéhez nőtt Kincskereső Óvodától. Az aktív évei alatt már elkezdett szakmai anyagokat gyűjteni, felméréseket készíteni, amelyek alapján feltárja az óvoda történetét, és ezzel párhuzamosan a Déli Lucernás történetét is.

Bekecs Sándor