Fellegvár

2023.04.18. 11:41

Több tucat autómárkát szolgál majd ki a debreceni akkumulátorgyár

A CATL 37 százalékos piaci részesedéssel a világ legnagyobb elektromosautó-akkumulátorokat gyártó vállalata

Forrás: Shutterstock

A debreceni akkumulátorgyár az európai autógyárakat fogja kiszolgálni, mintegy 30 márkának szállítanak majd innen akkumulátorokat – írta meg a vg.hu a Növekedés.hu cikkére hivatkozva. Utóbbi portálnak mindezt Fred Zhang, a CATL nemzetközi kommunikációért felelős menedzsere nyilatkozta.

A gyár építése idén nyáron kezdődik meg, a próbaüzem 2024-ben, a teljes gyártás 2025-ben veszi kezdetét.

Az első időkben kínaiak is érkeznek, de egy idő után hazai dolgozókkal szeretnék feltölteni a 9000 fős dolgozói létszámot. A debreceni gyárban az autógyárak megrendelésére készítenek akkumulátorokat, raktárkészletre nem termelnek – mondta Fred Zhang. A kínai cég összesen 30 autóipari márkának gyárt akkumulátorokat, gyakorlatilag minden olyan piaci szereplőnek, amely elektromosautó-gyártás tekintetében szóba jöhet

a BMW-től, a Daimleren, a Volkswagenen, a Toyotán és a Volvón át a Tesláig.

A debreceni gyár az Európában működő autógyárak kiszolgálója lesz.

Zhang elmondása szerint Debrecenben lítiumionos akkumulátorokat gyártanak majd, konkrétan a cella- és modulgyártás történik majd a kelet-magyarországi üzemben. A gyár tervezése még zajlik, csak a véglegesítés után nyújtják be az építkezési engedély megszerzéséhez szükséges iratokat.

A CATL 37 százalékos piaci részesedéssel a világ legnagyobb elektromosautó-akkumulátorokat gyártó vállalata, az SNE Research az eladási volumene alapján hat egymást követő évben is az első helyen mérte a vállalatot. A kínai cég világszerte 13 üzemet működtet, amelyekben 120 ezer dolgozót foglalkoztat. A debreceni gyár a CATL második európai egysége lesz.

A Mercedes már biztosan a Debrecenben épülő CATL-gyárból szerzi be az akkumulátorait. A német prémiummárka tavaly 5516 személyautót helyezett forgalomba Magyarországon, ezzel a nyolcadik helyen végzett a hazai rangsorban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában