Az országban sincs párja a 36 éves debreceni mentőautónak - fotókkal, videóval

Takács Zsolt szerény ember, találkozásunkkor hamar kiderül a gyengéje: a mentőszolgálatról és mindenről, ami a szakmához köthető, csak mélységes odaadással, tisztelettel tud beszélni. Ez nem is csoda, hiszen 1991-ben csatlakozott a mentők kötelékébe mint gépkocsivezető, így igazi veteránnak mondhatja magát, aki a hivatásának él, ma is aktív, mentőtechnikusként dolgozik. Ennek a szerelemnek vagy nevezhetjük éppen „fertőzésnek” - ahogy Zsolt fogalmaz -, az egyik tökéletes szimbóluma a Nysa; az a mentőautó, amelyen a szolgálatát kezdte és amelyben 1970 januárjában megszületett. Ennyire azonban ne rohanjunk előre! A debreceni mentős régóta gyűjti a mentős relikviákat, egyenruhákat, s bár korábban is foglalkoztatta a gondolat, hogy azzal koronázhatná meg a gyűjteményét, ha beszerezne egy Nysát, erre csak 2018-ban került sor.

Miért éppen a Nysa?

Az 1960-as évektől a '90-es évekig ez volt az a járműtípus, amely Lengyelország után Magyarországon volt a leghosszabb ideig és a legnagyobb számban szolgálatot teljesítő autó a mentőszolgálat kötelékében. A lengyelek csak azért tudtak rajtunk túltenni, mert azt Lengyelországban, Nysa városában gyártották, de a hazai piacra készített mentőautók tetemes számát jól példázza, hogy ott is sokszor csak „magyarként” említették a típust. 30 év alatt 8100 darab Nysa érkezett Magyarországra, különböző típusváltozatai (520S, 521S, 522S) 51 millió beteget szállítottak és több mint 1 milliárd kilométert futottak. Méltán lettek tehát a hazai mentéstörténelem ikonjai.

Visszatérve Zsoltra, miután 1991-ben a mentők kötelékébe csatlakozott, három évig teljesített szolgálatot egy Nysán. – Nem tűnhet hosszúnak ez az idő, mégis felejthetetlen emlékek fűződnek a pályám ezen szakaszához és magához az autóhoz – mondta el Zsolt. Kalandos történetek is fennmaradtak, amelyekről olyan természetességgel mesélt, amely ugyan nosztalgiával tölthet el bennünket, de valljuk be, akkoriban komoly fejtörést okozhattak. Megtudtuk, az egyik legélesebb emlékkép a Nysáról, az a folyamatos defektjavítás, amely nem az autó, sokkal inkább a kor körülményeihez köthető. Sokszor vezetett a mentők útja ugyanis földúton, ahová a lakosok előszeretettel hordták ki a kályhákból a salakot tele szegekkel. A defekt így borítékolható volt, de a hepehupás földutak egy alkalommal egy veseköves panasszal szállított betegnél is enyhítették a fájdalmakat: mire a kórházba értek vele, kirázódott a helyéről a nem kívánt kő.

– Két elengedhetetlen „kellék” minden valamire való gépkocsivezetőnél volt akkoriban: sasszeg illetve kólásflakon – mesélte Zsolt. A sasszeg a rögtönzött váltójavításoknál jött kapóra, hiszen a váltókar és a váltó közötti kapcsolatot ezzel rögzítették, de ezek hajlamosak voltak elkopni, kilazulni, ekkor pedig nem volt mese, cserélni kellett. A rutinosabbak ezt az autón belül, a váltószoknyát megbontva tudták cserélni, de akadtak olyan kollégák, akik mindezt inkább alulról vállalták. Az első verzió ugyan gyorsabb volt, de a megbontott váltószoknya magában hordozta azt a veszélyt, hogy egy tócsához érve a szabaddá vált nyíláson az esővíz a plafonig csapódjon. A kólásflakonhoz nem kell sok képzelőerő... A Nysák végsebessége papíron 95 kilométer per óra volt, de Zsolt benyomásainak jobban hiszünk, ő 50-60 kilométer per órára saccolta azt a tempót, amit még bosszú nélkül elviselt a lengyel csoda. Egy mentőnél azonban előfordul, hogy a gyorsabb haladás indokolt, a Nysáknál ekkor garantáltan forrásnak indult a hűtővíz, ekkor jött jól a teletöltött kólásflakon. Egy tempósabb kanyar után a víztöltögetés mellett azonban garantált volt egy szelepállítás is... Annak ellenére, hogy a Nysák nem voltak problémásabbak a kor járműhadához képest, a motorokat 30 ezer kilométerenként cserélték bennük, 4 éves korukban pedig kötelezően selejtezték őket.

