TOP Plusz

2022.12.13. 12:20

Több mint 11 milliárd forintból épülhetnek utak a megyében

Újabb nyertes pályázatokat jelentett be a megyei önkormányzat, a támogatói döntésekről szóló tanúsítványt az érintett 58 településvezető kedd délelőtt vette át.

Forrás: Kiss Annamarie

Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke elöljáróban elmondta, ugyan az Európai Unióval még nincs megkötve a partnerségi megállapodás, de minden okuk megvan arra, hogy a kormány segítségével optimistán nézzenek a világra. A 2022-es évben a kormány 400 milliárd forintot különített el arra, hogy elindulhassanak azok a projektek, amiket az unió felé el tudnak számolni. Országosan több mint ezer milliárd forint értékben adtak be pályázatot az önkormányzatok és különböző szervezetek.

A megyei elnök tudatta, a pozitív döntésnek köszönhetően a 2021-27-es időszakban Hajdú-Bihar megye 127 milliárd forintot fog tudni felhasználni. Az év végével várhatóan – Debrecen nélkül – 2022-ben 55 milliárd forint körüli összeget tudnak leszerződni a települések. Ismertette, kedden 58 településnek adnak át támogató okiratot több mint 17 milliárd forint értékben, azonban még mindig nem teljes a lista, 3 és fél milliárd forint értékben 21 pályázat még elbírálás alatt áll.

 

Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke
Forrás: Kiss Annamarie

Kormányzati kötelezettségvállalással valósulhat meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP Plusz), melyben a helyi gazdaságfejlesztésre 4 milliárd 215 millió forintnyi, a helyi és térségi turizmusfejlesztésre 1 milliárd 317 millió forintnyi, a belterületi utak fejlesztésére 11 milliárd forintnyi, az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére 299 millió forintnyi, a helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésére pedig 466 forintnyi támogatást nyertek el az önkormányzatok.

A számokból látszik, hogy a belterületi utak fejlesztésére hatalmas igény mutatkozik. A megyei közgyűlés elnöke a Haonnak elmondta, valamennyi tervezési ciklusban az önkormányzatok szerettek volna belterületi utakat is felújítani, de erre nem volt lehetőség.

Most a magyar kormány és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége révén sikerült elérnünk azt, hogy legyen ilyen felhívás. A megyei kereteknek egyhetede erre az igényre vonatkozott, most 11 milliárd forint értékben tudunk belterületi utakat szilárd útburkolattal ellátni, illetve a szükséges belvízcsatorna-rendszereket hozzáigazítani

 – tudatta. Az sem titok, hogy az útfejlesztésekre az igény az elnyert összeg több mint háromszorosa volt, több mint 38 milliárd forint.

Ötvennyolc település pályázatai részesültek pozitív elbírálásban, a településvezetők Pajna Zoltántól vették át a támogatásról szóló tanúsítványt. Voltak többszörösen nyertes önkormányzatok, az abszolút győztes ezúttal Berettyóújfalu volt: hat pályázattal több mint kétmilliárd forintot nyertek. – Ebben van belterületi út, ipari park és ipari területek fejlesztése, valamint turisztikai fejlesztés. Az előző körben élhetőváros-fejlesztésre nyertünk, tehát gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy teljes körben és nagyon széles spektrumban sikerült pályázni – mondta érdeklődésünkre Muraközi István polgármester. Részletezte, vannak olyan beruházások, melyek a lakosság komfortérzetét szolgálják, ugyanakkor a jövő szempontjából nagyon fontosak azok a gazdaságélénkítő, -fejlesztő beruházások, melyek a város tőkevonzó képességét növelik. 

Lehet szép várost építeni, de mindenképpen az lenne a lényeg, hogy mindenki megtalálja a számításait, és otthonosan érezze magát, a megélhetése is biztosított legyen a településen

– vallja.

Az érintett települések a következők: Ártánd, Bagamér, Báránd, Berettyóújfalu, Biharnagybajom, Bihartorda, Bocskaikert, Csökmő, Derecske, Ebes, Egyek, Esztár, Folyás, Földes, Furta, Fülöp, Gáborján, Görbeháza, Hajdúbagos, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Hencida, Hortobágy, Kaba, Kismarja, Kokad, Konyár, Körösszakál, Létavértes, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Nádudvar, Nagyhegyes, Nagykereki, Nagyrábé, Nyíracsád, Nyíradony, Nyírmártonfalva, Pocsaj, Polgár, Püspökladány, Sárrétudvari, Szentpéterszeg, Szerep, Téglás, Tiszacsege, Újléta, Újszentmargita, Újtikos, Vámospércs, Váncsod, Zsáka.

KD

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában