„Még egy ilyen év, és a parasztnak annyi pénze se lesz, hogy kiszántasson”

Egy hónapja jártunk a hajdúbagosi Mester Imre dinnyetermelőnél, aki idén félhektárnyi területet ültetett be a családjával: kétezer görög- és négyszáz sárgadinnye-palántától 200-250 mázsa termést várt, ami akkor, június végi találkozásunkkor még nem is tűnt olyan reménytelennek.

Pénteken visszatértünk a bagosi termelőhöz. Mester Imre minden másnap leszedi a beérett dinnyét, így első körben otthonában látogattuk meg, és akkor még nagy örömmel gyönyörködtünk az illatos, trikolór gyümölcsben. Fedett, árnyékos pihenőhelyén sorakozott a dinnye, és akadt, ami már vagy még utánfutón várakozott. A felpakolt dinnye csütörtökön már piacon járt, ami nem kelt el, az maradt a következő körig a szerelvényen. Szépek, egészségesek, nagyok, messziről illatosak – mi baj lehet, gondolhatnánk – de mint megtudtuk, ez mindössze töredéke a várt termésnek. A szárazság teljesen keresztbevágta a számításokat, a legjobb esetben is ötven mázsát hoz a félhektáros terület. Mint megtudjuk, az öntözés se sokat segített a reménytelen helyzeten. – Fogtuk a tartályt, fordultunk kétszer-háromszor a soron. Volt, hogy mire végeztünk, az eleje felszáradt – mondta el a dinnyetermelő.

Már a gaz se nő...

A határba is kinéztünk, ahol valóban nem az a látkép fogadott bennünket, amit elképzeltünk a legutóbbi látogatásunk óta. Bár akkor is lenyűgöző volt a gondozott, gazmentes területet szemlézni, most a gaz hiánya egyet jelentett: még az se nő… akkora a szárazság. Nem túlzás, júniusban találkoztunk Mester Imrével, azóta a bagosi földeket egy csepp eső nem áztatta. Ennek fényében aztán nem is csodálkozik az ember, hogy ezúttal keservesebb a hangulat. Nem panasz, a nedvességért sóvárgó indák, a porzó homoktalaj, a félkilós, napégett dinnye mind-mind magáért beszél. Akad persze szépen érett, nagyra dagadt példány is a földön, de azt keresni kell, ez pedig mégsem így járja normális esetben. A dinnyetermesztőtől megtudtuk, hogy a legnagyobb kánikulában egy nap alatt is lesült a termés, volt, hogy reggel még semmi baja nem volt a dinnyének, estére meg tönkrement.

Ilyen még soha nem volt

– A földnek nem is szabadna látszani az indától. Ami szép dinnyének indul, de megsüti a nap, már nem lehet piacra vinni – mondja, miközben lehajol egy furcsa formájú, aprócska dinnyéért. – Ez meg ilyenre nő. Ebből már dinnye nem lesz. Ez a ferde eladhatatlan – és nagyot üt a koppanós héjra, ami azonnal kettéhasad. Nem szép, de így is mézédes, erről legalább meggyőződhetünk. – Még ilyen soha nem volt. Harminc-negyven éve csinálom, de így még nem jártam. Összesen 120 ezer forintért vettem ezt a fél hektár magot, de állítom, nem nagyon adja vissza. Akkora munka pedig, én nevelem a palántát, mindent. Ez van – mondja. Korábban 300 forintért, már most 200 forintért árulják.

A fene megette...

A sárgadinnye helyzete se sokkal jobb, a lillo fajta három-négy kilósra is dagadhatna, de most nem kell erőlködni, fél kézzel megemeli az is, aki nincs jó erőben. Messziről illatos, de hiába, alig-alig akad az indákon belőle, pedig harminc-ötven ládával adott volna az ültetvény. Közben a határban messzire tekintünk, s ahogy a szem ellát, szomorú kép fogad. A napraforgó, a kukorica mind kiégve. – Még egy ilyen év és a parasztnak annyi pénze se lesz, hogy kiszántasson – jegyzi meg a termelő.

Időközben, hosszú hetek óta először borult be felettünk az ég, éppen a látogatásunk idején kaptunk egy keveset az „égi áldásból”. Idézőjelesen persze, mert alig néhány percig tartott az eső, ez a nagy százaság után mit sem ér. Reménnyel telve kérdeztük azért, hogy mi volna, ha most mégis rákezdene, de ahogy azt sejtettük is, már a fene megette…

BBI