Külön érdekesség, hogy a Debreceni Mentőállomás kötelékében lévő Nysa – amelyen Zsolt is 3 évig látott el szolgálatot – végül a fővárosi Kresz Géza Mentőmúzeumba került, amelynek az oldalkárpitja ma is őrzi a nevét. A debreceni mentős „fertőzöttsége” azonban jóval korábbra datálódik. – 1970 januárjában indultak be édesanyámnál a fájások, egy Nysa mentőautó ékezett hozzá, de akkoriban nem volt ritka, a többórás mentőút, amely esetünkben sem történt másként. Fülöpről indult el velünk a mentő, de még útközben Nyírábrányban megállt egy hasi görcsös betegnél, én azonban Haláp környékén úgy gondolhattam, hogy elég lesz az autókázásból, így végül a mentőautóban láttam meg a napvilágot – idézte fel Zsolt. Azt már csak az édesanyja elbeszéléséből tudja, hogy a mentők egy a Nysában lévő ronggyal törölgették át. – Valószínűleg ekkor „fertőzhetett” meg engem a mentőzés – jegyezte meg mosolyogva Zsolt. A mentősök mindemellett eleget tettek édesanyám kérésének is, aki szerette volna, ha Haláp helyett Debrecent tűntetik fel a születési helyemnek, mondván: hadd legyen városi fiú belőlem! Nos, ez sikerült, nemcsak debreceni lettem, hanem mentős is – mondta.

Visszatérve a Debreceni Mentőállomás ékkövére, 2018-ban került Zsolthoz a Nysa, ami egy józsai családi ház udvarán várta a csendes elmúlást. Az autót 1987-ben gyártották, 70 lóerős, 2120 köbcentis motorral és 4 sebességes váltóval szerelték. A előéletéről annyit sikerült kideríteni az alvázszám alapján, hogy a mentőszolgálat kötelékében volt korábban, mielőtt Józsára került. A korábbi tulajdonos ugyan gyűjti a klasszikus járműveket, de a mentőautó nem volt a felújításra várók listáján. Egészen addig, amíg Zsolthoz nem került, de a saját bevallása szerint sem tudta még akkor, hogy mekkora fába is vágta a fejszéjét. Az autót szó szerint az enyészettől kellett megmenteni, borzasztó munkával járt, hogy elnyerje a mai formáját. A kasztnit, a tartószerkezetet, a motort és a váltót is szinte újjá kellett építeni, de sziszifuszi munka volt a hiányzó alkatrészek, berendezési tárgyak pótlása, beszerzése. – Az ország szinte minden területéről érkeztek alkatrészek, óriási kutató- és gyűjtőmunkával járt az is, hogy fennmaradt, vidéki autósboltokat kutassak fel egy-egy elemért, de a közösségi oldalak, különböző csoportok és barátok is hozzájárultak ahhoz, hogy végül minden a helyére kerüljön – mondta el a mentős. Zsolt az évek során többször jutott mélypontra, abba akarta hagyni a felújítást, de a kollégák, barátok mindig továbblendítették a holtponton, így 2022-re a Debreceni Mentőállomás fennállásának 50. évfordulóján debütált a Nysa, egy korhű mentési bemutatón. 

– Próbáltam az eredeti állapotára visszaállítani, a kárpitozás, a berendezések, de még a régi pvc-burkolat is korhű, amire nagyon büszke vagyok. Amennyire én tudom, ilyen állapotban mindössze 5-6 darab Nysa maradt csak fenn, de szerintem ez a legszebb, legteljesebb – büszkélkedett Zsolt. Az elszántság mellett nem kevés anyagi ráfordítással járt a négyéves projekt, összesen 1 millió 770 ezer forintba került a jármű felújítása, amelyből 700 ezret Zsolt áldozott a mentőre, a többit alapítványokon keresztül, felajánlásokból sikerült fedezni. Ez azonban nem tükrözi hűen a végeredményt, hiszen a legtöbb munkát ingyen vállalták a mesterek, sőt például a fényezést Zsolt egyik mentős kollégája csinálta, amelyhez egy vállalkozó ajánlotta fel az alapanyagokat. – Mindez nem jöhetett volna ebben a formában létre, ha nem érezték volna mások is szívügyüknek ezt a projektet, amiért nem lehetek eléggé hálás – összegezte Zsolt.

Megtudtuk: a fiatalabb kollégák mind a mai napig rácsodálkoznak az autó egyszerűségére és arra, hogy az utódokhoz képest nincs benne se szervó, se GPS, se klíma. Télen mondjuk fűtés se igazán volt bennük, a gépkocsivezetők plédet terítettek a lábukra, de az embert próbáló körülmények között is egy cél lebegett a szemük előtt: az életmentés. Ha idősebb mentősöket akarunk lekötni néhány órára, arra is jó a Nysa, csak tereljük őket a közelébe, garantáltan feltörnek az emlékek, a végeláthatatlan sztorik. Zsolt sokadik kérdésünkre szemérmesen kibökte, hogy egy nagy álom lenne még a Nysa kapcsán: közúti forgalomban is közlekedhessen. Ehhez további anyagi forrásra lenne szükség, de egy oldtimer minősítés már csak hab lenne a tortán. – Eddig kétszer járt felvezetés mellett közúton az autó, de leírhatatlan élmény volt. Akik látták, mind előkapták a telefonjaikat, fotózták-videózták, a buszosok kürtöltek, egy pillanatra megfagyott a levegő, szó szerint megállt a forgalom – idézte fel Zsolt. 

Az autó minden túlzás nélkül olyan kézzel fogható eleme a múltnak, amit megmagyarázhatatlan kisugárzás vesz körül; ezt csak fokozza, amikor felzúg a jellegzetes, szívbemarkoló sziréna, ami semmi máshoz nem fogható. 

A Debreceni Mentőállomás Nysájával május közepén találkozhatnak az érdeklődők legközelebb a derecskei retró fesztiválon, amelynek főszereplője lesz a debreceni Nysa 522S.  

Matey István