Helyi életstílus

2024.07.06. 16:13

Rekordkísérlet Szoboszlón! Nézzük, sikerült-e – fotókkal, videóval

Több fürdőben is vízipisztolyt ragadtak szombaton az országban. A szoboszlói strand is csatlakozott a rekordkísérlethez.

Haon.hu

Több százan ragadtak vízipisztoly Hajdúszoboszlón

Forrás: Tóth Imre

A tavalyi év sikere után, idén második alkalommal hirdette meg a Magyar Fürdőszövetség az Országos vízipisztolycsatát és rekordkísérletet. Ennek lényege az volt, hogy július 6-án, szombaton 14 és 15 óra között az ország mintegy negyven fürdőjében egyszerre ragadtak a vendégek vízipisztoly, s vívtak hatalmas csatát. 

Hajdúszoboszlón is előkerültek a vízipisztolyok a rekordkísérlethez
Hajdúszoboszlón is előkerültek a vízipisztolyok a rekordkísérlethez
Forrás: Fotó: Tóth Imre

A Hungarospa idén is beszállt a rekordkísérletbe

A rekordkísérlethez ebben az évben is csatlakozott a hajdúszoboszlói fürdő. Czegle-Pinczés Enikő, a Hungarospa vezérigazgatója portálunknak elmondta, tavaly náluk voltak a legtöbben, több mint ezren ragadtak akkor valamilyen vízifegyvert.

Ezt az idei évben nem sikerült megdönteni, de megközelítettük a tavalyi számot, több száz ember vízipisztolyozott egy időben a mediterrán medencében

 – tudatta. 

Azonban nem csak Hajdúszoboszlón, Debrecenben is vízipisztolyt ragadtak a strandolók, fotók, videó és egy kis szöveges hangulatjelentés itt:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában