Nem csupán gyönyörűek, elevenek is a Mátai Ménes legifjabb csikói – fotókkal

„Ménesben nevelkedett lónak nincs párja”

Ha a nyugalom szóhoz kerestem a természetben hanghatást, a tenger morajára vagy egy patak csörgedezésére gondoltam egészen keddig. Aznap jártam a Mátai Ménesben, meglátogattam a legfiatalabb nóniuszokat. Azóta, ha túltelít a hangos és gyorsan zakatoló környezet, tisztulásképp felidézem, amint negyvenkét lehajtott fejű ló jóízűen ropogtatja a szénát. A béke és a bizalom szinonimája a kép: a megközelítőleg hatszáz kilogrammos patásokat menekülő állatnak teremtette Isten, ám a hortobágyi ménesben élők érkezésünkre, érintésünkre fülmozdításnyi jelét sem adták a félelemnek.

A nóniusz elsősorban használati ló, igás, málhás és hátas feladatokra tenyésztették, főként a katonaság épített remek tulajdonságaira. Készséges, együttműködő, nagyon jó szervezeti szilárdsággal bíró, hosszú munkás élettartamú fajta. Nem véletlen, hogy az 1900-as párizsi világkiállításon – és egy későbbin is – Hortobágyon tenyésztett nóniuszt választottak a kor legideálisabb és legszebb lovának.

Fegyelem és tolerancia

Ma a fogatsport képviselőin túl a rendvédelmi szervek érdeklődnek iránta leginkább, mert könnyen képezhetők, bátrabbak, mint sok fajtársuk, jól hasznosíthatók a díszegységekben a tömegoszlató, rendfenntartó feladatoknál. A holland, a kanadai és a dán rendőrség alkalmaz ilyen fajtájú lovat.

 – büszkélkedett a ménesvezető.

Hozzátette: a ménesben nevelkedett lónak nincsen párja. Itt olyasmit tanulnak meg, amit fajtársak híján lehetetlen. A csikók közös játéka a legelőn bizony pótolhatatlan előny a fizikai erőnlét terén, de a csapatban való munka, a fegyelmezettség is így alakul ki. Mérhetetlen fegyelem és tolerancia jellemzi a közösségben nevelkedő lovakat. Amikor behajtják a ménest itatáshoz, mindenki kivárja a sorát, felissza magát és odébbáll, átadja a helyét a következőnek. Nincs konfliktus, perpatvar, tolakodás. Példaértékű az is, ahogyan védik egymást vihar közeledtével. Amikor legelnek, a ménes szélén érzékenyebb kancák állnak őrszemként. Ha bármi történik, ők megmozdulnak és nem kérdezi senki, hogy „miért”, nem kételkednek, hanem együtt vonul mindenki biztonságos helyre, aztán nézik meg, hogy mekkora a baj. Megfigyelhető, hogy ha egy csikót hív az anyja, de a kicsi nem megy oda, a hozzá legközelebb álló másik kanca nyomban „belecsíp”. Tudja, a szabadban az életébe kerülhet az engedetlenség, hisz veszélyre is figyelmeztethette az anyakanca.

Ezeket megtartják és hároméves korukig a kancaménesben vagy a rácsfoki méncsikó nevelőtelepen gondozzák, majd visszakerülnek a központi ménesudvarra kiképzésre, sportkipróbálásra. Ezt követően dől el, hogy fedezőmén vagy anyakanca lesz belőlük, esetleg népies fogatban, pusztakocsiban teljesítenek szolgálatot. A többieket pedig értékesítik.

Kíváncsi kispatások

A ménesben mindig mozgalmas az élet, de az ellések idején különösen, a gondozó csikósok huszonnégy órában ügyeletet tartanak. Általában könnyen születnek a csikók, de jobb az elővigyázatosság, komplikáció esetén értesíteni kell az állatorvost. A nóniusz alapvetően jó csikónevelő, az utódok életerősek, elevenek. Ritka, hogy tápszerrel kell kézből nevelni egy-egy egyedet, de előfordult már.

Az elevenséget tapasztaltam mindhárom kispatásnál, akik az elmúlt két hétben jöttek világra. Ugyanolyan bizalommal, érdeklődéssel közelítettek hozzánk, mint amit anyjuktól láttak. Fotós kollégámnak nem is volt könnyű dolga, amikor igyekezett megörökíteni az egyik ficánkoló csikót, aki meg azon fáradozott, hogy megtudja a kamera is van-e olyan jó ízű, mint a széna, amit – a nagyok mintáját követve – az imént megkóstolt. 

HaBe