Ahogyan magunkat látjuk, az kihat az élet szinte minden területére

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának munkatársa nemrégiben az Apolló moziban ült egy asztalhoz három szakemberrel, hogy a harmadik debreceni Megoldásközpont PszichoCafé rendezvényen beszéljen az önértékelésről. 

A rezidens lapunknak elmondta, önbecsülésünket azért érdemes folyamatosan ápolni és felülvizsgálni, mert az a mód, ahogyan magunkat látjuk, kihat az élet szinte minden területére. Nehéz úgy kiegyensúlyozott családi, iskolai, munkahelyi vagy akár szexuális életet élni, ha közben nem tudjuk magunkat és cselekedeteink gyümölcsét megfelelően értékelni. A cél az, hogy minél boldogabb és kiegyensúlyozottabb emberré váljunk, aki értékes és hasznos tagja a társadalomnak. Továbbá fontos, hogy merjük vállalni az életet, és újabb kihívások elé állítani önmagunkat. 

Mint azt a szakértő kifejtette, önértékelésünk két lényegi összetevőre osztható fel: énkép és énideál. Előbbi tartalmazza a magunkkal kapcsolatos tudásunkat, elvárásainkat és hiedelmeinket, lényegében egy komplex vélemény önmagunkról. Az én­ideál pedig mindazon értékek és tulajdonságok összessége, amelyeket megszemélyesíteni vágyunk. Baj akkor van, ha ez a két komponens távol van egymástól, így hétköznapi énünk alig vagy soha nem képes megfelelni túlzó elvárásainknak. Ez állandó elégedetlenség és értéktelenség érzését keltheti. Érdemes figyelni arra, ami bennünk zajlik. Ha gyakran érezzük úgy, hogy nem tudunk megfelelni saját elvárásainknak vagy másokéinak, akkor valószínűleg ideje magunkba nézni, és megvizsgálni, hogy reálisak-e azok a külső-belső elvárások, melyeknek meg akarunk felelni. 
Az alacsony önértékelés egyik legjobb gyógyszere az elfogadás mind magunk és társaink irányában. Az az érzés, hogy „elég jó vagy így, ahogy vagy”, olyan elsődleges szükségletünk, amelyre egészen kiskorunktól kezdve szomjazunk.

Legyőzhető kihívások 

Az egészséges énkép gyermekkorban reális visszajelzésen – tükrözésen – alapul. Vincze Dáviddal arról is beszéltünk, hogyan segíthetjük a kicsiket a helyes önértékelés kialakításában. – Kulcsfontosságú, hogy a fejlődő gyermek az életkorának megfelelő kihívásokkal szembesüljön, és hagyjuk, hogy ezekkel önerőből küzdjön meg. Jót tesz, ha a szülő olyan kihívások elé állítja a gyermekét, amelyek éppen csak annyival haladják meg aktuális képességeit, hogy egy kis erőfeszítéssel – és indokolt esetben támogatással – felül tudjon rajtuk kerekedni. Ideális esetben a szülő eközben folyamatosan visszajelzi gyerekének valós erősségeit, és elfogadja, hitelesíti érzéseit és egyediségét. Így a gyermek érezheti, hogy lehet hibázni, és az élet része az is, ha néha elbukunk. Ha ezeket megfogadjuk, sokkal kisebb eséllyel lesz szorongó gyermekünk, aki később önértékelési problémái talaján környezete igényeit előtérbe helyezve folyamatosan másoknak akar majd megfelelni – fogalmazott. 

Felnőttként – ha tehetjük – vegyük körül magunkat jó emberekkel, akik őszinteségükkel, támogatásukkal és empatikus visszajelzéseikkel építik személyiségünket. A szakértő a tanácsát azzal indokolta, hogy önértékelésünk nagyrészt külső visszajelzésen és másokkal való összehasonlításon alapul. Azt javasolta, ha már összevetjük magunkat valakivel, mindig ügyeljünk arra, hogy azt olyannal tegyük, aki nagyjából a mi társadalmi státuszunkban és élethelyzetünkben van. Ugyanis amikor felfelé – azaz nálunk sikeresebb (vagy sikeresebbnek tűnő!) személyekkel – mérjük össze magunkat, könnyen negatív érzéseket kelthet bennünk. 

A hála épít 

Felhívta a figyelmet a szociális média káros hatásaira: ezeken a felületeken a pozitív megerősítésekért, azaz lájkokért való törekvésben mindenki abban érdekelt, hogy egy torz és idealisztikus képet mutasson magáról. Így könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy a közösségi médiában mások által tökéletesnek mutatott képet objektív valóságnak fogadjuk el. A legjobb és az egyetlen valós összehasonlítási alap, amit érdemes figyelembe vennünk, az a tegnapi önmagunk. Ugyan az énkép nagyrészt külső forrásból épül, de a cél az, hogy érett felnőtt korunkra függetlenedni tudjon a külvilág jelzéseitől. Ehhez az kell, hogy képesek legyünk elmélyülni önmagunk megismerésében, hallgassunk testünk és lelkünk vágyaira, üzeneteire, mert az ezekhez való lojalitás az, ami igazán hitelessé és énazonossá tesz minket. Olvassunk minél többet hiteles forrásból, ismerjünk meg minél több embert és történeteiket, amikkel azonosulni tudunk. Végül ha úgy érezzük, hogy szükséges, vonjunk be egy képzett szakembert, aki segít minket az úton. 
Az önbecsülés fontos eleme továbbá a hála. Gyűjtsük össze és időről időre tudatosítsuk erősségeinket, valamint azon emlékeinket, melyekben valamilyen nehéz élethelyzetet vészeltünk át, emlékeztetve magunkat arra, hogy birtokában vagyunk olyan képességeknek, amelyek a megpróbáltatások legyőzéséhez kellenek. 
A megfelelő önbecsülés kiépítése érdekében elengedhetetlen az is, hogy magunkat időről időre új kihívások elé állítsuk, és ezeknek a megmérettetéseknek a megoldása révén olyan pozitív élményeket gyűjtsünk, amiket beépíthetünk személyiségünkbe. 

Féltékenység, önbecsapás

Az önértékelés meghatározza párválasztási próbálkozásainkat. Akinek alacsony az önbecsülése, nehéznek találhatja a kezdeményezést, hiszen hajlamos megelőlegezni az elutasítást – tudtuk meg a pszichológustól. Előfordul olyan is, amikor maga a kapcsolat a felek alacsony önértékelésének kompenzációját szolgálja. Ha csak azért maradunk egy párkapcsolatban, hogy – ha már mi erre nem tartjuk érdemesnek magunkat – azt érezzük, valaki szeret minket, az a viszony hosszú távon kudarcra van ítélve. Ha nincs rendben az önértékelésünk, az visszaköszönhet féltékenység formájában is. Aki tudattalanul úgy érzi, hogy nem szerethető, hajlamos lehet ezt párjának vagy családjának tulajdonítani. Gyakori, hogy a felek önértékelésének torzulásai patológiás egyensúlyt alkotnak. Azaz egy alárendelődő személy csodálatra vágyó, látszólag magas önbecsülésű párt választ. Egyik személyiség sem alapul kiegyensúlyozott énképen, ezért problémás lehet a kapcsolat. 

HaBe