Debrecen óvárosa egy kincs az építész számára

Korábban beszámoltunk a 2022-es Év háza pályázat július 11-ei eredményhirdetéséről, melyen alig néhány szavazattal maradt le az első helyről egy debreceni újragondolt cívisporta. A debreceniek szívét megdobogtató épület iránt elismerését fejezte ki Széles Diána alpolgármester is, Puskás István alpolgármester pedig csalódottságának adott hangot egy Facebook-bejegyzésben, miután a 200 ezres cívisvárosnál aktívabb volt a győztes családi háznak otthont adó Kisújszállás szavazói.

A Csokonai utca 46. alatti cívisház megújításának felelős tervezőjét, Kőszeghy Flórát kérdeztük a belvárosi épületek megőrzésének, átformálásának jövőbeli lehetőségeiről. Az ismertségre való tekintettel a szövegben is megőriztük a tegeződő formát.

Mennyire vette igénybe a kreatív látásmódot a modern és a hagyományőrző összehangolása a tervezéskor?

A védett épületek átalakítása nem feltétlenül a művészi kibontakozás terepe. A kötöttségekhez építészként hozzászoktunk, rengetek szabályt és előírást kell betartanunk, miközben próbálunk valami újat és élhetőt kitalálni, de egy régi háznál a történeti kontextusra is figyelni kell. Debrecen óvárosa mindig is sokat jelentett számomra. Még elsőéves hallgató voltam, amikor egész nyáron ezeket a házakat fotóztam és próbáltam egy katasztert létrehozni belőle. Sajnos rengeteg ház eltűnt azóta, de helyenként már jobban vigyáznak ezekre az értékekre. Szerettünk volna jó példát mutatni arra, hogy az óvárosban a kortárs téralakítás élményét teljesebbé teszi a ház története által kínált egyedi és megismételhetetlen többlet. Ez számomra inspiráló, olyan, mintha vezetné a kezem.

Milyen kihívásokkal járt a tervezés, rendelkezésre álltak-e az eredeti tervek, például a homlokzati rajz?

A főépítész Gábor István és Horváth Péter segítségével meg tudtuk szerezni a régi terveket. Számomra a kutatás, így a tervek és a ház története nagyon fontos része a tervezésnek. Jó látni a régi lakók nevét, a ház múltját, bár itt sok változás nem volt az építése óta. Gyakran keményen nyomozni kell, hogy kiderüljön minden. A homlokzat eredeti állapota rekonstruálható volt, de a végső megjelenésnek a ház belső arculatához illeszkedése egyedi színkompozíciót igényelt. Természetesen nem volt könnyű feladat, és a kivitelezőnek is nagy érdeme van abban például, hogy a homlokzat ilyen szépen megmaradt az átépítés során. Az épületnek valójában nem csupán a homlokzatát tartottuk meg, hanem szinte az egész első traktusát.

A ház egészét tekintve egyébként logikusan rajzolódott ki a koncepció.

Mivel a ház udvara sötét volt, körben hatalmas tűzfalakkal, és egy nagyon kicsi kerttel adta magát az ötlet, hogy azt a belső szárnyat, ami eleve szerkezetileg is károsodott volt, ne építsük vissza. Így egy nagyobb kert alakult ki, az épületet pedig a belső oldalon meg tudtuk emelni annyira, hogy egy jól működő alaprajzú szint alakuljon ki. Természetesen sokáig gondolkodtunk azon, hogy a meglévő falak megtartásával miképpen lehet a legjobb funkcionális rendet létrehozni, de egy csigalépcsővel és egy kétszintes galériatérrel minden optimális lett. Fényes és tágas terek vannak, ugyanakkor annak ellenére, hogy látszólag kicsi a ház, elfért benne négy hálószoba. A belső udvart szegélyező előtétfal pedig a fényt visszaverve olyan hangulatot adott a kertnek, amitől olyan, mintha az is egy funkcionális tér lenne, ami nyitott.

Az árnyékolókra ilyenkor kifejezetten érdemes gondolni tervezéskor, hogy ne rontsa el a ház összképét egy későbbi hozzátoldott szerkezet, így a keretek a terasz és a szolid medence felett az előtétfalakhoz illeszkedtek.

A háznak külön pikantériája, hogy van egy kerengő, ami az emeleti hálószobák egyikéből az oldalsó kerti kiszolgálóhelyiségek tetején elhaladva a medence mellett érkezik le egy lépcsőn, amitől látványban és dinamikájában is különlegessé válik a hely. Hogy a harmonikus együttműködésre is utaljunk, ez a megrendelő (Karácsony Zoltán) ötlete volt. Az épület megtartása természetesen kihívások elé állított mindenkit. Jó együttműködés alakult ki a tartószerkezeti tervezővel és a kivitelezővel is. Kollégám Homoki Zsolt alapos munkájának és az építtető lelkesedésének is köszönhetően minden apró részlet jó minőségben valósult meg.

Nagyon sokan dicsérik az épületet megőrzött cívis értékek miatt, a debreceniek számára ez érzékeny terület. Mennyire látsz építészként lehetőséget a régi épületek restaurálásában? Lehetséges-e megőrizni az óváros cívis jellegét? Milyen költségekkel jár egy cívisporta arculatának megőrzése?

Apám, Kőszeghy Attila épületmentő működését ismerve számomra sosem volt kérdés, hogy az eszmei érték nem pénzben mérhető. Budapesten piaci szereplők profitorientált fejlesztésein dolgoztam, hatalmas házakon, amiknél egy-egy építészeti döntést Excel táblázatban is ellenőrizni kellett. Egy régi háznál ez ugyanúgy szempont, csak van egy olyan oszlop a táblázatban, amit talán a csodaszorzónak lehet nevezni. Egyszer egy ingatlanszakértő mondta, hogy az ingatlanvásárlás nem racionális döntés, hanem emocionális. Éppen ez a tényező az, amit nem lehet alábecsülni anyagiakban sem.

Ahogyan megyünk előre az időben, és egyre kevesebb óvárosi ház van, úgy lesznek ezek a történetek egyre értékesebbek, ráadásul megszámlálható mennyiség áll rendelkezésre, ami növelheti az értéket, különösen ha több épület alkot míves összképet.

Természetesen mérnökként figyelni kell a költségekre és a választott műszaki megoldások minőségére, de azt gondolom, hogy most érdemes igazán az óvárosi házakba fektetni. Nem kerül többe, mint egy agglomerációs ház megépítése, de az a luxus, hogy gyalog el lehet menni kávézni, színházba és ezeken az utcákon sétálni az megfizethetetlen. A hétköznapok tekintetében égbekiáltó a különbség a belvárosi és a külvárosi életérzés közt: utóbbinál az ember autóba ül, áll a dugóban, parkolóhelyet keres, beszalad egy boltba, majd arrébb autózik a bankba, megint parkol, egyfolytában cipelve magával egy vaskolosszust, ami környezetszennyező, büdös és drága is. A belvárosban pedig fogja magát és egy kedélyes séta keretében, vagy kerékpárral elintézi mindezt úgy, hogy összefut közben pár kedves emberrel, sőt még egy fagyira is jut idő. Persze én így nőttem fel, és imádtam ezek közt a házak közt sétálni, de szerintem ezzel egyre többen vannak így.

Debrecen óvárosa egy kincs.

Én nagyon bízom benne, hogy ezentúl nem lebontani fogják ezeket a házakat, hanem inkább modernizálva felújítják. Sajnos gyakran a tulajdonosok nincsenek tisztában a lehetőségekkel, de néha még a szakemberek is az egyszerűbb utat választják. Nekünk is biztosan kényelmesebb lett volna lebontatni, és megpróbálni ugyanezt ugyanígy visszaépíteni, de az biztos, hogy annak nem lenne ilyen aurája. A bekerülési költségek tekintetében nem nagyon van különbség, de sokan kerülik a bonyodalmat. Érdemes olyan tervezőt és olyan kivitelezőt keresni, aki partner a folyamatban.

A portfóliódban szerepelnek különleges, nagy volumenű munkák is. Milyen projekten dolgozol mostanában?

Az új munkák közt is van átalakítás, valahogy ezek a feladatok mindig megtaláltak minket. Mostanában igyekszem az elméleti munkára is koncentrálni, cikkeket írok, kutatok. A festészet is egyre nagyobb szerepet kap az életemben. Számomra nem a munka mennyisége, hanem a minősége fontos, így csak azt vállalom, ami inspiráló számomra, vagy egy jó ügyet szolgál. Közben lassan elkészül Füzesabony városközpontja, amit még évekkel ezelőtt terveztem a Tiba Stúdióban, és épül még több kisebb ház is.

Ezek mind elég egyedi történetek, kíváncsian várom a megvalósulás végét.

Igazából akkor mondható sikeresnek egy projekt, ha évek múltán is mosolyogva meséli a megrendelő, hogy szereti ott élni, vagy az utcán arra járó emberek hálásan mesélik, hogy jó volt látni a házat. A Telekom Székház arany kristályait havonta megemlíti valaki, ez igazán hálás dolog. Talán ezért éri meg építésznek lenni, hiszen szó szerint hatalmas ajándékokat adhatunk, és persze legalább ekkora a felelősségünk is.

HL