Akadémia

2023.03.24. 17:20

A KKV-k HR-eszközeit teszik hatékonyabbá az új képzéssel

HR Akadémia néven indított hat alkalmas szakmai programsorozatot a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

Papp Imre, a HR Szakmai Kollégium elnöke, a program moderátora

Forrás: Molnár Péter

Még a tavalyi évben hozta létre a HR Szakmai Kollégiumot a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK), melynek célja, hogy a vállalatok hatékony és eredményes működésében kulcsfontosságú szerepet játszó humánerőforrás-menedzsment kialakításában, működtetésében támogatást nyújtson az érdeklődő tagjai számára. Ennek égisze alatt indult el ez év márciusában a HR Akadémia kifejezetten a kis- és középvállalkozások (KKV) számára.  

– Nagyon örülünk annak, hogy a vállalkozók egyre többször keresik meg az Iparkamarát azzal a céllal, hogy együttműködéseket és szakmai közösségeket alakítsanak ki egymással. Ezek közül az egyik legfontosabb a HR Akadémia, hiszen rengeteg információt adhatunk át számukra a munkaerőpiaci változásokról – fogalmazott Skultéti Éva, a HBKIK főtitkára. Mint kifejtette, a tapasztalatok azt mutatják, hogy míg a nagyvállalatoknál megvannak a megfelelő HR-szakemberek, addig a KKV-knál már nem feltétlenül. Ezért a mostani programsorozattal a 250 fős foglalkoztatottsági létszámot meg nem haladó cégeket szólítják meg. – Célunk, hogy mindazon problémákra rá tudjunk világítani, amelyek a napi munkában fontosak, de nincs meg hozzá a megfelelő erőforrásuk – tette hozzá.

Forrás: Molnár Péter 

Papp Imre, a HR Szakmai Kollégium elnöke elmondta, ez egy hat alkalomból, tematikáját tekintve egymásra épülő programsorozat azon KKV-kra szabva, amelyek még nem építették be a HR-t, mint eszközt a saját cégükbe. – Az első előadás a szervezeti felépítésről szól, hogyan néz ki, mi a jelentősége a munkakörök, hatáskörök és felelősségi körök tekintetében. Azokat a témákat boncolgatjuk, amelyek első lépései annak, hogy egy cég tudatos HR-menedzsmentet építsen ki magának – ismertette. Hozzátette: a folytatásban munkajogi felelősségről, a munkaköri rendszerről, valamint a munkáltató és a munkavállaló közötti együttműködésekről lesznek előadások. Sor kerül továbbá korábbi munkaügyi perek tanulságainak ismertetésére, illetve szó lesz a külső HR-szolgáltatásokról és a munkaerőkölcsönzés adaptálásáról a KKV-k részére. A HR Akadémia szakmai előadói – Siti Éva munkaügyi szakértő, Török Nándor HR-szakértő, valamint Helmeczi András ügyvéd – előadásai fogadják a résztvevőket.

A HR Akadémia 2023 novemberéig tartó programsorozat, amely alkalmanként egy-egy rövidebb szakmai előadásra és egy-egy hosszabb, gyakorlati példákat felsorakoztató kérdés-válasz blokkra épül, előre meghatározott témák mentén, amelyek során a szervezeti jogkörök-hatáskörök kialakítása és a munkajogi felelősség éppúgy terítékre kerül majd, mint a versenyképes javadalmazás vagy a munkavállalói jóllét és lojalitás. 

BS

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában