Medencét tisztított, majd negyven év után középvezetőként ment nyugdíjba a szoboszlói Csicseri

A közelmúltban beszámoltunk róla, saját padot kapott a szoboszlói fürdőben a 40 év után nyugdíjba vonuló Nagy István, akit a legtöbben „Csicseri” néven emlegetnek. A hatvanöt éves férfi a hajdúszoboszlói strand legendás alakja, aki 1984-től 2024-ig, négy évtizeden át dolgozott szívvel-lélekkel a népszerű fürdőért.

A minap meglátogattuk otthonában Nagy Istvánt, aki egyébként másodállásban – ha nem főállásban – bármikor lehetett volna humorista. Nem sok időt, egy szűk órácskát töltöttünk el nála, viszont akkora élmény volt találkozni a Hungarospa „utolsó előtti mohikánjával”, hogy minden bizonnyal még sokáig emlegetni fogjuk. Megtudtuk, tősgyökeres hajdúszoboszlói, édesapját hamar, hétéves korában elveszítette, édesanyja egyedül nevelte őt és három testvérét. Kiemelte, nem mondaná, hogy keservesen nőttek fel, viszont többször kapta azt válaszként: „nincs”, vagy azt, hogy „majd”. Majd hirtelen elővett egy fotót, amin édesanyjával látható, a képen Nagy István mindössze kétéves volt. 

– fűzte hozzá mosollyal az arcán.

Autószerelőnek tanult

– Autószerelőnek tanultam Püspökladányban, utána a Debreceni Autójavító Ipari Szövetkezetnél helyezkedtünk el többen, de nem igazán éreztük jól magunkat. Jómagam is elgondolkodtam, mihez is kezdjek, nem volt sok lehetőség akkoriban, ugye el lehetett menni a vendéglátásba, kereskedelembe, szállodába és a fürdőbe dolgozni, végül az utóbbi mellett döntöttem, és milyen jól tettem! – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, 1978 májusában kezdett a szoboszlói fürdőben, ugyanúgy, ahogyan más is, a ranglista legalsó fokán. Medencét tisztított, elvégezte a ráeső feladatokat legjobb tudása szerint, ám később észrevették rajta, ennél sokkal többre hivatott.  

– tette hozzá Nagy István, akinek voltak szárnypróbálgatásai, kipróbálta magát külföldön, viszont nem jöttek be a számításai, illetve hazahúzta a szíve is.

Visszatért a víz  mellé

Visszatért a víz mellé, Hajdúszoboszló szívébe, a téli időszakban általában a benti munkákat végezte a többiekkel, amit kevésbé szeretett, de tudta, minden feladatot odaadással kell végeznie – aminek „hamar” meg is lett a gyümölcse. – Egyik nap a főnök felhivatott az irodájába, nos, nem fogok hazudni, eléggé megijedtem. Az embert csak úgy nem szokták „berendelni”, kivéve akkor, ha a szőnyeg szélére szeretnék állítani – ez azonban nem így történt. 

– kacagott fel. Megjegyezve, nyilván a nyári munkához mérve sokkal könnyebb volt a tél, nem annyira feszített, azért tűnhetett egyszerűbbnek és lazábbnak. „Csécsi szalonnát uzsonnázgattunk délután 15 órakor, megvolt a varázsa annak a kornak, ez egyszer biztos” – mormogta az orra alá.

Kitért arra is, volt időszak, amikor egy hetet dolgozott, egyet pedig otthon volt. Ennek ellenére nem telt el úgy szabadnap, hogy ne leste volna meg a kollégáit a strandon, egy-egy kávéra, üdítőre mindig vevő volt. – Több százan vagyunk a társaságnál, nem lesz könnyű váltani, és élni a kis „nyugger” életemet, de azért megpróbálkozom vele. Kilenc órakor szoktunk kávézni odabent, de néhány napja mondtam a srácoknak, toljuk már ki egy kicsit, korán lesz nekem az a 9 óra, ne kelljen már olyan hamar kikelnem az ágyból. De nyilván tudni lehet, milyen választ kaptam erre a kis poénos megnyilvánulásomra, egy biztos: minden marad a régi! – részletezte tréfásan.

Odaadással beszélt a munkájáról

– Azok a munkavállalók, akik emberekkel foglalkoznak, minden egyes nap vizsgáznak, ők azok, akiket a rivaldafény megvilágít, rájuk szegeződik minden szem. Nem mondhattam azt, hogy jaj, ma rosszul keltem, hagyjon engem mindenki békén. Ne szóljanak hozzám. Ilyenre bizony egy példa sincs. Sztorikból már annál inkább, annyi emlékem van, hogy napokig itt ülnénk, mire a felét megosztanám – mondta. 

Majd mégis kiragadott egyet, aminek a végén a hasunkat fogtuk. „Van egy csónakázó tó a fürdő területén, ott titokban horgászgattunk, együtt bliccelgettünk a srácokkal, fiatalok voltunk és jó mókának tűnt. Ezt követően 2-3 nappal megbíztak a strand vezetésével, nos, mint egy jó vezető, mentem, és feltérképeztem a környezetem, megnéztem, minden jól működik-e, majd megpillantottam a kollégákat, hogy a tónál horgásznak” – jegyezte meg. Nevetve mondta, rászólt a fiúkra, mit képzelnek, itt nem lehet horgászni, arról nem is beszélve, hogy munka idő van, hogyan gondolják ezt. „Vissza is szóltak nekem, ne szórakozzak már velük, három napja még együtt csináltuk ugyanezt, azért ne így reagáljak már” – nevetett fel, miközben visszaemlékezett.

Móka és kacagás

„Rengeteg mindent megcsináltunk, minden nap móka és kacagás volt. Egy lángosozó volt akkoriban a strandon, nem úgy volt, mint most, hogy szinte bármelyik standnál lehet kapni. Kígyózó sorok álltak, mi kilestük, hogy hol van ismerős a sor végén, bólintottunk neki, ő már mondta is, hogy mit kér – soron kívül kiszolgálták egymást a fürdő dolgozói –, jól tudta, mi hogyan szeretjük a lángost, és mindenki jól járt” – osztotta meg. Hozzátette, az úszóoktatásokat csináltak saját zsebre, grillcsirkét ettek egész nyáron.

Aláhúzta, eljárták a magukét, amikor elvégezték a feladatukat, akkor jött a csajozás. „Sármos, kreol bőrű, szőkefejű pasas voltam, szerettek a lányok. A nyári hónapokban sokat buliztam, rengetegen jöttek üdülni Szoboszlóra, de én úriember maradtak mindig. Ha elvoltam egy lánnyal egy héten keresztül, akkor mindig kikísértem az állomásra, amikor ment haza. 

– jegyezte meg.

A sokak által ismert Csicseri – az iskolában a tesi tanára nevezte el így, mert úgy tud fütyülni, mint egy madár – úgy fogalmazott, idén nyugdíjasként megtapasztalja, milyen az, amikor nyáron semmit sem kell csinálni. Leül majd ultizni a többiekkel, visszajár a strandra, mert soha nem tudna már meglenni nélküle, hiszen hozzátartozik. Leül a nevével ellátott padra, és feleleveníti majd azokat a strandon töltött évtizedeket, amiket soha nem fog elfelejteni. 

– nyomatékosított.