Campus, első nap: ezek azok a boldog szép napok – fotókkal, videókkal

Kellett a korai érkezés a Campus első napján, hogy kellőképpen felkészüljünk lelkileg arra a tömegre, ami szerdán késő délután szinte egyszerre jelent meg egy kiadós bulira szomjazva a fesztiválterületen.

Ahogy Marics Peti rekedtes hangján megénekelte: mindegy, hogy szombat vagy hétköznap. Bizony, a Valmar koncerten mindenki ott volt, aki számít arra, hogy a tinik bálványa rámutat: ő az a lány. Az ivararány ugyanis jól tükrözte, hogy a személyes varázs felülírja a nyelvi igényességgel megkomponált dalszöveget. De mit számít ez, a hangulatot hozták a srácok, és bármit is kiáltottak a mikrofonba két zene között, a lányok sikítva válaszoltak rá. Természetesen a buli a várva várt slágerben csúcsosodott ki, és még egy kis Tankcsapda-foszlányra is futotta a frontembertől.

Ropogós cigányzene és Byealex a nagyszínpadon

A sárm azonban erős mágnes, és valljuk be, a Parno Graszt frontembere kevésbé sukár, de ha a szívet nem is, a talpakat meg tudta dobogtatni. Ráadásul a Körút Nagyszínpadhoz a hömpölygő tömegben nehézkes volt odatalálni, de a szellős kezdet ellenére a zenei profizmus igazolta: szintetizátor nélkül lehet csak igazán ropogós cigányzenét húzni.

Társadalomkritikai tanulmányt lehetne arról írni, hogy a hangulatot felpörgető zenekar helyett mégis miért Byealex és a Sleppje került a Nagyszínpadra, de a hírnév megint maga alá gyűrte a zenei igényességet. A dalszövegek olyan egyszerűek voltak, mint egy zokni, mégsem értettük néha, hogy mit akar a költő. A mondanivaló azért átjött: „debil ez a nóta, de je-je”. Pazar. Annál a résznél, amikor Byealex útmutatást adott, mit hová kell dugni, úgy döntöttünk, nem foglaljuk a helyet a rajongók elől. Elvégre a bárpultnál ennél ízletesebben is lehet pusztítani az agysejteket. Amúgy is megkezdődött a Bohemian Betyars koncert, úgyhogy a széllel szemben megindultunk.

Nagy Feróékon nem fogott az idő

Félúton ráébredtünk, hogy Nagy Feró sokkal elegánsabban tud káromkodni, ráadásul bőven hozzájárult ahhoz, hogy meglegyen a napi nyolc óra szórakozás. A baráti társaságok összeölelkezve, gyerekkel a nyakukban ünnepelték, hogy ezek azok a boldog szép napok, amire emlékezni fognak. A Beatrice az ABC minden generációját megmozgatta, dalszövegeik egybeforrtak a magyar ember vegetatív idegrendszerével. Jó volt látni, hogy az idő nem fog a zenekar lelkesedésén. Jobban bírták a koncertet, mint az a részeg fazon, aki a kezünk után nyúlt, de a buli része az is, hogy néhány arcon már a lenyugvó nappal együtt megjelenik a sötétedés.

Tovább haladva nemcsak egy-egy megfáradt ábrázat, hanem a zenei stílusok is összemosódtak. A fesztiválok utánozhatatlan bája, hogy – miként az antennánkkal a megfelelő rádióállomást keressük – útközben egymásba hajlik a house, a rock, a népzene és a diszkó.

Míg a zenekar a szerdai nap egyik legjobb élményét adta, a Nagyszínpadnál földbe tiport, zenébe fektetett bizalmat megfontoltan építette vissza a Bagossy Brothers Company.

Eközben édes lett a rendbontás már mindenfelé. Teljesen mindegy, melyik bulit választjuk, a Campuson igazából ízlés dolga, melyik helyszínen horgonyzunk le.

Éppen az Amondó kezdő taktusaira értünk a Fénytorony Pódiumhoz. Úgy gondoltuk, illik megnézni a Hiperkarmát, mielőtt újból feloszlanak. Pár évvel ezelőtt ugyanis még senki sem gondolta, hogy újra lesz esély együtt ugrálni velük vagy a fűben heverészve bólogatni a Dobra meg a basszusra.