Gratulálunk

2023.11.01. 12:09

Kiosztották a legszebb konyhakerteknek járó díjakat Hajdúsámsonban

A Csodavár Óvoda két kategóriában is nyert.

Dandé Melinda

Díjazták a legszebb konyhakerteket Hajdúsámsonban

Forrás: Dandé Melinda

A hagyományt követve idén is a piactéren tartotta meg szüreti mulatságát a hajdúsámsoni önkormányzat az elmúlt hetekben.

A rendezvényen az okleveleket is átadták A legszebb konyhakertek nevű országos program helyi nevezőinek.

- Az idén 9. alkalommal csatlakoztunk a felhíváshoz. Rekordszámú kert vett részt a szemlén, szám szerint 34. 2015-ben, mikor a program először indult a településen, 14 nevezés volt. Az évek során egyre többen jelentkeztek, egyre több kertgazda gondolta, megmutatja a zsűrinek a kertjét – árulta el Csigéné Zsadányi Mariann alpolgármester, a program koordinátora.

Normál kategóriában országos díjra jelölték Szilágyi Edit és Illés Sándor kertjét, mini kategóriában Ésik Józsefnéét, közösségi kategóriában pedig a Csodavár Óvodáét. Ebben az évben örökös díjakat is kiosztottak, melyeket 4 kertművelő vehetett át, akik minden évben jelentkeztek a versenyre.  A közönségdíjat a Csodavár Óvoda nyerte el.

Az Agrárminisztériummal együttműködve a versenyt Karcag alpolgármestere, Kovács Szilvia hozta létre 11 éve.

A rendezvényt megtisztelte és köszöntötte Tasó László országgyűlési képviselő, aki elismerését fejezte ki a konyhakertprogram iránt, hiszen jó példát mutat az itt élőknek. A képviselő a polgármesterrel együtt az oklevelek átadásában is szerepet vállalt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában