Szépségverseny

2024.08.02. 17:20

Már készülnek a lányok a Tündérszépek őszi döntőjére

Idén ötödjére rendezi meg országos szépségversenyét a Mediaworks. A Tündérszépek szeptemberi döntőjébe Hajdú-Bihar vármegyéből Fekete Fanni jutott, akivel a felkészülésről beszélgettünk telefonon.

Kosztin Éva

A hajdúböszörményi Fekete Fanni jutott tovább a vármegyéből

Forrás: Napló-archív

2024 februárjában tettük közzé a felhívást, hogy keressük az ország legszebb lányát. A fényképes jelentkezések alapján a szépségversenyen továbbjutott lányok tavasszal egy debreceni stúdióban vettek részt fotózáson: az elkészült képeket megosztottuk az olvasókkal, akik közönségkedvencet választottak, a szakmai zsűri pedig megnevezte, kik jutottak be a 2024-es Tündérszépek döntőjébe. Hajdú-Bihar vármegyéből a hajdúböszörményi Fekete Fannit találták legszebbnek az ítészek, aki nemrégiben részt vett a verseny felkészítő napján.

tündérszépek, döntő, felkészítő, fekete fanni
Fekete Fanni a Tündérszépek tavaszi fotózásán
Forrás:  Napló-archív

– Budapesten a Hír TV székházában tartották a felkészítő napot, ami sminkeléssel indult, majd profi fodrászok mindenkinek egyformára behullámosították a haját. Ezután levették a méreteinket az estélyi ruhához, majd felvettük az egyenruhánkat: a fehér rövid ujjú pólót, a farmer rövidnadrágot, és a fekete magas sarkú szandált. Ebben a szerelésben vettek fel mindenkiről egy pár mondatos videós bemutatkozást, valamint így vettünk részt egy műtermi és egy szabadtéri fotózáson is, ahol a műsorhoz készítettek rólunk olyan felvételeket, amelyek lassítva lesznek majd a láthatóak – osztotta meg érdeklődésünkre a részleteket Fekete Fanni. Hozzátette, a stábból mindenki  nagyon segítőkész volt és kedves, de a nap végére nagyon elfáradt, reggel 4 órakor kelt, hogy időben odaérjen a fővárosba.

Szimpatikusak a Tündérszépek

A többi szépségkirálynő-jelölttel kapcsolatban azt mondta, sokat beszélgetett azokkal, akikkel egy turnusba lettek beosztva. 

Jó fejek voltak és ők is nagyon kedvesek. Tetszett a hozzáállásuk, úgy láttam, senki nem méregette a másikat, egyáltalán nem dúlt a versenyszellem közöttünk. Akikkel egy csoportban voltam, velük Instagramon tartom a kapcsolatot. Ha nem is beszélünk rendszeresen, gyakran reagálunk egymás tevékenységeire, szimpatikus, hogy ennyire nyitottak ők is 

– fogalmazta meg Fekete Fanni.

Felkészülés a szépségverseny döntőjére

Mint megtudtuk, legközelebb a döntő előtt egy nappal kell újra Budapestre utaznia: ekkor tartják az utolsó ruhapróbát, illetve betanulják a teljes koreográfiát a másnapi fináléra, amit a budapesti Helia Spa & Fitness Center konferenciatermében tartanak szeptember 29-ig.

tündérszépek, döntő, felkészítő, fekete fanni
A legjobb formáját szeretné hozni a döntőn. 
Forrás:  Napló-archív

Fekete Fanni addig sem tétlenkedik, megkezdte a felkészülést a végső megmérettetésre. 

Elkezdtem többet járni az edzőterembe, szeretnék izmosodni, az étkezésre is jobban odafigyelek. Korábban már dolgoztam személyi edzővel, így most egyedül is össze tudom állítani az edzésprogramomat. A hajamat is elkezdtem vitaminokkal bombázni, szeretném úgy érezni, hogy 100 százalékosan beletettem mindent, hogy a legjobb formámat hozzam a döntőn

 – mondta a hajdúböszörményi Tündérszépek induló. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában