Maximumon pörög az Uncharted-film, de így is csak egy biztonsági játék

A Naughty Dog fejlesztőcsapat négy számozott részt megélt szériáját még 2007-ben indította el a Sony a Playstation játékkonzolon, és egy elképesztően laza kincsvadász, Nathan (Nate) Drake kalandjait élheti át benne a játékos. Az egészet főleg az Indiana Jones-filmekkel vagy a Tomb Raider-játéksorozattal szokás párhuzamba állítani, de az Uncharted tényleg csak az alapfelütést vette kölcsön ezekből, amúgy teljesen máshová tolta a fókuszt: az elszállt akciókra és a szuper karakterekre. És erre jön rá a valamilyen örökre elveszettnek hitt kincs körül bonyolódó sztori, ami gond nélkül szögezi részenként tizen-egynéhány órára képernyő elé a játékost.

Mit lehet ebből belesűríteni egy szűk kétórás filmbe? Az idén mozikba került, Ruben Fleischer (Venom, Zombieland) rendező által jegyzett azonos című adaptáció megmutatja, hogy viszonylag sok mindent, de ennek azért ára is van.

A film a játékok harmincas-negyvenes főhőséhez képest egy egészen fiatal Drake-et mutat be, aki csaposként dolgozik, és már most óriási magabiztossággal csen karpereceket a vendégektől. A nagyüzemi kincsvadászatba, ahogy a játékokban, úgy itt is egy Victor Sullivan (Sully) nevű simlis mestertolvaj vezeti be, aki elejti, hogy a Ferdinand Magellan Föld-kerülő expedíciójában felhalmozott kincsre még sosem talált rá senki, szóval épp itt az ideje, hogy valaki ellopja, az akcióhoz pedig jól jönne Nathan szakértelme. És felcsillan a remény, hogy Nate még az évekkel ezelőtt elveszett testvérét, Samet is megtalálhatja közben, úgyhogy él a lehetőséggel, hogy a világot körbejárva, rég elhagyott helyeken nyomok után kutatva kerüljenek közelebb a dollármilliárdokat érő vagyon rejtekhelyéhez. Amire az évszázadokkal ezelőtti expedíciót finanszírozó Moncada család leszármazottja, Santiago Moncada és az általa felbérelt zsoldosvezér, Jo Braddock is nagyon szeretne rátalálni.

A két főszereplőt Tom Holland és Mark Wahlberg játssza, és már a premier előtt megoszlottak a vélemények arról, hogy kettejüknél biztosan nem volt-e jobb választás a kulcsszerepekre, de igazából a filmben meg lehet őket szokni, becsületesen hozzák a játékokból is ismert verbális adok-kapokot, itt-ott meg is van közöttük a kémia. Hozzájuk csatlakozik a cselekmény egy pontján a játékokból már szintén ismert szélhámost, Chloe Frazert alakító Sophia Ali, akivel kicsit sután bánik a forgatókönyv, de azért ő is megkapja a maga nagyobb villanásait. A film legjobb pillanatai, amikor ők hárman egyszerre vannak a vásznon. De a pozitívumok sora itt szerencsére nem ér véget. Hollywood mintha kezdené szépen lassan elfelejteni a klasszikus fáklyás-izzadós kalandfilmeket (hol vagyunk már a templomosok kincse után kutató Nicolas Cage-től és a sírkamrákban bóklászó Brendan Frasertől), az Uncharted ezt a bájt csempészte most egy kicsit vissza a mozikba. Ennek megfelelően a nyomozáson is legalább akkora a hangsúly, mint az akciókon. Mindkettőt jó arányban adagolják a készítők, nincsenek üresjáratok, nagyon feszes végig a tempó.

Vagy inkább feszített? Igen, valószínűleg ez a helytállóbb kifejezés.

És itt jön be a képbe a hasonló adaptációk örök dilemmája: a filmnek egyszerre kellett megfelelnie a játékok felől érkezőknek és azoknak is, akik szűz szemmel, nulla alaptudással ülnek be a moziba. Az Uncharted ugyan nem esik két szék közt a pad alá, de csak az egyiket üli meg, és azt is fél fenékkel. Nem várható el, hogy a játéksorozatban ötven óra alatt felépített karakteríveket mutassanak egy ehhez képest töredéknyi idejű filmben, de itt egyszerűen annyi mindent zsúfoltak a klisékkel is gazdagon megrakott cselekménybe, hogy a szereplők kibontására már semmi idő nem jutott. Az iram rögtön az elején otthagyja őket, így csak skiccek maradnak, amelyekre az esetleges folytatásokban még tapadhatnak rétegek, de ebben a formában teljesen közömbösek, és nem tudunk szorítani értük. És ez egy karakterközpontú forrásból dolgozó filmben elég nagy baj.

Előképzettség nélkül tűnhet korrekt iparosmunkának Nathan Drake kalandja, ami lecsúszik egy zacskó csipsz mellé egy álmos szombat délutánon, de sokkal több potenciál volt benne. Így ez csak egy unásig ismert receptből megfőzött, de napokig a hűtőben felejtett késztermék lett, amelyből a lelket talán valahol a döntéshozók asztalán felejtették.

Értékelés: 3/5

Raffer Attila