„Luxus nem élni a lehetőséggel, hogy a nők minden tudáshoz hozzáférnek”

Magyar-latin szakos tanárként és egyetemi oktatóként is dolgozott, 2014 óta a Debreceni Egyetem oktatásszervezését vezeti Pósánné Rácz Annamária. Nem is években, több évtizedes léptékben tekinthetünk vissza szakmai múltjára, nemrég azonban nem erről kérdeztem. Arra voltam kíváncsi, mit tesz, amikor nem a gigaintézmény oktatási ügyeit igazgatja, honnan indul el és tér haza a hétköznapokban, de elmondta azt is, mi az, amit emberöltők óta adnak át felmenői anyáról leányra.

Adott pillanatban

A megszokásban, annak használásában nem hisz sem a munkahelyén, sem akkor, amikor a magánéletében látja el a teendőit. Sok csapdát rejt magában – vallja, mint ahogy azt is, miszerint a tanulást nem lehet, nem szabad abbahagyni, mert egy adott feladathoz újabb és újabb információk, egyszóval tudás kell. A legtöbb időt és figyelmet arra fordítja, amire az adott pillanatban kell, Annamária tehát sohasem munkaidőben, sokkal inkább teljesítményben gondolkodik. Ahogy fogalmaz, akaratos és következetes a munkahelyen és a családban is. Ez viszont korántsem szól arról, hogy a saját akaratát erőltetné másokra, élete minden területét meghatározza az elfogadó környezet.

A szellemi munkától a szépirodalom és a fizikai aktivitás, a sütés-főzés és a kertészkedés felé fordul, amikor teheti. Női felmenői emberöltők óta őrzői a családi tűzhelynek, Annamária vette és vélhetően adja is majd át ezt a létfontosságú tudást. A családi összefogás – erőteljes vonás ez a női vonalon Annamária családjában. A nagymamája 97 éves korában hunyt el, ő is a gyerekeit és az unokáit maga köré gyűjtő alkat volt.

Ugyanezt látom az édesanyámon. Két nővérem és egy bátyám van, ez a fajta gondoskodó természet mindannyiunkban kialakult

– osztja meg. Ezért is fordulhat elő, hogy jobban szereti, ha házigazda, mintsem vendég másnál. 

Nem szereti a gyorsételeket, a családi asztalra ő maga készít vacsorát. A konyhában töltött idő alatt rendszereződnek a gondolatok, míg a sütőbe kerül a kelt tészta, édes sütemény, az új sláger: a kaukázusi méztorta, vagy a vendégváró kifli. Ez utóbbi szinte kötelező jelleggel készül el különböző társasági alkalmakra. Jellemzően a baráti kör is házhoz jön.

Középiskolás korában szövődtek a legszorosabb kapcsolatai, és Annamária azt tapasztalja, hogy ez a személyes kötődés, a kölcsönös bizalom, szeretet és tisztelet később nehézkesen alakulhat csak ki.

Esténként jön el a „leülés ideje”, amikor a család megbeszélheti, kivel mi történt egész nap, majd az egyedüllét óráiban előkerül a klasszikus irodalom. Magyar szakosként elfogultnak tartja magát az olvasnivalók terén; Ottlik, Hesse, Weöres, vagy más szépirodalmi kötet kerül le a polcról.

Anyja, lánya

A vásárlás önmagában nem a kedvenc időtöltése, kivéve, ha lányával, Zsuzsival beszélgethet a beszerzés ideje alatt. A magányos boltjárásnál sokkal szórakoztatóbb például a lehetetlen ruhadarabokban lőtt közös szelfi a próbafülkében. – Sokkal lazábban kezeli a dolgait, legalább olyan eredménnyel, mint én – szögezi le a húszéves lányról.

Úgy véli, jóval kevesebbet feltételezünk a saját gyerekeinkről, mint amennyi bennük van.

– A lányom születésével sokkal többet kaptam annál, mint amit valaha is elképzelhettem volna – fűzi hozzá.

Zsuzsi a közelmúltban egy Erasmus Programra pályázott, ami négy hónapnyi franciaországi távollétet jelent. Annamária anyaként ebben az esetben és általában is arra figyel, hogy az a féltő aggodalom, amivel a gyermekét körülveszi, ne jelentsen akadályt vagy gátat.

Örülök, hogy eddig is nevelhettem, de annak is, hogy már most látszik: meg fogja állni a helyét a világban. Fontos, hogy a saját életét élje, ne a miénket

– mondja.

Tudásvágy és nyitott kapuk

Úgy látja, intelligencia és a tudásvágy függvénye, hogy ne csak a készen kapott, divatos és könnyen elérhető dolgokat fogadjuk el, hanem igényünk, késztetésünk legyen arra is, keressünk.

Teljes erőbedobással látok mindenhez, ami feladatként elém kerül, de a világban gyakran sajnos nem ezt látom. Sokan nem élnek jól a lehetőségeikket

– fejti ki. Az általánosságok feletti töprengés és női szerepvállalás globális megítélése helyett inkább a gyakorlati életben teszi meg, amit lehet. Az egyetemi munkaközösségében például hamar felismeri, kinek mi fekszik jobban, vagy mit kell engednie ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát. Ehhez ismernie kell a munkatársait, aki felé nagy elvárásokat támaszt ugyan, de cserébe mindenki magáénak érezheti a sikert az adott feladat elvégeztével. Nem él mély meggyőződéses hitben, de katolikusként határozottan állítja: nem lennénk azok, akik vagyunk, ha nem Európában születtünk volna és élnénk nőként a 21. században. 

Alig több mit száz éve van lehetőségünk arra, hogy tanuljunk, emellett a nők korábban bizonyos társadalmi rétegekben olvasottabbak is voltak a férfiaknál. Az, hogy sok pálya és oktatási intézmény nyílt meg előttünk, nagy érték. Luxus nem élni a lehetőséggel, hogy a nők ma minden tudáshoz hozzáférnek

– jelenti ki. Közben arra gondolok, ki lehetne hitelesebb forrás ebben a témában, mint az a 21. századi európai nő, aki nemcsak végigjárta, hanem nap mint nap igazgatja is egy egyetem összes oktatási tanintézményének ügyeit. 

SZD