Településfejlesztés

2024.01.17. 07:00

Kínai befektetők jártak Egyeken

Miluczky Attila polgármestert kérdeztük a település ipari parkjának lehetséges beruházóiról.

Bekecs Sándor

Bodó Sándor országgyűlési képviselővel (balról a harmadik) fogadta a kínai befektetők képviselőit Egyek polgármestere

Fotó: Miluczky Attila-archív

Mintegy 550 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból készült el Egyek 53 hektáros ipari parkja még 2021-ben. Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője a napokban osztotta meg közösségi oldalán, hogy az iparterület után érdeklődő kínai befektető delegációját dr. Miluczky Attila polgármesterrel fogadták. Utóbbinál érdeklődtünk, várható-e a közeljövőben bejelentés.

Egyelőre nem érett a helyzet arra, hogy bármilyen konkrétumról beszámoljak, hiszen biztosat csak akkor tudok mondani, ha a szerződést aláírtuk és a vételár kifizetése is megtörtént

 – fogalmazott megkeresésünkre a településvezető. Elmondta, egyelőre kezdeti fázisban vannak a tárgyalások, de pozitívum, hogy vannak vállalkozások, akik sokadik alkalommal tértek vissza. 

Az érdeklődő befektetőkről a településvezető elmondta, tevékenységük valamilyen módon az akkumulátor-gyártáshoz kapcsolódik: volt közöttük, aki szeparátorfólia-gyártásával, volt, aki elektrolit előállításával foglalkozik, vagy épp olyan, aki az akkumulátorgyárak dolgozóinak speciális igényeit kiszolgáló szolgáltatásokra specializálódott.

Hátrány, hogy messze az autópálya 

Egyek polgármestere elmondta, a potenciális vállalkozások felkutatásában a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel működnek együtt, melyen keresztül rendszeresen kapnak megkereséseket. 

– Voltak biztató érdeklődések, de eddig komoly áttörést jelentő szerződést még nem sikerült kötni. Kisebb parcellák értékesítéséről már döntött a képviselő-testület, de olyan nagy beruházást, amit szeretnénk, még nem sikerült bevonzani – mondta Miluczky Attila. Mint kifejtette, legtöbbször az autópálya távolsága a hátrányuk, de volt olyan, hogy 70 megawatt villamosenergia-teljesítményt igényelt a potenciális befektető, viszont a jelenlegi villamoshálózat ekkora kapacitásra nem képes.  

A hátrányok mellett vannak előnyei is a területnek: egyrészről bővebben áll rendelkezésre helyi munkaerő, mint olyan központokban, ahová már külföldről kell toborozniuk a vállalatoknak a leendő munkatársaikat. – Elsősorban egy olyan beruházásra lehetünk ideálisak, amelynél helyi munkaerőben gondolkodnak, nagy a területigény és fontos a településtől való nagyobb távolság – tette közzé.  

Utak, közművek rendelkezésre állnak 

Az Egyeki Ipari Park teljes mértékben közművesített: kiépített az úthálózat, az ivóvíz- és szennyvízhálózat, a gázvezetékek, az elektromos- és az optikai hálózat is. – Ezeket az adottságot a jövőben természetesen fejleszteni kell, egymásra épülő beruházások révén. Ezen az úton nehéz elindulni, hiányzik az a nagy beruházás, amely áttörést jelenthet a helyi gazdaság és munkahelyteremtés számára – mutatott rá a polgármester. De, mint mondta, a terület előnye az is, hogy gazdasági-ipari besorolású, művelésből kivont terület, mely jogilag rendezett és támogatott. 

Az a beruházó, aki hozzánk érkezik, két évet nyerhet azzal, minthogy például az autópálya mellett venne szűz területet

 – emelte ki Miluczky Attila.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában