Autógyártás

2023.11.09. 11:59

A BMW debreceni képzési központjában tartanak járműipari nyílt napot – fotókkal

Negyedik alkalommal rendezték meg a DSZC és a BMW közös népszerűsítő programját.

Bekecs Sándor

A diákok örömmel lestek be a motorháztető alá is

Forrás: Kiss Annamarie

Negyedik alkalommal rendezték meg a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) és a BMW Group Gyár Debrecen közös programját, a járműipari nyílt napot. Az eseménynek ezúttal egy új helyszín, az alig egy hete megnyitott képzési központ adott otthont, ahol ez év szeptemberétől kezdte meg duális képzését száz, a DSZC intézményeiben tanuló diák. 

A kétnapos rendezvény alatt a BMW épülő debreceni gyárának területén ismerkedhetnek meg a leendő középiskolások a német autógyártó óriáscég által biztosított duális képzési lehetőségekkel, a képzési központ modern, innovatív környezetével a DSZC oktatói, diákjai és a BMW mérnökei által.

– Nagyot fordult a világ Debrecennel az elmúlt nyolc évben. Óriási sikereket értünk el a gazdaság és az élet valamennyi területén. Ez az épület, ez a terület jól mutatja, milyen az, amikor egy város fejlődik, új munkahelyek jönnek létre és jövőképet tud mutatni a helyi fiataloknak – fogalmazott az esemény megnyitóján Papp László, Debrecen polgármestere. Elmondta, a város a BMW és a DSZC által perspektívát és lehetőséget kínál a diákok számára arra, hogy életüket Debrecenben képzeljék el és olyan ösztönzést kapjanak, hogy tanulmányaikat céltudatosan, a megfelelő irányba tudják továbbvinni. – Nehéz döntés 13-14 évesen kitalálni, mi az, ami egy életen keresztül motivál, érdekel, hogy mit is szeretnénk csinálni az életben. Ezért nagyon fontos, hogy tudjatok tapasztalatot szerezni, megismerni, mit is jelent a jövő számotokra – szólt a résztvevő diáksághoz.

Amikor 2015-ben összeültünk és arról beszéltünk, hogyan képzeljük el a debreceni oktatás jövőjét, eldöntöttük: növekedni kell. Akkor körülbelül 7 ezer 500 diákja volt a DSZC-nek, mára ez a szám átlépte a 12 ezres határt. Elmondható, hogy az ország egyik legdinamikusabban fejlődő szakképzési centruma a debreceni 

– emelte ki Papp László. A városvezető köszönetét fejezte ki Debrecen valamennyi oktatási intézményének azért a munkáért, amelyért a BMW méltónak tartotta a helyi oktatási rendszert és annak szereplőit az együttműködésre.

A debreceni siker kulcsa az együttműködés

– Az ember életében mindig vannak álmok. Egy 14 éves fiatal számára ilyen lehet egy gyönyörű autó, mondjuk egy BMW. Beszélgettek róla, megtekintetitek, amikor elhalad mellettetek. Ez egy fizikai álom, de lehetnek szellemi álmaitok is: egy olyan képzés, lehetőség a világ legmodernebb környezetében, ami innovatív és jövőbe mutató. Ebben a központban ez mind jelen van – fogalmazott Tirpák Zsolt, a DSZC kancellárja. Elmondta, a DSZC álma már teljesült azzal, hogy versenyképes munkaerőt képezhetnek egy olyan gazdasági környezetben, amely helyben kínál lehetőségeket a diákoknak.

A kancellár kiemelte, sikerük kulcsa a sokrétű, sokszintű együttműködésekben rejlik. 

Sikerült megmutatnunk a fiataloknak, hogy a szakképzés nem egy másodrangú képzés, hanem egy lehetőség. A BMW-vel 2018-ban elindított közös munka eredményeként megduplázódott több intézményünk tanulói létszáma

 – osztotta meg. Mint felidézte, a német óriáscég nem csak a duális képzés infrastrukturális lehetőségét alakította ki, de aktívan részt vesz a DSZC oktatóinak a felkészítésében is. A Beregszászi-, Mechwart- és Brassai-iskolákból érkezett tanulókat pedig egy háromlépcsős felvételi folyamat végén választották ki. Tirpák Zsolt büszkén hozzátette, hogy az autógyártó cég szakemberei elégedetten állapították meg, versenyképes tudással rendelkeznek a DSZC diákjai.

​Évente 100-100 új diákot vonnak be a BMW duális képzésébe

Johannes Trauth, a BMW Group Gyár Debrecen HR-alelnöke elmondta, jelenleg háromezer ember dolgozik a gyár építési területén, hamarosan elkészül az adminisztrációs épületük, illetve egy év múlva az első autó gyártása is megkezdődhet.

– Számunkra ez a képzési központ jelenti a jövőt, hiszen nem csak diákokat képzünk itt, hanem – az élethosszig tartó tanulást szem előtt tartva – a már meglévő munkatársaink tudását is ebben a létesítményben tartjuk naprakészen – fogalmazott. Szeretnék egyfajta toborzóirodának is használni a központot, hogy az érdeklődő, leendő munkatársak már a legelső látogatásukkor képet kapjanak a BMW debreceni gyárának működéséről.

Az alelnök elmondta, a BMW részéről biztos ígéret, hogy évente 100-100 új diákot vonnak be a duális képzésükbe, a végzett gyakornokoknak pedig munkaszerződést kínálnak. Hangsúlyozta, bár jelenleg 99 fiú és 1 lány tanul a központban, szeretnék, ha ez az arány változna, s utóbbiak közül többen választanák a műszaki területet. – Nagyon várom a következő két napot és bízom benne, hogy sokan megismerik az itteni lehetőségeket – zárta Johannes Trauth.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában