Értéket teremt a tiszacsegei pár

Lakókörnyezetében megbecsült, a szakmai közegükben elismert pár él Tiszacsege egyik szélső utcájában. Az asszony, Mecsei Irén elvesztette a férjét, ezután találtak egymásra Márton Sándorral. Mindketten alkotók. A markáns arcvonású, satu kézfogású férfi az évszázados családi tudást, a bőrművességet viszi tovább, míg a szelíd tekintetű, szemeivel is simogató Irén a biogazdálkodásban és a természetgyógyászatban találta meg önmagát. A hátsó épületben mindegyikőjüknek megvan a maga kis „kuckója”. Előbb a gyógynövényillatúban, majd a bőrkészítményekkel teleaggatottban beszélgettünk a helyiség gazdájával.

Egészségesebb, tartalmasabb élet

Mecsei Irént a természetgyógyászathoz vezető úton Bodnár György, Tiszacsege azóta már elhunyt biogazdája indította el. Ő ismertette meg vele a biotermelést, amin keresztül eljutott a természetgyógyászathoz. Volt tíz hektár földjük, és a Biokontroll egyesületen keresztül azon 2000 óta biotermelést folytat. Igaz, hogy egy éve felmondta a szerződését, mivel csökkentette a földterületet, és az egyezséget már nem volt értelme fenntartani, de a korábbival megegyező módon, vegyszer nélkül termeszti a búzát, a napraforgót és a többi növényt. Már csak négy-öt hektáron termel, főleg tönkölybúzát.

– Ez az én nagy álmom, a tönköly, mert abból tudok készíteni lisztet, búzafűlevet, sőt párnát is. Ebből is látszik, hogy nekem a tönköly az elsőszámú növényem, de mivel úgy döntöttünk, hogy hidegen sajtolt napraforgóolajat is készítünk, ezért azt is termesztjük – mondta Mecsei Irén. – Időközben gondolkodtam még azon, hogy a búza-biotermelésből mit 
tudok még kihozni. Rájöttem, hogy búzafűlevet is készíthetek. Megpróbáltam, de rájöttem, a búzafűlevet fél órán belül el kell fogyasztani, különben nem lesz olyan jó hatású. Lefagyasztottam, és így juttattam el az ezt igénylőkhöz. Egyre több ember keresett meg a legkülönbözőbb problémájával. Soha senkinek nem mondom azt, hogy ettől meg fog gyógyulni. Ez egy élelmiszer, aminek lehetnek jótékony hatásai, mondhatni optimalizálja a szervezetünk működését. Ez tehát a búzafűlé története. Ekkor kezdtem utánajárni, hogy miként lehet valaki természetgyógyász. Rátaláltam egy jónevű képzőhelyre, és 2012-ben letettem a vizsgákat. Mivel a Hortobágy mellett élek, kézenfekvő volt, hogy fitoterápiával, gyógynövényekkel foglalkozzak. 2016-ban jelentkezett egy szemproblémám, és úgy döntöttem, ha nem muszáj, nem műttetem meg a szemem. Gondoltam, próbáljuk meg természetes módszerekkel gyógyítani. Akkor indultam el a szemtréning, szemtorna vonalon. Ez nem orvosi, hanem inkább életmódbeli változást jelentett. Javaslom a szemtornát, továbbá csukott szemmel pihenni úgy, hogy süsse a nap az arcunkat. Ezek leginkább azoknak segítenek, akiknek még nem kell szemüveg, vagy ha van is, az alacsony dioptriájú – sorolta.

A természetgyógyász iskolának volt egy kreatív terápia vonala is, ahol megtanulta a szappanok és krémek készítését, és ezt a későbbiekben kamatoztatta is. Igyekszik olyan termékeket előállítani, amelyek alapanyagai a természetben megtalálhatóak. Például melegzokni-krémet csinál azoknak, akiknek hideg a lába, a keze, sokaknak pedig a sarokpuhító krémre van szükségük. Érdekli az is, hogy miként őrizhetjük meg fiatalságunkat hosszú ideig, mivel már abban a korban van, ahol nem árt odafigyelni arra is, mit kell azért csinálni, hogy ne szoruljunk más segítségére.

– Ez nem egyenlő azzal, hogy fiatalabbaknak látszódjunk, bár az sem lenne baj – mondja a természetgyógyász. – De az a legfontosabb, hogy mit kell csinálnunk ahhoz, hogy ne öregedjünk olyan gyorsan, és tartalmas időskort éljünk meg. Ezen a téren az étkezés a döntő. Lehetőleg adalékmentes, természetes ételeket fogyasszunk. Ne együnk félkészen vagy készen vásárolható, előre becsomagolt ennivalókat. Ezzel együtt próbáljuk meg a cukrot, fehér lisztet és a nem hidegen sajtolt olajat kikerülni. Sok-sok zöldséget együnk, lehetőleg vegyszermentes termesztésűt. Az lenne a legtökéletesebb, hogyha azokat meg tudnánk magunknak termelni. Persze a testmozgás is fontos. Nem muszáj konditerembe vagy futni járni, de legyünk minél többet a szabadban úgy, hogy közben minimum fél órát sétáljunk, kerékpározzunk vagy éppen táncoljunk. És persze legyünk emberek között, ne gubózzunk be, hogy csak a tévét nézzük. Járjunk társaságba és beszélgessünk az emberekkel, érdeklődjünk a problémáik iránt, kapcsolódjunk hozzájuk olyan formában, hogy miben tudunk nekik segíteni, és mit adhatunk nekik ahhoz, hogy egészségesebb, tartalmasabb és minőségibb életet éljenek.

Fél évszázad tapasztalatát adja tovább

Márton Sándor pásztor hagyományőrző bőrműves; a mesterség a családjukban apáról fiúra szállt. – Az ük-üknagyapám is ezt csinálta itt, a Hortobágyon. Jómagam több mint fél évszázada díszítem, varrom a bőrt. Megjegyzem, nekem nem szakmám a bőrművesség, végzettségem szerint vasipari szakmunkás vagyok – mondta bemutatkozásként a másik műhelyben dolgozó férfi.

– Igaz, csikós szerettem volna lenni, de édesapám kitartott amellett, hogy legyen rendes szakmám is. Ilyen előzmény után tettem le az esztergályos vizsgát. A szakmámban egy évet dolgoztam, utána elmentem vasutasnak, majd fuvaros lettem. De a bőrrel mindig foglalkoztam. A pusztában nőttem fel, édesapámtól, nagyapámtól láttam, mi mindent lehet bőrből csinálni. Nem tanítottak, hanem ellesegettem a fortélyokat. Apám úgy tett, mintha nem tudná, hogy bontogatom a szárnyaim a szakmában, majd egyszer megmutattam, min dolgozom. Tetszett neki. Kezdetben leginkább ostorokat készítettem, később pásztortarisznyákat is. Ez utóbbiaknál akkoriban az volt a divat, hogy kívül szőrös borjúbőrből volt. Ahogy fejlesztettem tudásom, ráálltam a táskákra, övekre, bicskatartókra. Mióta nyugdíjas vagyok, azóta foglalkozom komolyabban a bőrművességgel – sorolta.

Elmondta, annak idején hiába volt sok bőrgyár, nehezen lehetett jó minőségű alapanyaghoz jutni. Most leginkább Nyíregyházáról, egy nagy bőrlerakatból vásárolja az alapanyagot. Nincs kedvenc munkadarabja, egyformán szereti az ostorokat, öveket, táskákat. Pontosabban a mesterségét szereti, így „kedves gyermeke” minden elkészített darab. Van úgy, hogy telefonon érkezik a megrendelés, máskor pedig közösségi oldalon veszik fel vele a kapcsolatot. Vannak olyan szerszámjai, amelyeket még az apjától, nagyapjától örökölt, de ő maga is készített többfélét, és vásárolt is ezekhez. Mondja, az évtizedekkel ezelőttihez képest most sokkal több és jobb minőségű szerszám áll rendelkezésére, és azokkal fizikálisan is könnyebb dolgozni. Persze időközben változott a megrendelők igénye is. Például egy ostort most már nem négy vagy hat szálból, hanem tizenhatból fonja meg, ezáltal tömöttebb, vastagabb és erősebb lesz. A táskákról, bicskatartókról eltűnt a szőr, tiszta bőrfelületet díszíti különböző motívumokkal.

– Jóleső érzés, amikor az ember látja, hogy egy darab bőrből mi születik a keze alatt. Ezt a munkát csak szeretni kell – beszél tevékenysége szépségeiről Márton Sándor, majd azzal folytatja, hogy van ugyan három lánya és hét unokája, de egyik sem folytatja a család régi mesterségét. – Hát mondom, így csak nem lehet itthagyni ezt a világot, hogy ezt a tudást, ami 50 év alatt összegyűlik az emberben, azt ne adja tovább. Volt egy fiatal lány, aki korábban segített a mama körül. Megkérdeztem tőle, csinálna-e néhány pillangót az ostorra, és láttam, örömmel tette. Utána beszéltünk róla, hogy szeretné-e megtanulni a bőrművességet és igent mondott. Láttam a tekintetében, hogy komolyan gondolja. Hozzákezdtünk a munkához, és ennek már két éve. Már most kifogástalanul dolgozik, önállóan elkészít bármit. Ő a nyolcadik, fogadott unokám, és ő viszi tovább a családi hagyományt.

CH